vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.20. 

Királyi gála a királyi kastélyban

Ez egy olyan klasszikus műfaj, amelyet csak úgy szabad játszani, ahogyan megírták

Fennállásának ötödik évfordulóját ünnepli 2012-ben a már hagyománnyá vált Királyi Operettgála produkció. Ebből az alkalomból az eddigi előadásokat is felülmúló, ünnepi gálaműsort tartottak a Gödöllői Királyi Kastélyban, amelyen az operett műfaj kiválóságai léptek színpadra nem mindennapi produkcióval. Az idei Királyi Operettgála remek nyáresti kikapcsolódást biztosított. Az alkalomnak megfelelően a fellépő művészek mind –mind jól ismertek a nagyközönség előtt: Berkes János, a legendás hangú tenor, az Operaház örökös tagja; Szász Kati, az Interoperett és a Királyi Operettgála primadonnája; Pohly Boglárka szubrett, aki akrobatikus mutatványaival és csilingelő hangjával elvarázsolja a publikumot; Csere László, az operett műfaj egyik legjelesebb táncos-komikusa.

             Öt éves tehát a Királyi Operettgála, de nem csak ez az egyedüli évforduló, ami Gödöllőhöz kapcsolódik, ugyanis 145 évvel ezelőtt kapta meg a királyi pár a kastélyt, és 175 évvel ezelőtt született Erzsébet királyné. Az esten Kálmán Imre, Huszka Jenő, Lehár Ferenc és Ifj. Johann Strauss műveiből hallhattunk részleteket.

Az olasz nyelvben a kicsinyítéshez, nagyításhoz és fokozáshoz páratlanul gazdag eszközök állnak rendelkezésre. Így a mindennapi logikával fokozhatatlan „prima donna” kifejezésnek is van az olaszban „felsőfoka”: a „prima donna assoluta”, az abszolút primadonna. Ha létezik énekesnő, aki kiérdemli ezt a címet, akkor Szász Kati biztosan. E sorok íróját főleg a Bajadér „Szép primadonna , csodál a világ” slágerével „babonázta meg”. Őrzök egy hanglemezt, melyen Udvardy Tibor és Németh Marika énekelnek részleteket a Bajadérból. Bizton állíthatjuk, hogy Szász Kati nem csak hogy nyomdokába lépett, de ezzel a számmal be is érte Németh Marikát, a legendás primadonnát. Berkes János repertoárjában éppúgy szerepelnek az operairodalom tenor főszerepei Pinkerton, Don Ottavio, Fenton, Alfred, Almaviva, Harlekin, Nemorino, Edgaro, Rodolf -, mint a klasszikus operettek bonvivánszerepei -Mr X, Tassilo, Barinkay, Armando Cellini, Edvin. Berkes János jó megjelenésének, biztos és szép hangjának, kultúrált éneklését köszönhetően ideális bonviván. Csere László a táncos komikus szerepben kiemelkedő. Ő tudja, hogy nem elég az öncélú bohóckodás, hanem nagyfokú énektudás is kell ehhez a szerephez. Pohly Boglárka előadásai pedig sodró, ötletesen koreografált, valódi érzelmekkel átitatott kis performanszok, aminek igazán örvendhetünk. A Váci Szimfonikus Zenekar tagjaiból verbuválódott 15 fős zenekar a lehető legjobbat hozta ki magából Farkas Pál karnagy irányítása alatt. Ezt bizonyították a Menydörgés és villámlás gyorspolka frenetikus megszólaltatásával is. A gödöllői gála is bizonyítja, hogy az operett egy olyan klasszikus műfaj, amelyet csak úgy szabad játszani, ahogyan megírták. Az operett nem más, mint mese felnőtteknek és semmi mást nem akar, csak szórakoztatni, elandalítani, elkápráztatni, és erre az emberek mindig vevők.

 

Medveczky Attila