vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.25. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 4. száma!

A tartalomból:

Csurka István: Történelemhamisítás

„Mit ér az ember, ha magyar” (2.oldal)

A kormány és személy szerint Orbán Viktor mögött kiálló, minden túlzás nélkül elmondhatjuk soha nem látott méretű, tudatos tömeg számszerű és jelentőségbeli alá- és mellébecslése bel- és külföldön azonnal megindult. Jelenleg ugyanis valóban nincs Európában olyan törvényes, minden tekintetben szabályos körülmények között, kétharmados felhatalmazással kormányzó és alkotmányozó kormány és országgyűlési többség, amelyet hívó szóra ekkora tömeg támogatna. Ha ezt azok, akik ma Magyarországot egy Izrael által igényelt állapotba akarják kényszeríteni, figyelembe veszik, akár számszerűség akár az erkölcsi tartás tekintetében, azaz tudomásul veszik a megnyilvánult népakaratot, akkor a következő és a folyó tárgyalásokon a népek önrendelkezési joga előtt, valamint az eredeti európai normák, a maastrichti kritériumok előtt meg kell hajolniok.

 Különös „hobby” (3.oldal)

Az alábbi történet a Magyar Rendőr című lapban jelent meg a 70-es évek elején. Aki elküldte az újságoldalt, megígérte, hogy megkérdezi az ATV Újságíró-klubjának következő adásában Mészáros Tamást, hogy azonos-e a cikkben M. T. monogrammal szereplő személlyel. A cikkben szereplő urat 1971-ben többrendbeli lopásban mondta ki bűnösnek a bíróság, és hathavi szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet tényként állapította meg, hogy szorongás okozta kóros tudati állapotban követte el cselekményeit.

Ki lophatta el a pisztolyt? – töprengett a festőművész, akitől csak nemrég távozott a Magyar Televízió egyik munkacsoportja. Bánata érthető volt, hiszen a Rákóczi-korabeli pisztolyt féltve őrzött kincsként tartotta számon. Később egy fából faragott angyalka „repült” el a Mátyástemplomból, 1969 januárjában pedig három közismert Szász Endre-grafika tűnt el a Derkovits-teremből, ahol a „Tv-előzetes” forgatott. A Bolgár Kultúrotthonnak egy ónfedelű német kupája bánta a televízió látogatását. De másutt is egyre-másra keltek lábra az értékes alkotások – mialatt a felvétel tartott.

 Modellértékű a Dél-Dunántúli Regionális Sertésprogram

Minden negyedik sertés külföldről kerül a feldolgozókhoz (4.oldal)

A Kaposvári Egyetemen mutatták be december 1-jén a Dél- Dunántúli Regionális Sertésprogramot. Az ágazatban résztvevők az első szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen egy olyan együttműködés megkezdéséről van szó, amely a helyi gazdaság erősödése révén egyaránt jó a fogyasztóknak és a termelőknek is. Dr. Tossenberger Jánost, a Kaposvári Egyetem Állattudományi Karának tanszékvezetőjét, a program ötletgazdáját kérdeztük.

 Tömegrendezvények helyett minőségi turizmus

Kiutat találunk a vendégforgalomban tapasztalható válságból (7.oldal)

Holovits Huba, Balatonföldvár polgármestere: 2010 óta minden költségvetésünket a takarékosság jellemzi. 2011-ben majdnem 10%-kal csökkentettük a város működési kiadásait. Ez azt jelenti, hogy 650 milliós működési kiadással dolgozik a város, és több mint 50 millióval csökkentettük a működésre fordítandó forrásokat. Ami szintén lényeges, hogy a város ingatlanvagyonát gyarapítani kell, hiszen az elmúlt időszakban pont az ellenkezője történt. Balatonföldváron korábban rengeteg ingatlan került értékesítésre, és az azokból származó bevételek nem mindig az infrastruktúra fejlesztését szolgálták.

 A Gorilla-ügyben szereplők elhagyták az MKP-t

Nem akartuk, hogy a pénz hatalma rátelepedjen a politikára (9.oldal)

Berényi József, az MKP elnöke: 1989-ben nem azt akartuk, hogy a pénz hatalma telepedjen rá a politikára. Függetlenül mindenféle pragmatikus megközelítéstől, a szlovák politikának is meg kell tisztulnia. Sajnos még ennek a folyamatnak az elején vagyunk. Nagyon fontos, hogy a pártok képviselői függetlenül és szabadon döntsenek, különben hiteltelenné válnak. Ha viszont a pénzügyi csoportok erőszakolják rá akaratukat a politikusokra, akkor megszűnik a választók bizalma, és komoly morális és közéleti válság alakul ki. Az is világos, hogy nem pártokat, hanem személyeket terhel a felelősség.

 A jó mű rejtett dimenzió, kapu a múltra

Soha sem vetődött föl bennem, hogy avantgárd őrületekkel foglalkozzam (10.oldal)

Csathó Pál festőművész:  Olyan remekművek jöttek létre az ókorban, hogy többen azt mondják, azokat egy magasabb rendű emberi faj alkotta. Sajnos ezeknek az ókori, őskori képzőművészeti remekeknek nagy részét lerombolták a kereszténység megjelenésével. Bálványnak, pogány műveknek tartották őket. Ez művészetileg nézve nagy hiba volt, mert nehezen tudjuk így rekonstruálni a régebbi építményeket, a gigantikus megalitokat. A régi pogány szentélyek helyén pedig keresztény templomok épültek. Ha én a házamat eladom, lehet, hogy az új tulajdonos lecseréli a világítótesteket, viszont ugyanonnan veszi az energiát, mint én. Tehát a hely szelleme, ereje független attól, hogy ott milyen szentély is működik. Érdekesség, hogy Santiago de Compostela városában régen egy sárkány-kút volt. Olyan, amilyen felfedezhető mind a magyar, mind a kínai népmesékben.

 Ez színpadért kiált!

(Bánk bán Gyöngyösön) (12.oldal)

Történt, hogy miskolci, debreceni és budapesti művészek – hogy stílusosan fogalmazzak – gondoltak egy merészet és nagyot, és arra tették fel életüket, hogy a magyar klasszikus zene gyöngyszemeit megismertessék a vidék Magyarországával. Melindát a Miskolci Nemzeti Színház operaénekesnője, Eperjesi Erika alakította, akinek most is megcsodálhattuk mély és őszinte emberábrázoló készségét, szárnyaló koloratúráit és kifinomult énektechnikáját. Petur bán és II. Endre szólamát a professzionista művész tökéletes biztonságával Kincses Károly énekelte.

 

Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3.

Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575.

Telefon és telefax: (06-1) 781-3236, 06-30/754-5017

E-mail: info@magyarforum.hu

Kiadja: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány