vissza a főoldalra

 2012.07.27. 

Az ellenzéki sajtó egy része és pártjaik a multinacionális tőke kifutófiúi

Megállapodást írt alá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nyolc, zömében közép-, illetve kelet-európai tagállama – köztük Magyarország – július 11-én Bécsben új szavazási csoport alakításáról a szervezeten belül.

 Erősödhet-e ezáltal hazánk pozíciója a szervezeten belül? – kérdezzük dr. Boros Imre közgazdászt.

 – Korábban is léteztek szavazati csoportok. Amikor beléptünk az IMF-be, akkor a belga csoportban voltunk, amelyet a belgák vezettek. Azután a 91 körül létrejött szavazócsoport, melyben együtt voltunk az osztrákokkal és a törökökkel – egész érdekes módon – hivatalosan felvetette azt, hogy azoknak a jól fizető országoknak, amelyeknek a gazdasági növekedése éppen az eladósodás miatt nagyon lassú, vontatott, adósságkönynyítésben kéne részesülniük. Erről készült egy előterjesztés az IMF-ben (akkor, amikor még Camdessus volt a vezérigazgató, aki szintén francia), és ezt pozitívan fogadták, és erről nagyon kevés szó esik Magyarországon, ezt csak én feszegetem. S ami a felvetésnél még érdekesebb, innen, a Magyar Nemzeti Bankból ment egy ledorongoló levél oda ki, amely szerint Magyarország nem akarja az adósságait átütemezni!

 A Magyar Nemzeti Bankból torpedózták meg?

 – Ez történt. Tehát ezek a szavazócsoportok erőcentrumok is. Arról van szó, hogy most az osztrákok veszik ezt a dolgot kézbe. Ausztria lényegében a saját érdekeit, de azzal együtt a mienket is védi, hogy tudniillik a csoport tagjai ne kerüljenek erős nyomás alá pénzügyi szempontból. Tehát ezt így, ebben az értelemben pozitív dolognak gondolom. Mások is csinálnak ilyet. A kínaiak például – akiket Angela Merkel is arra kért, hogy szálljanak már be az euró-mentésbe – elgondolkodtak, hol jobbról, hol balról támasztották a fejüket a nagy gondolkodásban, végül azt mondták, na jó, megteszik ők ezt, de az IMF-en keresztül. A gondolkodás dupla nyereséget hozott a kínaiaknak, egyrészt kihajtottak maguknak egy alvezéri posztot, ami azért erőt jelent ugyebár, tehát az IMF-re is bizonyos befolyást gyakorolnak, másrészt az IMF-en keresztül befolyást gyakorolhatnak az Európai Unióra – történetesen és nevezetesen – az eurózónára. Tehát ennek ez a jelentősége. Alapjában pozitív, nem érdek nélkül való dolognak tartom. Az osztrákok a saját érdekeiket védik, de közben a mienket is. A kettő összefügg tudniillik – pénzügyi szempontból.

 Az IMF és hazánk közt július 17-én kezdődnek a tárgyalások. Mit gondol, milyen témák kerülnek napirendre? Az ingatlanadó vagy a jegybanktörvény?

 – Az IMF-et a francia forradalom után visszatérő Burbonokhoz tudnám hasonlítani, akik nem tanultak a történelemből semmit. Annak ellenére, hogy a vezérigazgató – aki szintén francia –, Lagarde asszony tudja, hogy most már valahogy be kéne fejezni az állandó megszorítások politikáját, mert ez nem vezet sehova. Bizonyos esetekben, de főként olyan helyen, ahol az Európai Unió egyedül van tapasztaljuk, hogy engednek, mint például Spanyolországban, valószínűleg Görögországnak is engedni fognak egy kicsit. Ezzel szemben Magyarországon Buorbon módra viselkednek. Mint ha semmi nem történt volna, jönnek vissza ugyanazokkal az ötleteikkel, amivel harmadik évtizede Magyarországon vannak. Érdekes módon az IMF-nek az idejövetele mindig a baloldali kormányok áldásos tevékenységének a következménye és a jobboldali kormányok szenvednek tőle. Így volt ez a rendszerváltás előtt is, még a lelépő szoci kormány hívta ide az IMF-et, emlékeztetek a Bokros Surányi kettősre. Majd Békesi körberohanta a világot, hogy nagyon nagy a baj Magyarországon. És ez így ismétlődik. A piac Magyarországot zsarolgatja magas kamatokkal, a Nemzeti Bank közreműködésével természetesen és a forint időnként történő megtámadásával. Lehet hallani olyan hangokat, hogy nem tetszik nekik a mi adórendszerünk, mert ez az adórendszer most azokat a progresszív magyar rétegeket részesíti előnyben, akiktől esetleg a növekedést és adott esetben a demográfiai trendek megfordítását várjuk, a családok gyermekvállalásának támogatása nagyon nem tetszik nekik. Aztán természetesen nem tetszik nekik az, hogy a Magyarországon működtetett idegen érdekeltségeket is bevonja egy szerény mértékben a kormány az adóztatásba. Mindez azért nem tetszik nekik, mert a szoci kormányokkal történt korábbi egyezségek tulajdonképpen ezeket mind kizárták. Az elmondottak alapján úgy vélem, a tárgyalások nagyon hosszú ideig elhúzódnak. Ráadásul még szemantikailag sincs a dolog rendben. Itt készenléti hitelmegállapodást erőltetnek, ami egyébként tipikusan arra a helyzetre kell, amikor az ország fizetési mérlege nagyon deficites. Amikor tudniillik az ország kasszájából fogy ki a deviza. Nálunk meg pont az ellenkezője van. Ennek a siralmas helyzetnek egyébként az az egyik vigaszága, hogy az ország kasszájába, ami történetesen a Nemzeti Bank, gyűlik a deviza, mert az export sokkal többet teljesít, mint amennyit az import elvisz. Még arra is marad, hogy kifizessék az összes kamatot, és még azután is marad pénz. Tehát itt tulajdonképpen nem a készenléti hitelmegállapodásra lenne szükség, hanem egyfajta ún. óvatossági megállapodásra, amit a kormány kér, ami nem más, mint az, hogy ha az ország pénzügyi érdekeit megtámadják, akkor álljon rendelkezésre pénz, hogy a spekulációt visszaverjék. Úgy tűnik, mintha az egyik fél mondjuk szanszkritül beszélne, a másik meg óhéber nyelven válaszolgatna neki, és közben nincs tolmács. Ezért is fog ez hosszú ideig tartani. Nyögvenyelős lesz, és a jó Isten tudja, mire végzünk.

 A világ tíz legkockázatosabbnak minősített állama közül öt az euróövezet tagja, Magyarország ugyanakkor kikerült e tízes mezőnyből a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport, a CMA második negyedéves összesítése szerint. Ez „jó pontnak” számíthat az IMF szemében?

 – Éppen arról beszéltem, hogy az IMF nem foglalkozik ezzel, a régi rutinok alapján óhajt Magyarországgal foglalkozni. Őket ez abszolút nem érdekli. Viszont nekünk ez egy pozitív hír. Annak ellenére, hogy nagyon haragudtak az elején az osztrákok és jól fölkavarták az indulatokat Magyarország ellen, mert az ő bankjaikat érintette leginkább meg az idehelyezett cégeiket ez az új adórendszer, most már észre térültek, az ún. piaccal együtt, „aki” végső soron pénzt is akar csinálni, és egyre inkább kevés az olyan hely, ahol biztonsággal lehet elég jól keresni és Magyarország ilyen. Másfél-két évünk bánja ezt a folyamatot. Tehát nagyon pozitív dolog, hogy most már az eurózónában keresik a – hogy úgy mondjam – kórházi beutaltakat, minket meg kitettek az első tíz kockázatos ország közül, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy ezt követően már sorszámunk sincs ám. Ez, a hosszú ideig a tízben való tartásunk inkább politikai motivációk alapján történt. A piac azért megszorításra hajlandó volt pénzt adni Magyarországnak. Csak hát mivel nyomás alatt voltunk, jó drágán adták a pénzt. De most már a feláraink is alácsúsztak az olasz meg a spanyol feláraknak. Ami persze még így is iszonyú magas, ezt hozzáteszem. Szóval ez még nem egy fáklyásmenet az tény.

 „Az euróövezet és az Európai Unió országain még sokáig nagy lesz a nyomás, hogy hozzák egyensúlyba pénzügyeiket” – mondta Werner Hoyer, az Európai Beruházás Bank (EIB) elnöke a német Focus című hetilapnak. Hozzátette: ez a folyamat nem egy-két évig tart. Egyetért ezzel a kijelentéssel?

 – Teljes mértékben egyet lehet érteni, mert a válságból való kivezetés helyett ma még az örvényléseket tapasztaljuk: a spanyol ügynek sincs vége. Spanyolország ez a negyvenmilliós ország, négyszer akkora, mint mi vagyunk, hatalmas megszorításokra készül. 65 milliárd euró valamivel nagyobb, mint a magyar költségvetés. Annyit el kell szedni a spanyoloktól. Nagyon boldogok lesznek ettől, azt mondanom sem kell. A jó ég tudja, hogy ott mi kezdődik. Ráadásul Spanyolország végül is nem olyan egységes nemzetállam, mint mondjuk Magyarország, mert ott vannak a katalánok meg miegymás, szóval van ott probléma. Az olaszoknál Monti jelezte, hogy nem marad tovább miniszterelnök. Mint ahogy a görögöktől is lelépett  Goldman Sachs beépített embere. Monti is bejelentette hogy ő is lelép, Berlusconi meg megint készülődik miniszterelnöknek. Ami azt jelenti az én olvasatomban, hogy ott is becsődöl ez a szorongatási kísérlet. Bár az olaszoknál kisebb mértékű volt, de meglehetősen pofátlan, hiszen a Monti által beszedett, adótöbbletnek a fele egy banknak ment vissza, és amikor rákérdeztek, hogy akkor miféle dolog ez, azt felelte, ez államtitok, nem lehet firtatni. De mondanék még néhány problémát. Németországban az alkotmánybíróságnak nagyon nem tetszik ez az egész eurómentő csomag és alkotmányellenesnek nyilvánította bizonyos dolgait. Plusz százhetven akárhány nagyhírű, jónevű közgazdász írt nyílt levelet ez ügyben a német kancellár asszonynak. Plusz a most porondon lévő francia elnök annak ellenére, hogy korábban azt ígérte, alkotmányban rögzítik a francia államadósság felső határát, szerintem ő ezt nem fogja megtenni. Magyarországon ezt 50%-ban határozták meg, tehát, oda kell leépülnünk. Hát szóval vannak itt problémák meg bajok bőven. Tehát a válságból még nem kifelé lábal az eurózóna, hanem még bent tocsog a közepében, és igazándiból még az irányt sem lehet látni. Ez a véres valóság.

 A nyári ülésszak végén döntött a parlament a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetéséről; a fizetési kötelezettséget az eredeti tervekkel ellentétben a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) és a Magyar Államkincstár pénzügyi műveleteire is kiterjesztve. Az ellenzéki sajtó bírálja ezt a döntést. Mi is ez a tranzakciós illeték?

 – Az ellenzéki sajtó egy része és az ellenzék három pártja lényegében nem más, mint a multinacionális tőke kifutófiúi. Mert a tranzakciós adó szerintem egy zseniális találmány. A tranzakciós adóval lehet utolérni szépen azokat a jövedelemcsoportokat, akik rendesen eldugják, sőt adó előtt kimenekítik a jövedelmüket – nevezetesen a multikat. Na most ne a sárga csekkre gondoljanak csak és kizárólag, ami a lakossági rész, hanem amikor fizetnek egymásnak a cégek, akkor nyilvánvalóan ezek a pénzek jövedelmet hurcolásznak. És azokat még a fizetés pillanatában megcsapolni azt jelenti, hogy a jövedelmeket elszedjük onnét, illetve megadóztatjuk, ahol esetleg eltüntetik az orrunk elől. Na most a Nemzeti Bank megadóztatásáról beszélni meg egy szemantikai ficam. Nem a Nemzeti Bankot adóztatják, hanem ezeket a tranzakciós adókat a Nemzeti Banknak be kell szednie és tovább kell utalnia az államnak. Ha nem szedi be, tehát megtagadja azt a feladatot, amit az állam rábízott, akkor valóban a Nemzeti Banknak kell befizetni az adót, mert ő is köteles ezeket az összegeket befizetni, és akkor deficitje lesz. De ha ezt tenné, ez azt jelentené, hogy a Nemzeti Bank egyáltalán formálisan is megtagadja, hogy ő a magyar államszervezetnek a része. Ami a kincstári dolgokat illeti, a kincstári pénzek is különféle kedvezményezettekhez mennek kifele. Na most a tranzakciós adó mértéktől függően lehet a jövőben – és itt az európai fejleményekre kell várni – adott esetben az ÁFA melletti második legfontosabb adónem. Ha az európai országok is előrehaladnak ebben az ügyben. Pedzegetik a franciák, a németek; az angolok nagyon ellenállnak, mert ott van a city. A cityt azt pedig védi az angol kormány. Tehát most óvatosan azt a háromszáz milliárdot azért ki lehet belőle vakarni, amit a magyar kormány akar. De ha Európában is előrehalad a téma, akkor ez adott esetben egy ötszáz-ezermilliárd forint közötti bevételt is eredményezhet, ha máshol is alkalmazzák. Szóval én ebben nagy perspektívát látok. Ráérnek még a költségvetést készítők véglegesíteni a körét és mértékét ennek a bevételnek, hiszen a gombot majd decemberben kell lenyomni a végső döntéskor.

P. G.–M. A.