vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.20. 

Újvidék nem Vajdaság fővárosa?

A szerbiai alkotmánybíróság megállapította, a Vajdaság Autonóm Tartomány (AT) illekétességét megállapító törvény 22 rendelkezése nem áll összhangban az alkotmánnyal. A Novostiban megjelentek szerint a 85 oldalt kitevő megindoklásban egyebek között az áll, hogy Újvidék „fővárosként” való meghatározása alkotmányellenes. A Duna menti város marad tehát adminisztratív központ és a tartományi szervek központja.  A tartomány brüsszeli irodája nélkül marad, pontosabban az arra való jog nélkül, hogy „illetékességének hatáskörén belül alakíthat képviseleteket az európai régiókban”.Vajdaságtól elvitatták azt a jogot is, hogy a mezőgazdaság és vidékfejlesztés terén „az agrárpolitikát és a vidékfejlesztést érintő intézkedéseket hozzon, végrehajtson és felügyeljen”. Az alkotmánnyal ellentétben állnak azok a szakaszok is, amelyek Vajdaság AT számára lehetővé teszik, hogy „rendezze, fejlessze és biztosítsa a környezet védelmét”, akárcsak a vadászathoz és halászathoz köthető részek. Az autonóm tartomány az bíróság véleménye alapján nem hozhat a technológiai fejlődésre vonatkozó stratégiát, nem létesíthet alapokat a csúcstechnológiai üzemek társfinanszírozására, s nem járulhat hozzá a fiatal kutatók lakásgondjainak megoldásához sem. Hasonlóképpen, amennyiben új önkormányzati egységek jönnek létre, vagy a meglévők megszűnnek, esetleg kettő egyesül, a Vajdaság AT szervei nem formálhatnak róla véleményt. Vajdaság az energetika területén is veszített lehetőségeiből: nem hozhat például programot az energetikai ág fejlesztéséről a saját területén, nem állapíthatja meg az energetikai szükségleteit és nem biztosíthatja az ahhoz szükséges kapacitást sem. A Szerb Köztársaság illetékessége marad a továbbiakban is a nemek közötti egyenjogúság politikájának fejlesztése a tartomány területén, továbbá a bírósági hálózat kialakítása, s a tartomány a továbbiakban a kultúrára, oktatásra és tájékoztatásra vonatkozó ügyeket nem bízhatja a nemzeti tanácsokra. (Képen az újvidéki városháza.)

 

(Forrás: vajma.info)