vissza a főoldalra

 2012.01.27. 

Hamvai Kornél: Szigliget

(Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház)

Hamvai Kornél a fiatal drámaíró-nemzedék legmarkánsabb, legeredetibb hangú képviselője. Irodalmi életünkben 1995 óta van jelen, akkor adták ki Márton partjelző fázik című regényét, amivel az olvasók körében és a szakmai berkekben is osztatlan elismerést aratott. Ebből a művéből írt darabját 1998 májusában mutatta be Jordán Tamással a címszerepben és az ő rendezésében a Merlin Színház. Jóformán nincs olyan szezon, amelyikben a Mártont valamelyik fővárosi vagy vidéki teátrumunk ne venné fel repertoárjába. Azóta több drámát is láthatott tőle a közönség, elsőként a Körvadászat címűt, amit az 1956-os forradalom méltó ünneplésére a kaposvári Csiky Gergely Színház által kiírt drámapályázatra készített el, majd 2000-ben a Hóhérok hava című, a nagy francia forradalom idején játszódó műve következett. Ezután 2001-ben a Kitty Flynnt vitte színre a Pesti Színház. 2005 decemberében mutatta be a Radnóti Miklós Színház a Castel Felice című drámáját, ami 3 évadon át ment. 2009 októberében a József Attilában volt a premierje a Harmadik figyelmeztetés című tragikomédiájának. A Nemzeti Színházban hosszú ideig játszották a Rejtő Jenő regényéből általa dramatizált Vesztegzár a Grand Hotelben című zenés vígjátékot. A Szigligetnek 2008. május 11-én volt az ősbemutatója a Nemzeti Színház Stúdiószínpadán, a mai Gobbi Hilda Színpadon. A Szigligetet most ebben az évben, január 20-én a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tűzte műsorára.

A Szigliget alapjául Michael Fraye ismert színpadi szerző Balmoral című komédiája szolgál, amiben azt az elképzelt esetet járja körbe, hogy mi lett volna akkor, ha az 1917-es oroszországi forradalom Nagy-Britanniában tör ki, és az angol királyi család nyári palotáját, a Balmoralt foglalják el a felkelők. Hamvai megtartja a címet, de egy ékezet hozzáadásával minőséget jelöl vele: Szigliget, azaz balmorál két részben. A Szigliget cselekménye a legvadabb Rákosi-féle terror idejében, jóval Sztalin halála előtt, 1953-ban játszódik. Népünk bölcs vezére, „Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás” úgy dönt, hogy a proletariátus nagy költőjét, Sas Tibort Sztalin-díjra terjeszti föl, amit a kitüntetett Moszkvában vehet majd át. Sas Tibor éppen Szigligeten, az egykori Esterházy kastélyból átalakított alkotóházban piheni ki fáradalmait és költi szebbnél szebb verseit. Érdekes népség verődik itt össze: két, különböző belügyi szervnek is jelentést tevő író, akik közül az egyik fiatal és tehetségtelen, a másik idősebb, de az íráshoz már lusta. Színesíti a képet a mutatós írónő, aki karrierje építése közben nem riad vissza semmitől, szeretője a „koszorús” költőnek, de viszonya van az ifjonc besúgóval is. Erre a díszes társaságra ketten vigyáznak: a fafejű, ősbolsevista gondnok, aki inkább basáskodik felettük és a folyton mísz mindenes, aki látványosan utálja, és savanyú képpel szolgálja ki őket. Szigligetre érkezik az olasz kommunista párt küldötte, hogy fotóriportot készítsen a jeles költővel, akit bizony égen-földön keresnek, de nem találnak. A bonyodalom és a számtalan félreértés abból származik, hogy mindenki másnak adja ki magát, és miközben szeretnék gond nélkül megúszni ezt a fontos napot, az alatt egyre jobban belebonyolódnak a hazugságok szövevényébe.

A színészek remek, pergő, egy perc üresjáratot nem tartalmazó előadást hoznak létre. A legkisebb nesztől is megijedő mindenest Kiss Ernő nagyszerűen személyesíti meg. A flegma, ügyeskedő, gondnokot Farkas Ignác a mindenből hasznot húzni akaró figuraként formálja meg. A korosabb, sokat tapasztalt írót Wellmann György a tőle megszokott rutinnal játssza. A csikókorú írót Gulyás Hermann Sándor profi módon kelti életre. A drámaírónő kétfelé is riszáló, az összes férfinépnek tetszeni kívánó asszonyát Kovács Olga a szerephez illő kacérsággal viszi a színre. Az ostoba főhadnagynőt Lőrincz Nikol igencsak buta lányként állítja a nézők elé. Az olasz fotóriporter hálás karakterét Úrházy Gábor László olyan csetlő-botló férfinek mintázza meg, akinek fogalma sincs, hogy mi történik körülötte. Egy előadást sem látó, mégis megfellebbezhetetlen ítéletet mondó színikritikus ellenszenves karakterét Szakály Aurél kifogástalanul hozza. Hamvai Kornél drámája nem könnyű kis bohózat, annak ellenére, hogy a nézők mindkét felvonás alatt a hasukat fogják a nevetéstől, tudniillik a Szigliget olyan igazi, hamisítatlan Hamvai-mű, amiben a szomorú események mélyén megbúvó humor adja a darab savát-borsát. A szerző a komor, nagy egészben megtalálja az apró, nevetséges mozzanatokat, amikkel ugyan nem oldja fel a tragikumot, csak felvillantja a bennük rejlő komikumot. (Felső képen: Urházy Gábor László, Kovács Olga, Farkas Ignác, Lőrincz Nikol; alsó képen: Farkas Ignác, Wellmann György , valamint Kiss Ernő.)