vissza a főoldalra

 

 

 2012.07.27. 

Újabb jogszabálysértés Esztergomban

A júniusi tiszteletdíjat már nem folyósították

A július 5-ei esztergomi testületi ülésen néhány napirendi pontot tárgyalt a plénum. A pontok között szerepelt három városi óvoda vezetőjének kinevezése, az ingatlankezelő vállalatnak két hónapja esedékes tartozás kifizetése, illetve zárt ülésen is döntöttek számos, a várost érintő ügyekben. Az ülésen Tétényi Éva polgármester bejelentette, hogy nem utalja a képviselők tiszteletdíját.

 A hatályos jogszabályok alapján ezt megteheti-e bármely település bármilyen pártállású vezetője?- kérdezem Steindl Balázstól az esztergomi közgyűlés Fidesz- KDNP frakciójának vezetőjétől.

 –Mindezt akkor teheti meg, ha nincs a képviselői tiszteletdíjról rendelet, illetve ha ez a rendelet kimondja, hogy a polgármester bizonyos esetekben önhatalmúan dönthet az utalás felfüggesztéséről. Esztergomban viszont van hatályos rendelet a képviselők tiszteletdíjáról, amit tudtommal ezidáig nem helyezett hatályon kívül a képviselő testület. Más, egyéb jogszabályok is vonatkoznak arra, hogy a települési képviselők tiszteletdíjban részesülnek. Ha polgármester asszony úgy dönt, hogy nem akarja utalni a tiszteletdíjat, akkor először be kell hoznia a képviselő-testület elé a tiszteletdíjról szóló rendeletet. Ha a testület hatályon kívül helyezi, akkor már nincs jogalap arra, hogy a képviselők megkapják a tiszteletdíjukat.

 A polgármester asszony is lemond a havi járandóságáról?

 –Ezt én is elmondtam neki a testületi ülésen, ha úgy látja, hogy nehéz anyagi helyzetben van a város – ami valóban igaz – , és ezért nem hajlandó kifizetni a képviselők tiszteletdíját, akkor magára nézve is tartsa ezt fontosnak és mondjon le a havi költségtérítéséről és a polgármesteri juttatásokról. Emlékeztetnék mindenkit, hogy 2011-ben több hónapon át nem tartott testületi ülést Tétényi Éva, de mégis felvette a havi járandóságát.  Úgy gondoljuk, hogy a mi képviselőink is órákat dolgoznak a városházán, egy képviselő három bizottságnak is tagja, előterjesztéseket készítenek, és fogadóórákat tartanak, ami persze így van rendjén, ez a feladatunk, erre tettünk esküt, hogy a választópolgárokat képviseljük és segítsük. Így az a vád, hogy mi nem csinálunk semmit, és megélhetési politikusok vagyunk, teljesen alaptalan és felháborító.

 A Tétényi Évát támogató pártok, az MSZP, a Jobbik és az LMP képviselői egyetértettek ezzel a javaslattal?

 –Nem szóltak semmit. Tőlük nem hallottam erről nyilatkozatot.

 Végül is utalták a tiszteletdíjat a városházáról, vagy sem?

 –A június hónapra vonatkozó tiszteletdíjat már nem folyósították, ezért megtesszük a szükséges jogi lépéseket. De félreértés ne essék nem azért, mert nem kapunk tiszteletdíjat, hanem, mert újabb  súlyos jogsértés történt, hiszen egy érvényben lévő jogszabályt tudatosan megszeg Tétényi Éva.  Nem tehet meg senki sem, - főleg egy polgármester nem - olyat, hogy szembe megy egy jogszabállyal, rendelettel, mert neki úgy van kedve.

 A Tatabányai Törvényszék jogerősen kimondta, hogy a megyei kormányhivatal álláspontjával szemben Esztergom polgármesterének nem kötelező alpolgármestert jelölnie. Mi erről a véleményük?

–Megdöbbentünk ezen az ítéleten, de nem lepődtünk meg. Az Alaptörvény világosan kimondja, hogy „a helyi közügyek intézése, és a helyi közhatalom gyakorlása érdekében helyi önkormányzatok működnek”. Ha a polgármesternek nincs helyettese, - mert Esztergomban ez a helyzet – akkor kérdezem én, amikor polgármester mondjuk több hónapig akadályoztatva van (egészségügyi vagy bármilyen okból), akkor megáll az élet helyettes hiányában? Akkor nem sérül a választópolgárok joga ? Szerintem itt nem egyszerűen törvénysértésről van szó, hanem az  itt élők alkotmányos alapjogait sérti ez a hiányosság. A helyi SZMSZ-ünk is kimondja, hogy kötelező alpolgármestert választani. Érthetetlen számomra a bíróság döntése.

 Önök arra is tettek javaslatot, hogy szeretnének egy irodát a polgármesteri hivatalban a képviselői munka ellátása és a működési feltételek javítása érdekében. Megkapták?

 Számos település polgármesteri hivatala a települési képviselők részére képviselői irodát működtet, amely gondoskodik a képviselői tevékenységhez szükséges személyi, tárgyi és technikai feltételekről. A Fidesz-KDNP képviselőcsoportja munkájának és feladatainak ellátása céljából, valamint a fogadóórák nyugodt lebonyolítása érdekében szerette volna igénybe venni a polgármesteri hivatal egyik szobáját, természetesen nem kaptuk meg, és van egy olyan érzésem, hogy nem is fogjuk. Ennyit Tétényi Éva hozzáállásáról és együttműködő szándékáról. Remélem, felfogja Tétényi Éva, hogy ezt az irodát nem magáncélra, hanem a választópolgárok és a képviselői munka hatékonyabb képviseletére kérte a képviselőcsoport.

 

Medveczky Attila