vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.11. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 28. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN (2.oldal)

Csurka István: Közép-Európa hó alatt (2.)

Egészen egyszerűen és pőrén fogalmazva, azt történt, hogy a magyar forradalom után, a reménytelenül szép önkifejezés után, az egész világállapot lényegét megvilágító önégetés után a magyarság lett az első áldozat Közép-Európában. A konklúziót pedig szinte szégyelljük leírni, ezért szerényen kérdéssé finomítjuk: Nem Európán múlik most már, hogy ez az első egyben az utolsó is legyen?

A felszabadító sereg nemcsak a pogány törököt űzi, hanem őt, a keresztényt, sőt új hitű reformáltat is rabolja, gyilkolja. Az új urak java része idegen, számára a megmaradt jobbágy, a török adószedők előli rejtegetésre szokott – a magáét lopni megtanult! – magyar jobbágy, a végvári harcokba és ezzel együtt a katonás dologtalanságba is beleszokott magyar munkaerő értéktelen, sőt ellenszenves, és a sok üres tér is arra készteti a most birtokhoz jutó idegeneket, hogy messzi földről telepítsenek be az országba munkaerőt, és ezt a tősgyökeressel szemben előnyben részesítsék. Ebből a megalázottságból támad fel – még húsz év sem telik bele – a Rákóczi- féle magyar szabadságharc, amelyet a Habsburg-ház túlereje lever. Jelképes értelműnek is felfoghatjuk, hogy a szentként tisztelt nagy magyar fejedelem az egykori fő ellenség honába, a törökországi Rodostóba bujdosik, ezzel is tanúsítva a magyar létezés súlyos ellentmondását, Kelet és Nyugat között való soha igazán beilleszkedni nem képes imbolygását.

 Korlátlan alkotmányos alapjog nem létezik

A vonal túloldalán: dr Garamvölgyi László dandártábornok (3.oldal)

Mintegy kétezren vettek részt a szombati melegfelvonuláson, amit hozzávetőlegesen ugyanannyi rendőr biztosított. Az Alkotmány utca Kossuth tér felőli végén mintegy 200 ellentüntető várta a menetet, épp ott, ahol a rendezvény és a rendőri biztosítás a tervek szerint véget ért volna.

Nem volt túlzott a rendőri jelenlét ebben az esetben? Hiszen majd minden felvonulóra jutott egy rendőr.

– Egyáltalán nem volt túlzott, hiszen három esemény volt egy időben. A Hősök terén és az Erzsébet téren is tartottak rendezvényt, a felvonulás mellett. Az igaz, hogy a legnagyobb biztosítást az utóbbi igényelte, hiszen nem egy statikus demonstrációról volt szó. Ezt csak úgy lehet biztosítani, ha a vonulást a rendőrök folyamatosan kísérik, és az adott területet gyakorlatilag hermetikusan lezárják. Szükség volt ekkora létszámú biztosításra, amit az is igazol, hogy nem történt komolyabb atrocitás.

 Magyarország felszíni és felszín alatti vizekben is gazdag

A mezőgazdaság akár a húzóágazata is lehet az országnak (4.oldal)

Magyarországon 2003-ban hirdették ki a Sivatagosodás Elleni Küzdelemről szóló Egyezményt. Ez teszi kötelezővé egy aszálystratégia kidolgozását? – kérdezem Kovács Péter vízügyért felelős helyettes államtitkártól.

–Ez az egyezmény is magában foglalja az aszálystratégia kidolgozásának szükségességét. Nekünk is elemi érdekünk, hogy kidolgozzunk egy olyan aszálystratégiát, amely hosszú távra tervez. Magyarországon is fel kell készülni az aszályra, a vízhiányra. Nagyon sokan emlegetik a klímaváltozást mint okot. Kutatók, tudósok vitatkoznak azon, hogy létezik-e egyáltalán, de nekünk a klímaváltozás már most is tapasztalható, káros hatásainak kivédése az igazi célunk és feladatunk.

 Példaértékű összefogás Békés megyében

A megyei értékeket a gazdaság részévé kell tenni (4.oldal)

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke: Már 2006-ban úgy ítéltük meg az akkori elnök úrral, Domokos Lászlóval, hogy a Békés megyei értékeket és a hungarikumokat mások számára is elérhetővé kell tenni. Továbbmenve: a turizmus és a gazdaság részévé kell tenni. Végigjártuk mind a 75 települést, és feljegyeztük azokat az értékeket, melyek a helyiek számára sokszor természetesnek tűnnek. Majd úgy döntöttünk, hogy a termékek bemutatását a fesztiválturizmus által lehet színesebbé tenni. S így egyre szervezetettebb formában, a hungarikum- törvényt is figyelembe véve rendeztük meg a vásárt.

 Segítséget kérnek a felvidéki magyar civil szervezetek

Bugárékat azért nem hívtuk meg, mert a pártjuk nem magyar etnikai párt (5.oldal)

Potápi Árpád János, a Nemzeti összetartozás bizottságának elnöke: Az összes szlovák nyilatkozat nem jutott el hozzám, de amiket lefordítottak, azok mind azt mutatják, Paska házelnök úr elfogadhatatlannak tartja, hogy a magyar országgyűlési bizottság kihelyezett ülést tartson Magyarország területén kívül, jelesül Szlovákiában. Azt ugyan nem mondta ki, de bizonyára zavarta a bizottság neve is. Talán a Gazdasági és informatikai bizottság ülését nem kísérte volna ekkora háborgás. Nem igazán értem Paska aggodalmát. A mostani a negyedik határon túli bizottsági ülés volt – egyet Kecskeméten tartottunk. Üléseztünk Kárpátalján, Nagyszalontán, Lendván és most Komáromban. Tudtuk, hogy parlamenti választások vannak 2012-ben Szlovákiában, ezért direkt megvártuk a voksolások végét és a kormányalakítást, hogy senki ne mondhassa, befolyásoltuk a választások kimenetelét.

 Győri Béla: Tiszaeszlár az életet ünnepelte

A XII. Eszlári Aratónap (6.oldal)

Július 7-ére Tiszaeszlárra a XII. Aratónap ünnepségeire hívott meg Nagy Tibor polgármester. Hogyne mentem volna az aratóünnepre. Jó 40 évvel ezelőtt jártam hasonló találkozón. Akkor más szelek fújtak. Nagyüzemi ünnepségek voltak. Kombájnok arattak, gőgös sorban vonultak a hatalmas táblákon és borotválták a földeket. Aratóünnepek augusztus 20-án voltak. Ezek nem annyira követték a régi hagyományokat, politikai ünnepnek számítottak. Ünnepeltették a néppel augusztus 20-át, az Alkotmányt meg az új kenyeret. Valami repedés akkor történt a dologban – a 80-as évek vége felé –, amikor áremelést is bejelentettek erre az időszakra. Hogy milyet, már meg nem mondom. Annyit tudok, hogy a Lúdas Matyi – Árkus úr főszerkesztésében – megjelent, és a címoldalán ott szerepelt az ünnepi köszöntő: Éljen augusztus 20-a! A 20-a át volt húzva, és helyette kiírták: Éljen augusztus 22,50! Nem baj, Árkus főszerkesztő ugyan kikapott a pártközponttól, de azért a kombájn szérűkön megterítettek, és az emberek megették a birkapöröltet krumplival, és megitták a sörüket, majd mindenki hazament.

 Biatorbágy vezetése családcentrikus

A nem pénzbeli adósság felszámolása több milliárdos tehertételt jelent (7.oldal)

Biatorbágy első bölcsődéjét avatta fel Soltész Miklós szociális, család-, és ifjúságügyért felelős államtitkár június 24-én. A 72 férőhelyes bölcsőde felépítéséhez az Új Széchenyi Terv keretében 250 millió forint támogatást nyert el a város. Az új intézmény avatásáról, a város beruházásairól, a fejlesztésekről Tarjáni Istvánt, Biatorbágy polgármesterét kérdezem.

 Dr. Szabó Tamás, a Mária Rádió elnöke, a Cursillo Missziós Mozgalom szervezője (9.oldal)

Elnök Úr, köszönjük, hogy időt szán ránk. Nem udvariatlanságból, de mégis egy kemény felütéssel kell kezdenünk. Ön 1992-től a privatizáció felügyeletével megbízott tárca nélküli miniszter volt az első szabadon választott kormányban. Az Antall-kormány elleni legfőbb gazdasági kifogás, amely végül a bukáshoz vezetett: a kb. egymillió munkahely megszűnése, a privatizáció igazságtalansága, a bankkonszolidáció és az állítólag felajánlott adósság-elengedés visszautasítása. Visszatekintve, érez-e felelősséget, s ma mit tenne másképp, ha módjában állna?

–Vannak, akik tudatosan összemosnak dolgokat, míg másoknál önkéntelenül keverednek a múlt történései. Holott élesen el kell választani az 1988 és 1991 közötti ún. spontán időszakot és az azutáni privatizációs eseményeket. Azért beszélek 1991-ről, mert akkor születtek meg az új törvényi és intézményi keretek. A magángazdaság helyreállításáról, a privatizációról a rossz kép már a ’80-as évek végén kialakult, mert akkor nagyon sok olyan ügy történt, amit később negatív példaként emlegettek az Antall-kormány nyakába varrva.

 Egymillió ütés

Beszélgetés Szilágyi Özséb ötvösművésszel (10.oldal)

Sosem másoltam le valamit egy az egyben a gyakorláson kívül. Az nem lenne a sajátom, nem belőlem indul ki. A másolást nem is tartom művészetnek. Olyat próbálok megeleveníteni a munkáimon, amit még nem láttam az alkotásokon, de a természetben előfordul. Motívumaimat részben a természet, a növényvilág inspirálja, de a fantázia szüleményei is.

 Királyi gála a királyi kastélyban (11.oldal)

Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli 2012-ben a már hagyománnyá vált Királyi Operettgála produkció. Ebből az alkalomból az eddigi előadásokat is felülmúló, ünnepi gálaműsort tartottak a Gödöllői Királyi Kastélyban, amelyen az operett műfaj kiválóságai léptek színpadra nem mindennapi produkcióval.

Szász Kati,primadonna: Négy éve primadonnáskodom koncerteken, de ezt megelőzte egy hosszú tanulási folyamat. Úgy gondoltam, ha már a hangi adottságom erre predesztinál, fel kell használnom a tálentumokat. További álmom, egy szerethető álom, hogy az opera műfajában is kipróbáljam magam.

 Szombathelyen mertek nagyot álmodni

25 ezer új munkahely létesül a térségben (12.oldal)

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere: Két évvel ezelőtt, amikor megbíztak minket a választók Szombathely szolgálatával, konzultáltunk a helyi üzemekkel a fejlődés érdekében. A fejlesztés mindenképpen új technológiát, munkaerőt és munkahelyeket jelent. Eldöntöttük, hogy megindítjuk a „Szombathely visszavár” programot. Ezen belül részben a megyeszékhelyről elszármazott szakembereket próbáljuk meg visszacsábítani, részben azoknak a diákoknak mondjuk el a helyi munkalehetőségeket, akik nem a városban tanulnak.

 Csorja Gergely: Gerő és a rendőrkutya (19.oldal)

Az ügynek azonban van egy mélyebb, eleddig feltáratlan rétege. Gerő megnyilvánulása minden feltűnési viszketegségével és a mellőzöttség okozta sértődöttséggel együtt őszinte. Ráadásul ez a kitárulkozás nemcsak Gerő lelkének bugyraiba enged bepillantást, hanem egy egész réteg érzéseit, szándékát tárja elénk. A Gerőfélék ugyanis lelkük mélyén meg vannak róla győződve, hogy bárki, aki ki meri mondani egy avagy több zsidóról, hogy bizony amit tett(ek) az nem volt helyes: antiszemita. Függetlenül attól, hogy nemzeti radikálisnak, konzervatívnak, szocialistának, vagy éppen a Demokratikus Koalíció nevezetű kényszeresek táborához tartozónak vallja magát. (Romsics éppen az utóbbiak közé igazolt.)

 Elég-e önmagának az ember?

(Barsi Balázs–Keppel Márton: Szombat esti elmélkedések) (15.oldal)

A közelmúltban jelent meg az esztergomi ferences gimnázium kiadásában Barsi Balázs és Keppel Márton közös könyve a Szombat esti elmélkedések. Aki volt valaha frankás diák, tehát az esztergomi ferencesekhez járt, tudhatja, hogy mikor is került sor ezekre az elmélkedésekre. E sorok szerzője 1988 és 1992 között koptatta a ferences gimnázium padjait, és abban az isteni kegyelemben volt része, hogy a novíciusok akkori magisztere, páter Barsi Balázs tartotta számára első osztályban a hittant. Ezek a hittan órák örökre az emlékezetünkbe vésődtek. A 20. érettségi találkozó előtt azon gondolkozom, hogy mi is volt ebben az intézményben a különleges. Legalábbis akkor. Kiemelendő, hogy nem volt zseniképző, hanem neveltek. És én a nevelésre teszem a hangsúlyt. Hiszen a tudás maga, érzelmi intelligencia nélkül tán még veszélyesebb is a tudatlanságnál.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32., I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575. Telefon és telefax: 781-3236, 06-30/754-5017. E-mail: info@magyarforum.hu