vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.27. 

Alkotmányellenes a romániai parlamenti és önkormányzati választások összevonása

A román alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította január 25-én szerdán a romániai önkormányzati és parlamenti választások összevonását.

A román kormány kezdeményezte a nyáron esedékes helyhatósági választások év végére halasztását azért, hogy a várhatóan november végén sorra kerülő parlamenti választással egy időben tartsák meg a két megmérettetést. Az alkotmánybíróság közölte, hogy nem a teljes törvény, hanem csak néhány cikkelye sérti az alaptörvényt, így ezeket visszaküldik a parlamentbe. Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselője az MTI-nek szerdán elmondta, hogy csak az alkotmánybírósági döntés indoklásának közzététele után derül ki, mit tehet a kormány. Az indoklást várhatóan csak jövő héten hozza nyilvánosságra a taláros testület. Máté szerint két lehetősége van a kormánynak: vagy módosítja a jogszabályt, és azt ismét elfogadja a parlament, vagy "minden marad a régiben", vagyis nyáron kerül sor a helyhatósági választásokra és ősszel a parlamenti választásokra. A román belügyminisztérium által kidolgozott törvénytervezetet rendkívüli eljárással, úgynevezett felelősségvállalással, vagyis parlamenti vita nélkül fogadták el decemberben. Az MTI kérdésére, hogy a kormány ismét a felelősségvállaláshoz folyamodhat-e, Máté elmondta, hogy szerinte a jogszabályt csak ezzel a rendkívüli törvényalkotási eljárással lehet módosítani, ha ezt majd valóban lehetővé teszi az alkotmánybírósági indoklás, de hozzátette, hogy az RMDSZ nem támogatja ezt. A magyar szervezet a román Demokrata Liberális Párttal (PDL) alkot kormánykoalíciót, és a kabinetet a parlamentben független honatyák és a nemzeti kisebbségek képviselői is támogatják. Hétfőn a román parlamentben rendkívüli ülést tartottak a csaknem két hete tartó államfő- és kormányellenes tüntetések miatt kialakult helyzet elemzésére. Ezen a parlamenti vitán Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetője is bejelentette, hogy nem támogatnak több olyan törvényt, amelyet a kormány felelősségvállalással akar elfogadtatni a parlamentben. A kormány azzal indokolta meg a választások összevonását, hogy mintegy 20 millió eurót takarítottak volna meg, és a részvétel is nagyobb lett volna a parlamenti választáson, ami nagyobb legitimitást adott volna a törvényhozói testületnek. Az ellenzéki pártok azonban nem értettek egyet ezzel a magyarázattal, és az alkotmánybíróságon támadták meg a jogszabályt.

 

(Forrás: MTI)