vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.06. 

XVI. Benedek pápa visszahívta a nagyszombati érseket

A hírt maga az érsek, Róbert Bezák jelentette be július 1-jén a szentmisén a nagyszombati Keresztelő Szent János székesegyházban. Helyét az eddigi segédpüspök, Ján Orosch veszi át.

A döntést L'Osservatore Romano hozta nyilvánosságra július 2-án. A visszahívás oka az év elején zajlott ellenőrzés eredménye, mely szerint Bezák rosszul vezette az egyházmegyét. Bezák kijelentette, hogy nincs tudomása hibákról és nem tudja, hogy kinek állhatott útjában. A Szentszék felajánlotta a nagyszombati érseknek, hogy saját maga mondjon le funkciójáról. Mikor ezt nem tette meg, ők fosztották meg tőle. A nagyszombati székesegyházban tapssal búcsúztak a hívők az érsektől. A szentmise után többen azt találgatták, milyen módon fejezhetnék ki bizalmukat az érsek irányába.

Bezák mellett ismert személyiségek – politikusok, kulturális és közéleti szereplők – levélben álltak ki, melyet eljuttattak Mario Giordano apostoli nunciusnak. Stanislav Zvolenskýt és az általa vezetett Szlovák Püspöki Konferenciát is megkeresték, hogy álljanak ki a nagyszombati érsek mellett. A levelet számos hívő és nem hívő aláírta, olyanok is, akik más felekezethez tartoznak. Az aláírók között szerepel Radoslav Procházka, kereszténydemokrata parlamenti képviselő, Jana Žitňanská és Daniel Lipšic független képviselők, Štefan Hríb, Andrej Bán, Eugen Korda és Martin Mojžiš újságírók, Marián Labuda színész, Hunčík Péter pszichológus, Daniel Pastirčák, a testvérek egyház lelkésze, Silvester Lavrík író, Vladimír Weiss futballedző, valamint Marcel Marčiak sportkommentátor.

A 2012. július 2-án 12.00 órakor a Szlovák Püspökkari Konferencia által kiadott közlemény a következő tájékoztatást nyújtja:

„A 2012. január 22. és február 1. közt megtartott apostoli vizitáció alapján a Szentatya visszahívta Őexc. Mons. Róbert Bezák érseket a Nagyszombati Érsekség lelkipásztori vezetéséből. A Szentatya döntését a hit és a fiúi engedelmesség szellemében fogadjuk és kérjük az Úr áldását az Egyházra Szlovákiában. A Nagyszombati Érsekség új főpásztorának kinevezéséig annak lelkipásztori vezetésével Őexc. Mons. Orosch János segédpüspököt mint apostoli kormányzót bízták meg." (www.rcc.sk)

Bezák érsek -az ilyenkor betartandó diszkréciót megszegve- már július 1-jén vasárnap a nagyszombati Keresztelő Szent János székesegyházban tartott szentmisén bejelentette visszahívását, melynek okait -saját elmondása szerint- nem ismeri. Mivel előzőleg nem volt hajlandó arra, hogy önként mondjon le posztjáról, ezért került sor leváltására. A kiszivárgott információk szerint az érsek illetéktelenül szentelt pappá személyeket és nem megfelelően vezette az egyházmegyét. 2009-ben történt kinevezésekor mintegy 80 papot helyezett át, és az esperesi hivatalokba is túlnyomó többségben saját embereit ültette be. Működése kezdetén adott igéretét, miszerint 5 éven belül megtanul magyarul, már nem volt ideje beváltani. Amikor magyarok lakta területen végzett liturgikus tevékenységet, szlovák nyelven szólt a hívekhez, így szavait megbízottai fordították - értesült a Pázmaneum.

Orosch János 1953-ban született Pozsonyban. Ugyanitt a Cirill és Metód Hittudományi Főiskolán végezte tanulmányait. 1976-ban szentelték pappá. 1993-ban szentelték püspökké. 2009. szeptember 15-i hatállyal általános helynökké nevezte ki Mons. Róbert Bezák a Nagyszombati Főegyházmegye részére a következő feladatokkal: a katekéták (hitoktatók) irányítása, a lelkiatyák formációja, a karitász, valamint a vegyes területeken élő magyar hívek lelkipásztori gondozása. Fáradhatatlanul részt vesz a szlovákiai magyar katolikus rendezvényeken, többek között a Komáromi Imanapok állandó főcelebránsa.

A Pázmaneum Társulás tagjai és szimpatizánsai, miként sok felvidéki magyar pap és hivő is megnyugvással üdvözlik a Szentatya bölcs döntését, mellyel az Egyház egységét és a pásztoraiba vetett bizalmat erősítette meg. Ugyanakkor nagy örömmel fogadják Orosch püspök atya szolgálatát, amelyet eddig is buzgón végzett - sokféle akadályoztatás ellenére - és ezzel a Nagyszombati Érsekség területén jelenleg megoldottnak tekintik a magyar főpásztor kinevezésének kérdését.

 

Kép: SITA/Dušan Hein

 

(SITA, Pázmaneum nyomán Felvidék.ma)