vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.20. 

Kevesebb pénz jut a horvátországi kisebbségeknek

A horvát kormány „Az állami költségvetésből finanszírozott tevékenységek első negyedévi támogatásáról szóló rendelet” alapján a tavalyihoz képest 30 százalékkal csökkenti a kisebbségi szervezetek, intézmények támogatását az új állami költségvetés meghozataláig.  A csökkentett támogatásokat sem utalják át azoknak a kisebbségi szervezeteknek, amelyek nem teljesítették a szerződésben foglalt feltételeket – áll abban a hivatalos közleményben, amelyet a Kisebbségi Hivatal vezetője, Aleksandar Tolnauer (képen) írt alá, és amely a nacionalne.manjine.info internetes portálon jelent meg. A hivatalos közleménnyel kapcsolatban Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke is nyilatkozott lapunknak.

– Ami a szervezeteink munkáját, kiadói tevékenységünket és a Drávatáj magazinműsor működését illeti, sajnos amíg a Kisebbségi Tanács nem hozza meg az idei évre vonatkozó döntését a támogatások elosztását illetően, az ún. csökkentett előlegekből kell gazdálkodnunk. Hogy meddig? Nehéz ezt ma megjósolni, hiszen még az országnak sincs elfogadott költségvetése. Csak miután a szábor meghozza az országos költségvetést, utána számolhatunk a kisebbségeknek jutó résszel, ezen belül pedig a magyar szervezeteknek előirányzott összeggel. Erre valószínűleg március folyamán vagy április elején kerül sor – mondta Jankovics, aki most különösen egy ésszerű és takarékos gazdálkodást javasol szervezeteinknek.

 

(Forrás: hmdk.hr)