vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.01. 

Marius von Mayenburg: A csúnya

(Szabadkai Népszínház Magyar Társulata)

Marius von Mayenburg, a fiatal német írónemzedék egyik legismertebb tagja, Münchenben született 1972-ben. A bajor fővárosban folytatta egyetemi tanulmányait, itt germanisztikát, majd Berlinben, a Művészeti Akadémián drámaírást tanult. Első darabját, amit a sorozatgyilkos Haarmannról írt, 1996-ban, Berlinben a Deutsches Theater vitte színre, az irodalmi köztudatba a müncheni Kamaraszínpadon bemutatott Lángarc című művével robbant be, amit kontinensünk számos teátruma műsorára tűzött. Ezért az alkotásáért két rangos díjjal, a Kleist-Förderpreis-szel és a Frankfurter Autorenstiftunggal tüntették ki. A Baracke elnevezésű berlini színházi csoporthoz 13 évvel ezelőtt csatlakozott, majd egy évre rá a szintén berlini színháznak, a Schaubühne am Lehniner Platznak művészeti vezetésében dramaturgként és házi szerzőként vesz részt. Magyarországon is kedvelt – mondhatni divatos – szerző, eddig 3 drámáját vitték színre. A csúnya című fekete komédiáját 2007-ben vetette papírra, ősbemutatóját 2008. április 5-én tartották Augsburgban, hazai premierje két hétre rá az Új Színház Stúdiószínpadán 2008. április 18-án volt, és most, az idén a szabadkai magyar társulat március 31-én vette fel repertoárjába.

Mayenburg művének főhőse a legszebb férfikorban, a harmincas éveinek elején járó Lette, aki ügyes feltaláló, mert olyan, 40 cm hosszúságú elektromos dugattyút alkotott meg, ami segíti vállalatát a minél nagyobb haszon elérésében. Találmányának bemutatására összehívott konferenciára azonban a főnök nem őt, hanem Lette asszisztensét, Karlmannt küldi. Lette értetlenül áll eme döntés előtt, és szeretné megtudni, miért mellőzik őt. De senki nem meri az igazi okot feltárni előtte, végül felesége, Fanny bátortalanul felvilágosítja: azért nem őt választották, mert ijesztően csúnya. Lette ettől még inkább összezavarodik, mert ezt idáig senki nem mondta neki, és merész elhatározásra jut: plasztikai sebészhez fordul. Az orvos nem ígér neki semmit, de Lette hajthatatlan. Megoperálják, és a műtét olyan jól sikerül, hogy az eddig csúnya úriember férfiszépséggé válik. Ettől kicserélődik, és amilyen mértékben változik előnyösen a külseje, ugyanolyan mértékben módosul hátrányosan a jelleme: elbízza magát, ugyanis ő lesz a cég „arca”, mindenhová őt küldik, a nők versengenek kegyeiért, szemet vet rá a szintén átoperált, 30-asnak kinéző, de valójában 73 éves gyártulajdonosnő, és annak elkényeztetett, egyszerre homoszexuális és Oidipusz-komplexusban szenvedő fiacskája. Lette – kizárólag a vállalat érdekében – teljesíti kötelességeit. Lette sikerén felbuzdulva mindenki olyan arcot szeretne, mint amilyen az övé, nem telik el sok idő, Lettéhez megszólalásig hasonlító férfiakból tucatnyian járnak-kelnek az utcákon, még Karlmann is „lettésre” igazíttatja vonásait. Fanny sem tudja már megkülönböztetni az igazi Lettét a hamisítványoktól, és véletlenül, vagy szándékosan bújuk ágyba a hasonmásokkal.

Pálfi Ervin alakítja Lettét. Olyan színészi megjelenítő erővel formálja meg ennek a félszeg, majd öntelt férfinek a karakterét, hogy a nézők tényleg csúnyának találják akkor, amikor a csúnya Lettét és vonzónak látják, amikor a jó külsejű Lettét játssza. Erdélyi Hermina személyesíti meg Fannyt és csoda csinos, valójában vénasszony gyártulajdonost. Mindkét nőt igen érzékletesen viszi fel a színre, mindig pontosan lehet tudni, melyik figura bőrébe bújik, még véletlenül sem lehet összekeverni őket. Karlmannt, Lette jobb kezét és a vén igazgatónő félrenevelt hímnemű gyermekét Kovács Nemes Andor, Lette főnökét Szőke Attila kelti életre.

   Marius von Meyenburg darabját Dömötör András rendezi, az előadás egyszerre mulattató és elgondolkodtató hatását az általa tervezett, kék-narancsszínű munkapad-díszletek, és Janovics Erika  ugyanezekben a színekben „pompázó” munkaköpenyei és nyakkendői még alaposabban kiemelik, és azt az eltávolodást juttatják a közönség eszébe, ami a harmadik évezred embere és ennek a teremtménynek a maga által alkott világa között kialakult. A csúnya egyfajta példabeszéd, hogy mivé válik az úgynevezett modern ember, ha semmi sem gátolja az akaratát, és erkölcsi meggondolások sem befolyásolják tetteit. A pénz hatalma, az érvényesülés korparancsa a másodperc töredéke alatt olyan gyorsan forgó kerékbe illeszti bele, amibe könnyű beleülni, de kiszállni annál nehezebb. A plasztikai sebészet eredményeinek felelőtlen alkalmazására is felhívja a figyelmet, mert ma már számos fiatal lány 18. születésnapjára mellnagyobbító műtét költségét kéri szüleitől vagy a barátjától. A csúnya nem más, mint társadalomkritika, de nem ás ennek a – hol és meddig van a határ – kérdéskörnek a mélyére, csak a felszínét érinti. Arra pontosan elég, hogy felhívja a figyelmet a rosszul értelmezett szépségkultusz veszélyeire, de nem mutat kiutat belőle, a sok káros következményből csupán egy-két lehetséges módozatot vázol fel, csak felvillantja, hová vezethet ez a „fejlődés”. (Felső képen: Pálfi Ervin, Erdélyi Hermina és Kovács Nemes Andor.)

 

Dr. Petővári Ágnes