vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.20. 

Nem helyes út a folyamatos alkalmazkodás

A Gombaszögi Nyári Tábor vendége volt Berényi József, az MKP elnöke és Bugár Béla, a Most-Híd vezetője, akik - külön-külön - egy vitafórum keretében találkoztak a tábor lakóival. Berényi József a 2012. március 10-i előrehozott parlamenti választások eredményével kapcsolatban elmondta, hogy a másfél év kevés volt a szavazótáboruk bővítéséhez. Az MKP-re leadott szavazatok azonban egy értékrend és akarat mellett sorakoztak fel, melyek közé tartozik a felvidéki magyarság lélekszám-csökkenésének megállítása is. Az autonómiára vonatkozó műsorvezetői kérdéssel kapcsolatban az MKP elnöke emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió 27 tagországa közül 11-ben működnek különböző autonómia-modellek, amelyek megfelelő eszköznek bizonyultak az adott országokban fellépett problémák kezelésére. Minden országnak specifikus problémái vannak, tanulmányozni kell, hogy a más országokban használt megoldások közül melyek alkalmazhatók Szlovákiában. Berényi szerint Magyarország nézve sem szabad egyformán tekinteni a határon túli magyarokra, ugyanis más a helyzet a Vajdaságban, az Erdélyben, a Felvidéken, illetve a Kárpátalján. Ezekben az országokban is más és más akadályokkal szembesül a magyarság, és így különböző megoldásokra van szükség. Berényi József szerint a rajkai szlovákok példája is mutatja, hogy lehet ragaszkodni az anyanyelvhez. Az MKP elnöke úgy véli, hogy nem helyes út a folyamatos alkalmazkodás. Bugár Béla szerint a Most-Híd egy realitásokra épülő párt. A magyarok fogyásának legnagyobb okát abban látja, hogy sok szlovákiai magyar szülő szlovák iskolába íratja gyermekét. És persze más okok is, például, hogy a szlovákiai magyarok sem élnek kellő mértékben a törvény adta lehetőségekkel, mint például a magyar névhasználattal. A. Nagy László kisebbségügyi kormánybiztossá való kinevezése kapcsán elmondta, hogy kemény tárgyalásaik voltak Robert Fico miniszterelnökkel, hogy valós kompetenciák is legyenek a tisztség mögött. Amennyiben úgy alakulna, hogy úgy látják, ez a valóságban nem teljesül, akkor „A. Nagy László akár veheti a kalapját". A Most-Híd és Magyarország viszonyáról elmondta, nem érkezett még Magyarországról megkeresés, ők egyenrangú partnerként készek a kapcsolattartásra.

 

(Forrás: Felvidék.ma)