vissza a főoldalra

 2012.01.27. 

Csurka István: Történelemhamisítás

Visszavonulás és ellenállás

A kormány a rá nehezedő roppant nyomás hatására kénytelen volt visszavonulni. A kinevezett IMF-tárgyaló kénytelen volt elfogadni, hogy az IMF, ha jön egyáltalán, beleszólóként és utasítóként települ be, megszüntetve a függetlenséget. A jegybanktörvény további gyomlálására is ígéretet tett a kormány, biztosítva az ellenséges erőket, hogy Simort, a nemzetközi megalázás és kiszipolyozás főemberét futamideje végéig helyén hagyja és eltűri az MNB  további nemzetellenes működését.

A nemzeti bankok függetlenségének elve, már ami elsősorban a kis államokat, a gyengéket és a ráutaltakat illeti, az egyik legrégibb liberális gyarmattörvény, amely éppen hogy nem függetlenséget, hanem sorba állítottságot jelent. A nemzeti bankok közös háttérhatalmi irányításban vannak láncba fűzve, és nemcsak a váltakozó előjelű kormányoknak nincsenek kiszolgáltatva, ami önmagában helyes volna, hanem a nemzetek sorsalakításába sincsenek beleállítva, sőt, ha találnak élükre egy olyan sötét nemzetközi tárnokmestert, mint Simor, a nemzetellenesség erődítmény-rendszerévé válhatnak. Ezért az MNB kulcskérdés. Simorék kamatpolitikája roppantul megnehezíti és megdrágítja a kormány pénzhez jutását, együttműködése a Soros-féle spekulánsokkal halálos veszedelem.

Anélkül, hogy ebben a kérdésben vizsgálódtunk volna, megállapíthatjuk, hogy az öszszes jegybank közül a magyar van a legrosszabb kézben. Mintha egy trianoni elrendelés gondoskodnék arról, hogy Surányi György után Simor kezébe kerüljön és csak a szelíd Bod Péter Ákost lehessen rövid úton kipenderíteni helyéről, hogy a nemzetellenesség folyamatos legyen. A Nemzeti Bank minőségi válságponttá válása egyáltalán nem újkeletű. Már az IMF-be bekötő, izraeli–magyar kettős állampolgárságú elnökhelyettese, Fekete János megszervezte a mai, elsősorban Amerikához és Izraelhez kötött státusát, és éppen azért gyújtópont most a Simor-kérdés, mert a szervező és haszonélvező kör veszélyben látja az 1982-ben már kicsikart pozíciót.

Akkor a pártállammal, Kádárral és Moszkvával szemben látszott nyugatosodásnak az IMF-be való belépés. A közvélemény nyitást látott benne, mert csak a szovjet rendszer igazi arcát ismerte, a Nyugatét nem. Most, amikor az IMF kényszerű visszahívása és egyben parancsolni akarása kétségtelen vereség, a magyarság már régen szenved a felismert nyugat erőszakosságától, önzésétől és különösen az amerikai–izraeli behatolástól. A kiábrándulás mélyebb, mint a felszín csa-csogja.  Sokkal több, mint a Jobbik nagyszájúskodása és örökös parittyázásai. A magyarság most döbben rá, hogy az a bálvány, amelyet évtizedekig csodált a szovjet elnyomatás évtizedeiben – ledőlt. Nem a nyugati embert fogadja idegenkedve, nem a nyugat történelmi teljesítményeit veti el, hanem a rendszer erőszakoltságát, életidegenségét látja meg. Azt fedezi fel, amit maga a nyugati közember talán nem is lát jól a maga magas életszínvo-nala szemüvegén keresztül: hogy az egész természetellenessé és romlottá vált. A liberalizmus megmételyezte és fogyatkozóvá, terméketlenné változtatta a nyugatot, vele minket is. A liberalizmus, a szabadkőművesség kiszorította és másodrendűvé tette a nyugat alapját, a kereszténységet. Amíg a nyugat keresztény volt, szaporodott. A világ legképzettebb fiait és lányait szülték meg a német, a holland és a magyar templomjáró anyák. A magyar paraszt-anyák, akiktől aztán a kicsi földet is elvette a szovjet rendszer, és a vele szövetséges, vagy legalább egy húron pendülő szabadkőművesség.

Ma a nyugat legfőbb baja, hogy hagyta magát kiforgatni a kereszténységéből. Vagyis az alapjaiból. Kétségtelen természetesen, hogy ez a kiforgatás a hirtelen támadt anyagi bőségnek és a technikai, technológiai fejlődésnek is köszönhető és mintegy sorsszerű is volt. Ezt már sokan és sokféleképpen elemezték. Most azonban a kereszténység és a keresztyénség ébredni látszik. Ezt a pápai trónra ültetett személyiségek grandiózus sora is bizonyítja.  A frontvonal világos: a nemzetközi nagytőke, a háttérhatalom nem engedhet teret a keresztény előretörésnek. A nyugat nem ébredhet rá, hogy megváltása nem eurótól és gazdasági növekedéstől függ, hanem a kereszténység újrafelvételétől. Ez az alapkérdés.

És akkor előáll egy volt rabország a maga kétharmados alkotmányozó hatalmával, és alaptörvénye preambulumában keresztény és Szent Koronás elveket fogalmaz meg, hitet tesz a kereszténység mellett. Hát nem kell ezt azonnal agyonütni?

Az agyonütés folyamatba tétetett. Minden oldalról özönlenek be a liberális háttérha-talom tankjai, hogy eltapossák az alkotmány preambulumát. Más is történt azonban. A Nyugatból mélyen kiábrándult magyar keresztény tömeg elkezdte a maga ellenálló szervezkedését. Tüntetések és felvonulások alakulnak, terjesztenek be szelíd, de határozott követeléseket. Itt mégiscsak mi vagyunk a legfőbb tényező. Mi tartjuk el a munkánkkal a Nemzeti Bankot is, a liberális, szabadkőműves árulókat is. A mozgalom még kezdeti állapotában van. Még sok minden nem világos, de már létrejött a keresztény front. Miközben az állam, a kormány a végveszély állapotába kerül, a társadalom szerkezete új állapotba kerül. Zavarosan, ellentmondásosan, beavatkozásokkal, de megszerveződik a keresztény magyar társadalom, amelyik nem fogadja el azt az új állapotot, amelyet a háttérhatalom, ha sikerül neki, létrehoz. A kormány, a kétharmados többség nehézbombázásokkal megdönthető, létrejöhet a tervezett új, liberális, lényegében izraeli célú állam, amelyben minden pozíciót a kisebbség emberei foglalnak el, s teljessé válik a Moszad irányítása, de a keresztény többség együttműködése, önfeladása még viszonylag hosszú idő alatt és terrorisztikus lépések hatására sem következik be. Ilyen helyzet még nem volt a magyar társadalomban. Más lesz ez és már ma is más, mint amilyen a passzív rezisztencia volt a Bach-korszakban, más, mint a kiegyezés utáni felemás függetlenségi kitartás, s a kérészéletű antiszemita mozgalom volt, mert ezt egy semmihez sem hasonlítható ország- fenntartó öntudat és hit kovácsolja össze. Létrejöhet itt egy akármilyen Soros György-paradicsom, ennek az önmagára ébredt magyar keresztény mozgalomnak a beletörődését s együttműködését nem fogja megkapni. A társadalom végleg kettészakad. Éspedig nem azért, mert ez az esetleg nyomorgó, de mindenesetre másodrendű életre szorított tömeg olyan magas erkölcsiséggel és erkölcsi szilárdsággal jön létre, amely ezt elvállalja és hősileg küzd, hanem azért, mert arra jön rá, hogy nem érdemes. A Kádár-rendszerbe ez a réteg, illetve az elődje a megtorlás borzalmas évei után beilleszkedett, el is fogadta, meg nem is a rendszert, aztán nem jutott semmire. A rendszerváltásban kisemmizték, s ha a kétharmadost, amit létrehozott, megsemmisítik a feje fölül, mi más marad neki, mint szép, öntudatos különélés és mindennek a megvetése, ami körülveszi.

Meglehet, az új sukorói LAUDER City küzdeni fog az együttműködésért, a szolgálataiért, de ezt elutasítja. A nagy elkülönülés korszaka következik be, amikor az új birtokosoknak maguk közt kell élniük, mindent egymással kell megvitatniuk, és erre előbb rá fognak unni, mint gondolnák. Izraelben ennek már nyilvánvaló jelei látszanak. Az új Sion hegye nélküli világi Cion nem szilárdul meg, mert az történelmi lehetetlenség. Vannak létformák, amelyek nem telepíthetők. Telepes lakóparkokat lehet építeni a palesztinok területén, erőszakkal, fegyverrel fenn is lehet tartani, de itt, a Szent Korona földjén nem lehet. Itt csak magyar állam lehetséges. Ha csonka, csonka, ha ideiglenesen hitehagyott és beletörődő, akkor is.

A keresztény magyar elkülönülés és ellenállás erejét, tartását is éppen ez adja meg. Történhet itt akármi, kiirtható a történelmi vezető réteg, megsemmisíthető a munkásság és a parasztság, de ezek maradványaiból és az újonnan teremtődött senyvedő középosztályból, a keresztény magyar tömegből összeálló hazabirtokosság és a kisebbségi sorsba került, más alávetéseken edzett magyarság hazabirtokossága megkérdőjelezhetetlen. Vele szemben minden idegen törekvés végeredményben hatástalan, legfeljebb ideiglenes sikereket érhet el. Talmikat.

Ez az ébredés, amelyben nemcsak hiszek, de létrejöttét látom is, a magyar történelem legbiztatóbb fejleménye. Ez az, ami még nem volt.

Sok szenvedés és félrevezetés vezetett idáig. Senki nem jósolta és senki nem remélte, hogy ez létrejön. Mert nem is tudta, miről van szó. A történelem már csak ilyen. Soha nem azt hozza létre, amit várunk tőle. Államcsőddel kínálgatnak, Orbán eltávolításával fenyegetnek, spekulációval ránk zúdulnak, világi cion államot terveznek, és íme, létrejön egy új hazabirtokosi összeállás, amely egyben elkülönülés is és megnyitja a magyar megmaradás új fejezetét. Az istenhit és a magyar öntudat új korszakát.