vissza a főoldalra

 

 

 2012.01.27. 

2012 végére a második válsághullám Ukrajnába ér

A gazdasági világválság 2012 végére-2013 elejére ér Ukrajnába – közölte Olekszandr Kendjuhov, az Országos Közgazdász Szövetség vezetője. „2012 végére a gazdasági válság második hulláma elér bennünket, 2013 elején is megfigyelhető lesz ez a tendencia. Ukrajna gyakorlatilag ez év végén lép be a második válsághullám első fázisába” – mondta a szakértő.

Elmondása szerint Európában Görögországon és Olaszországon kívül még Ausztria, Románia, Portugália, Spanyolország és Írország válhat kívülállóvá. Kendjuhov megjegyezte, hogy a 2012-es év a lengyel gazdasági csoda utolsó éve lesz – írja a Tsn.ua internetes hírportál. A szakértő véleménye szerint ebben az évben veszi kezdetét a nyugati civilizáció leköszönése, ez a folyamat pedig még 20 évig fog tartani. Volodimir Feszenko, a Penta politikai kutatóközpont igazgatója megjegyezte, hogy nem csak Ukrajna kerül nagy örvények közé, hanem olyan országok is, ahol 2011-ben tüntetések voltak. „Más országokra is az instabilitás lesz jellemző, mely az észak-afrikai és közel-keleti országokban lezajlott forradalmak miatt fog jelentkezni” – mondta Feszenko.

 

(Forrás: karpatinfo.net)