vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.20. 

Románia az EU új fenegyereke

Sürgős magyarázatot vár az Európai Bizottság Victor Ponta román miniszterelnöktől a Bukarestben eluralkodó politikai válságról. Traian Basescu felfüggesztett államfő hajlandó megfontolni lemondását abban az esetben, ha a leváltásáról kiírt referendumon nem lesz meg az érvényességhez szükséges részvételi arány, a többség azonban a menesztésére szavaz.

A romániai belpolitikai fejlemények továbbra is aggodalmat keltenek az Európai Unióban: kiszivárgott információk szerint az Európai Bizottság (EB) által összeállított, kedden elfogadásra kerülő jelentésben, amelyben a román igazságügyi reform eredményeit összegzik, említést tesznek majd az alkotmánybíróság és egyes bírák elleni támadásokról is. A kedvezőtlen megállapítások a román kormány első konkrét dorgálását jelentik. A jelentés várhatóan bírálja majd a tényt, hogy a kormányoldal csorbította az alkotmánybíróság hatáskörét, és azt is, hogy több kormánypárti politikus is kirohant egyes bírósági ítéletek és bírák ellen. A dokumentum egyben felszólítja a kormányt, hogy az új legfőbb ügyészt és az országos korrupcióellenes ügyosztály új vezetőjét átlátható és objektív módon nevezze ki. Az sem elképzelhetetlen, hogy a jelentéshez egy politikai záradékot is csatolnak majd, amely nyomán tovább tolódhat az ország schengeni csatlakozása. Ráadásul az EB továbbra is sürgős magyarázatokat vár Victor Ponta román miniszterelnöktől a Bukarestben eluralkodott politikai válságról.

 Közben Traian Basescu felfüggesztett államfő bejelentette, hogy ha nem lesz érvényes a leváltásáról július 29-re kiírt népszavazás, a törvény szellemében cselekszik majd. „Figyelembe veszem a közvélemény akaratát, és ismét fölvetem korábbi ajánlatomat, miszerint októberben megszakítom mandátumomat, hogy egy időben tarthassák meg az államfő- és a parlamenti választásokat, azzal a feltétellel, hogy a parlament módosítja az alkotmányt, és áttér az egykamarás, háromszáz fős törvényhozásra” – fogalmazott Basescu. Ugyanakkor Ponta azt is bejelentette, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége egy héttel elhalasztotta a romániai hitelegyezmény felülvizsgálati látogatását az országban kialakult belpolitikai helyzet miatt. Nem akarnak ugyanis egy politikai kampány közepén tárgyalni és így csak a népszavazás utáni héten érkeznek Bukarestbe.

 Románia tavaly tavasszal kötött az IMF-fel készenléti hitelmegállapodást. Ponta sajtótájékoztatóján több olyan intézkedéstervezetet jelentett be, amelyeknek célja a gazdasági növekedés felgyorsítása és a munkahelyek számának gyarapítása. Románia nemzetközi hitelezőit azonban még meg kell győznie az augusztusi tárgyalásokon arról, hogy ezek a tervek nem veszélyeztetik a költségvetési egyensúlyt.

 

(Forrás: MHO)