vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.27. 

Csáky Pál: Hőség

Úgy néz ki, A. Nagy László kisebbségi kormánybiztos és a Most-Híd (Bugár Béla pártja) kezdik sejteni, mibe léptek akkor, amikor Ficóval fű alatti koalícióra léptek. Caplovic miniszter egyszerűen kirúgta A. Nagy Lászlót, amikor az a Selye Egyetem számára haladékért ment alkudozni a minisztériumba. Ha hihetünk az aktusról készült fényképeknek, akkor Caplovic mindezt kéjjel tette. Hamis játék persze az egész haladékért való könyörgés. Az egyetem vezetése az elmúlt három évben sok mindent tett azért, hogy a mélyrepüléshez szükséges érveket összehozza. A mostani döntés pedig főleg az ARRA nevű állami szakmai ügynökség (Akademická rankingová a ratingová agentúra) 2011-es értékelésére hivatkozik. Nos, 2010-ben és 2011-ben kellett volna a Selye Egyetemet – más, fiatal egyetemekkel együtt - kivenni az egységes csomagból, és a friss, még 10 éve sem működő egyetemek számára speciális, csökkentett kritériumrendszert elfogadtatni. Ezt mindenütt a világon így csinálják, Szlovákiában is ez volt a gyakorlat 2009 előtt. Ám ki is volt kormányon 2010-11-ben? Igen, a Most, s Rudolf Chmel lett volna az a kormánytag, akinek erre minimum oda kellett volna figyelnie. Akkor elszúrták, most már csak színházat játszanak, futnak az elment vonat után. Figyelem: nem azt mondom, hogy hagyjuk szó nélkül, ami a Selye Egyetemmel történik. Csak azt állítom, hogy A. Nagyot senki nem veszi komolyan, a Híd pedig akkor, amikor kormányon voltak, elmulasztotta az új értékelési játékszabályok kialakításakor megvédeni a Selye Egyetemet. S ha A. Nagy mindezek mellett tényleg azért ment Caplovichoz, hogy elmondja azt a mondatot is, amelyet az ügynökségek idéznek, nevezetesen, hogy Szlovákia minden polgárát egyazon szinten kell megtanítani szlovákul, nos, ezért tényleg kár volt a lépcsőket koptatnia. Ez a jelek szerint az SNS és a Most közös programja, amelynek Caplovic csak tapsolni fog, s amelyre örömmel fog hivatkozni a jövőben.  Ami pedig az egyetemet illeti, most már a civileké, illetve az MKP-é lehet a terep. A nemzetközi figyelem felkeltésével még el lehet odázni a törvény elfogadását. A.Nagy amiatt is panaszkodott a héten, hogy az idei költségvetési támogatások odaítélésébe nem szólhat bele. Pedig ezért küldték őt oda. Nos, úgy néz ki, hogy a smeresek egyelőre mégsem annyira hülyék, hogy a kártyákat átadják nekik. Az igazság az, hogy a Smer-Most viszonyban ma sem fogadnék arra, hogy a Most fogja jobban átverni partnerét ebben a játszmában. A legviccesebb azonban az, hogy miután a vasúti társaságnál sem tudott semmit sem elérni a kormánybiztos úr, ő azt nyilatkozta, hogy a vasúti kétnyelvű feliratok kapcsán „a bővítés nagyobb arányú is lehetne, nemcsak a kisebbségi nyelvhasználati, hanem a közlekedési törvény is módosulhat. A törvényt a biztos hivatala készíti elő, ám azt Igor Federicnek vagy egyenesen Robert Fico miniszterelnöknek kell beterjesztenie. A kormányfő részéről tapasztalható egyfajta politikai felvilágosodás” – tette még hozzá A. Nagy. (Új Szó, 2012. július 13.) Nos, ekkor jutottam arra a felismerésre, hogy kormánybiztosoknak 35  fok fölött nem kellene nyilatkozniuk. A. Nagy ugyanis azt állítja nyilvánosan, hogy Robert Fico politikai ambíciója odáig terjed, hogy úgy vonuljon be Szlovákia történelmébe, hogy a magyar vasúti feliratok az ő személyes beadványa nyomán kaptak létjogosultságot az országban. Nos, erre befizetek… Apropó, arról a Robert Ficóról állítja ezt A. Nagy László, akiről a média három nappal korábban ezt írta: „Fico újra rátalált a Maticára!...  - A Matica slovenskának kell az egész társadalom stabilizációs elemének lennie, összekötni, nem megosztani azt – mondta Fico, aki a múlt heti nemzeti maticás ünnep fő szónoka volt. – A kormányfői pozícióból mindent megteszek azért, hogy a Matica visszatérjen arra a helyre, amely megilleti”- tette még hozzá. Nos, a kormánybiztos úr meg a Most bizonyára azt gondolja, hogy a szlovákiai magyarokkal mindent meg lehet etetni.

Lehet. Lehet?

 

(Forrás: felvidek.ma)