Csoportos kiállítások: Ponton Galéria (Budapest), Bezerédy Kastély (Ménfőcsanak), Jókai Klub (Budapest), Pataki Művelődési Központ (Budapest), Szósz-Park Bár (Budapest). További információk: http://www.kistelekidori.blogspot.hu/

–Minden bizonnyal részben tőle. A külső szemlélő is azt mondja, hogy bár más műfajon belül tevékenykedünk, de felfedezhető a rokonság a munkáinkban.

–Nem sorolnám magam semmilyen irányzathoz, de kezdetektől fogva van egy saját álomszerű, elvont képi világom, ezért leginkább szürrealista stílusba sorolom munkáimat. Mindig a teljességre törekszem, felfedezhető nálam egyfajta átmenet a grafika és a festészet között. Sőt kollázs –anyagokat is felhasználok.

–Ez a diplomamunkám egyik része; Juhász Ferenc Az álomhajnal asszonya c. költeménye által ihletett illusztráció. Úgy veszem észre, hogy van egy egyéni „szűrőm”, amit már tudatosan alkalmazok. Ha illusztrációról van szó, akkor elolvasom a művet, és hagyom, hogy hasson rám. Mivel a téma adott, készítek vázlatokat, de a többi munkámnál, „agyszüleményemnél” az improvizáció sokat számít. Nem készítek temérdek vázlatot, hogy az egyiket majd tökéletesítem, hanem spontán dolgozom. A túl sok tervezgetés nem válik be, csak úgy, mint az életben. Gyakran nem tudom, hogy mi lesz a következő lépés. Általában egy ártatlan ceruzarajzzal kezdődnek a jó munkák, aztán jön a melós része, hogy megtartsuk és kihozzuk a legtöbbet abból a kis rajzocskából. Folyamatosan alakítom, változtatom az elgondolásaimat. Az viszont nem igaz, hogy mindez egyfajta szélhámosság lenne, mert alaptudás, rajzi felkészültség szükséges, ahogy a folyamatos koncentráció is.

–Első nyilvános munkám egy 2007-ben megjelent hangoskönyv borítójának illusztrálása volt. Amikor szakközépiskolába jártam, a könyvművesség pontosan az illusztrálás miatt vonzott. Mindig is érdekelt a rajzolás, képalkotás. Jelenleg is egy kortárs irodalmi folyóiratba készítek grafikákat, és néhány könyv tartalmazza műveimet. De bevallom, ezt a műfajt néha szűknek, korlátozónak érzem.

–Nem hiszem, mert a túl konkrét, a tárgyilagos dolgok iránt közömbös vagyok, ezért nehezen tudnék egy történelemkönyvet illusztrálni. Azt adom, ami jön belőlem.

–Több nemzetközi illusztrációs pályázaton vettem részt, a szabadon választott kategóriában. A képeket elküldöm postán, és külföldön lezsűrizik őket. Legutóbb Portugáliába küldtem ki rajzokat. Közel 3000 jelentkező volt, és közülük 50-nek állították ki a pályamunkáját. Azért is szükséges indulni nemzetközi pályázatokon, hogy megismerjék a nevemet, arra nem feltétlen számítok, hogy díjat kapjak…Külföldön is nagyon sokan foglalkoznak grafikával igen magas színvonalon.

–Semmiképp sem szeretnék általánosítani, de olykor megfigyelhetők a stílusbeli eltérések tájegységenként. A déliek szeretik a humort, túlzásokat, vadabb színeket és életigenlő a stílusuk. Az északiakat pedig főleg a letisztultság, a pasztell-színek ugyanakkor a nagyfokú részletgazdagság jellemzi.

–Itthon nyertem is pályázatot, és így kerültek be rajzaim a Csillagnemzettségek és lélekcsaládok c. könyvbe. Nemrég „felfedezett magának” az Elefánt zenekar. A közelmúltban alakult együttes a dallamokat gondolatokkal, finom humorral is átszövi. Grafikust kerestek maguknak, és közölték, nagyon tetszik nekik, amit csinálok. Ezért logót, CD-borítót és honlaptervezést is kértek tőlem. Az első kettő már elkészült. Az egyik közkedvelt belvárosi szórakozóhelynek pedig egyfajta vendégcsalogató táblát festettem. Mindez igen nagy kihívás volt, mert főleg kisméretű dolgokat festek, ez pedig egy 1,5x1 méteres tábla volt és akrillal kellett dolgozom, ami akkor új technikát jelentett számomra. Többnyire aquarellt és színes tust, tollat használok. Az akril-festés technikáját szeretném még tökéletesíteni, mert eddig leginkább a megérzéseimre támaszkodtam. A téma is befolyásolja, hogy milyen eljárást alkalmazzak, ahogy a rendeltetés is, hiszen egy fatáblára, egy kültéri felületre nem tudok kis tollal rajzolni…A vonalakra esküszöm, ez a legérzékenyebb kifejezőeszközöm.

–Van egy két ismerősöm, aki szakszerű oktatásban részesült e téren. Valószínűleg érdemes lenne segítséget kérnem, hogy megkönnyítsem a dolgom. De általában addig gyötrődöm a képpel és a technikával, amíg elégedett nem leszek végeredménnyel.

–Régebben a tanárok, most főleg szakmabeli barátaim és a nővérem véleményére adok, mert ő elfogulatlan velem, nem úgy, mint édesanyám. Az is nehéz, hogy a magam elvárásainak megfeleljek, mert elég magasra teszem a mércét. De azért nem vagyok annyira maximalista, hogy csak a munkámmal törődjek…

–Olyan is előfordult, hogy álmomból előbukkant valami, és azt frissiben lerajzoltam. A legjobb részleteket sokszor a véletlen szüli. Arra is van példa, hogy egyszerre több képen dolgozom. A vázlatok hamar megszületnek, de a kidolgozáson, az utómunkákon bíbelődöm sokat.

–Bevallom, régebben befolyásolt a hangulati tényező, amikor bánat ért sötétebb lett a kompozíció. Ma már, ha valami miatt ideges vagyok, nem is festek, mert tudom, az nem vezet jóra. A fájdalom, a világ problémái viszont megjelennek a képeimben, így a diplomamunkámon is. A humor már nem, de a groteszk világlátás inkább.

–A kékeket, zöldeket illetve a tört színeket részesítem előnyben, valamint újabban a feketét-fehéret. Pirosat nem szívesen használok, de mostanában igyekszem olyan színeket is beépíteni a kompozícióba, melyeket eddig nem szoktam.

–Az nehéz feladat lenne. Lehet, hogy furán hangzik, de nem mindig tudom megmagyarázni azt, hogy egy adott figurát miért is tettem a kép egy bizonyos részére. Ezek a dolgok ösztönösen jönnek. Bizonyára sokaknak nem szimpatikus ez a nagyfokú spontaneitás. Ez az alkotási folyamat nem jelent káoszt, mert mindig átgondolom azt, hogy az újabb rész beleillik-e az egészbe illetve annak megfelelően alakítom.

–Nos, az ilyenfajta alkotás nekem se a kedvencem, de nem szeretem azt a hozzáállást, amikor valaki azt mondja, azt ő is meg tudta volna csinálni, mert bizonyára az ilyen dolgok koncepcióval, újítással bírnak.

–Eddig elég sok pozitív visszajelzést kaptam a szakmabeliektől és laikusoktól egyaránt, ami sokat jelent. A tetszésüknek nem feltételük, hogy megértsék.

–Tévedsz, ha azt hiszed, hogy elárasztanak megrendelésekkel. Főleg ismerősökön keresztül jutok munkákhoz, de arra is van példa, hogy ismeretlenül megtalálnak, illetve olykor én teszek lépéseket. Most éppen Juhász Ferenc legújabb kötetéhez készítek illusztrációkat, amelyek a könyvbemutatón kiállításra kerülnek. Weöres Sándor és Juhász Ferenc költészete egyértelműen inspirálóan hatottak rám. Az ő képi világuk rokon az enyémmel. Amikor Weöres Sándor költeményei alapján megszülettek a képeim, apukám mondta, „neked Juhász Ferencet kéne illusztrálnod, mert ő nagyon közel áll hozzád.”

–Gross Arnold, Klimt, Szász Endre, de most már inkább a kortársakra figyelek. Azt viszont nem akarom, hogy bárkinek is a követőjének higgyenek.

–Nem jó, ha megalkuszik a művész, de szerintem ma, ha még meg is alkuszik valaki, akkor sem tud megélni. Próbálom magam reklámozni, és több helyre eljuttatni, amit csinálok. Arra is gondoltam, hogy, szívesen átültetném grafikáimat iparművészeti tárgyakba is – ruhákon, kiegészítőkön, táskákon lennének rajzaim. De ez sem biztosítana fix jövedelmet.

–Természetesen, tudtam, ahogy azt is, hogyha nem lehetek művész, nem rajzolhatok, akkor boldogtalan leszek. Így lett a rajz az életem legjelentősebb része. A „ki vagyok?" kérdésre pedig nagyjából választ adnak a munkáim. Néhány illusztrációtól eltekintve, a képeim önkéntelenül tükrözik a lényemet.

–Intézményes kereteken belül egyelőre nem, de folyamatosan próbálom fejleszteni magam. És sokat tanulok a kortárs illusztrátor generációtól, figyelek rájuk, nézem, ki milyen új ötlettel jön elő. Főleg a kompozícióban, színhasználatban vannak segítségemre. Ezeket aztán beemelem a saját képi világomba.

–Sok ismeretet lehet elsajátítani, és a jó tanár technikailag felkészítheti a pályára a növendéket, de az egyéni stílust nem lehet iskolai szinten megtanulni.

–Nem különösebben. Úgy hírlik, hogy bár a rangja még a régi, a színvonalról ez már kevésbé mondható el bizonyos szakok esetében.

–Nem lehet általánosítani. Van, aki felvesz egy divatos stílust, olyat, ami távol áll az egyéniségétől, de tudja, hogy ezzel előbbre juthat. Emellett pedig sok tehetség elvész, mert a marketing, az ismerettség, a mecenatura, ezek mind nélkülözhetetlenek. Ezért biztos, hogy a végzettek egy része nem is marad meg a pályán. Vannak, akik fiatalon kiemelkedő eredményeket értek el, hiszen egyeseknek vérükben van a törtetés. És ki tudja, hogy nekem szerencsém lesz-e. Vannak, akiket sztárolnak, míg másokat nem.

–Azért ez túlzás, mert nekem nem szimpatikus, ha valakit tömjéneznek. Biztosan jól esne, ha sok megrendelést kapnék, de azért ügyelni kell arra, hogy ne szálljon az ember fejébe a dicsőség. Vagy valakit menedzselnek, vagy a művész magát menedzseli. Ha ezek nem történnek meg, akkor az illetőnek nincs sok esélye a pályán maradni. Azt pedig kevesen engedhetik meg maguknak, hogy szabadidős tevékenységként alkossanak…