vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.06. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 23. száma!

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Trianon erkölcsi parancsa (2.oldal)

A trianoni döntés évfordulóján egyetlen kötelességünk van: minden önsajnálatot, múlton merengést félretéve, minden megrögzött szokásunkká vált másra áthárítást mellőzve szembenézni a tényekkel és megállapítani a megteendő lépéseket. Trianon ma nemcsak gyásznap, nemcsak emlékezés egy velünk megesett végtelen igazságtalanságra, hanem megkerülhetetlen parancs is. Trianon nem múlt el, Trianon itt van velünk, bennünk, és itt működik bent a megmaradt ország, a megmaradt nemzet testében, örök daganatként, immár nem a szétszaggatás tervével, hanem az egész megsemmisítésének, leigázásának, gyarmatosításának nemzetellenes szándékával. „Shylocknak a szív kell” – mondja az uzsorás Shylock Shakespeare Velencei kalmárjában. Kun Bélának is az kellett volna, Rákosinak, Kádár–Aczélnak, Gyurcsány– Kókának is az kell. A szív, az egész élet, a magyar élet, a magyar föld, a magyar veríték, az államalkotó közösség.

 Egyetlen közszolgáltató sincs kivételezett helyzetben

A közszolgáltatóknak el kell fogadniuk a hazai lakosság korösszetételét (4.oldal)

Mágori Józsefné, országgyűlési képviselő: bizonyos szolgáltatók – nevüket nem akarom nyilvánosságra hozni – egyeztetés nélkül, önkényesen bevezettek egy ún. sárgacsekk-díjat. Ennek összege utalásonként 147 Ft , ami fedezte számukra a pénzutalás költségét. Ezt a 147 Ft-ot hozzászámolták aztán a szolgáltatási díjakhoz. Azért is berzenkedtek ettől a lakosok, mert így havonta akár ezer forintos többletkiadásról is beszélhetünk családonként, ha a közszolgáltatók számával megszorozzuk az összeget. Tehát egy – sem a minisztériummal, sem a kormánnyal nem egyeztetett, – önkényesen kivetett behajtási díjról van szó.

 Amikor a jogerősen elítélt oktat ki másokat tisztességből

Dombóvár érdekében lehet sikkasztani? (4.oldal)

A bíróságon támadja meg Szabó Loránd Dombóvár független, korábban MSZP-s polgármestere azt a május 24-én elfogadott képviselő-testületi határozatot, amely kimondta, hogy összeférhetetlenség miatt távoznia kell a polgármesteri tisztségből. A Kúria januárban jogerősen kétéves, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Szabó Lorándot, akit bűnösnek talált kétrendbeli, részben folytatólagosan, felbujtóként elkövetett sikkasztás ügyében. Az összeférhetetlenséggel kapcsolatban Kerényi Zsolt (Fidesz–KDNP) alpolgármestert kérdezzük.

 Tétényi-recept: stresszoldóként hastáncosnőt

Az elmúlt 10 évben fokozatosan újjáépült Esztergom, pezsgett az élet nyáron a főtéren (5.oldal)

„Érdekes ajándékkal lepte meg az esztergomi polgármesteri hivatal férfi dolgozóit a polgármester asszony. Tétényi Éva Ivó-nap alkalmából hastáncosnőt és pezsgőt rendelt a hivatal férfi munkatársainak” – áll a Fidesz–KDNP esztergomi képviselőcsoportjának a sajtóközleményében. Polgármester asszony a férfinap megünnepléseként szánta ajándékul a város zászlói előtt bemutatott hastáncot, valamint a pezsgőt. Az esztergomi politika abszurdumokból álló sorozatának újabb fejezete kapcsán Steindl Balázzsal a helyi testület Fidesz–KDNP frakciójának vezetőjével beszélgetünk.

 A jelenlegi keretek közt a szlovákiai magyarság 60-70 éven belül megszűnik

Bugáréknak szükségük van az MKP-s szavazatokra (7.oldal)

Berényi József, az MKP elnöke: Annak pedig nem látjuk értelmét, hogy a Ficóval való tárgyalás előtt csak velünk egyeztessenek a Most-Híd vezetői. Azt javasoltuk, hogy ha szakmai kérdésekben van szükség konzultációra, akkor hívjuk meg arra más magyar szervezetek képviselőit is. A szlovákiai magyar civil szféra 20 év alatt nagyon megerősödött. Ha a civileket meghívják, akkor mi is hajlandóak vagyunk elmenni a tárgyalásokra, és a szakmai véleményt velük együtt elfogadni. Ezt azonban elutasították.

 Magyar siker a nemzetközi innovációs olimpián

A projekt az egyirányú kódolásról vagy titkosításról szól (7.oldal)

Énekes Péter és Köpenczei Gergő, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium múlt évben végzett tanulói, akik jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Villamos és Informatikai Karán I. éves hallgatók, 4. díjat nyertek az Intel ISEF nemzetközi tudományos és innovációs olimpián, melyet 2012. május 22. és 25. között rendeztek meg Pittsburgh-ben. Dr. Katz Sándorral a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium matematikatanárával, a diákok felkészítőjével beszélgetünk.

 Határtalanul!

Magyar ember ne szavazzon magyarok sorsáról nemmel! (9.oldal)

Csete Örs, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Határtalanul! programigazgatóságának vezetője: A Határtalanul! program célja korántsem jótékonykodás, szociális vagy szabadidős támogatás, hanem kifejezetten és célzottan a magyarországi fiatalok közgondolkodásának megváltoztatása a külhoni magyarság megítélése kapcsán. Ezért fő célcsoportunk a magyarországi közoktatásban tanuló diákság. Korábban jeleztem, hogy természetesen a programba bekapcsolódhatnak külhoni magyar fiatalok is az iskolájukon keresztül, amennyiben intézményük magyarországi közoktatási intézménnyel áll testvérkapcsolatban és a magyarországi iskola pályázik a Határtalanul! Programban való részvételre.

 Számomra a művészet játékos örömforrás

Látogatóban a Tisza István-szobor alkotójánál (10.oldal)

Harmath István szobrászművész: A figurális ábrázolásban a személyiségek érdekelnek, és az, miként lehet egy személyiséget megmintázni másként. Tisza Istvánt másként mintázom meg, mint Wass Albertet, és Mindszentyt is másként, mint Türr Istvánt. Képtelenség egy bizonyos sablon alapján megmintázni őket, mert az banális volna. Mindez nem jelenti azt, hogy teljesen elrugaszkodom a nonfiguratív dolgoktól. Mindkét megoldás érdekel. A nonfiguratívban pedig nagyon szeretem a játékos dolgokat; játszom a formákkal, és így alakítom ki a kisebb-nagyobb kompozíciókat. Számomra a művészet játékos örömforrás, amikor a játék nagyon is komoly. Olyannyira, hogy az alkotás közben megszűnik az idő és egy teljesen más világba kerülök.

 Csorja Gergely: Van-e élet a miniszteri várón túl? (19.oldal)

A kormány 1405/2011. (XI. 25.) kormányhatározatát szeretném kifüggeszteni az összes államigazgatási alkalmazott nappalijában. Este, a Jóban Rosszban után és fogmosás előtt a kanapén elzsibbadt lábú közalkalmazott vet egy kósza pillantást a bekeretezett szövegre és rögtön eszébe jut, hogy mi a dolga holnap. Állítólag az átlagember 16 találkozás után végérvényesen rögzíti a szeme elé kerülő utasításokat, így legfeljebb egy hónap után a figyelemhiányos közszolgák is biztosan tudnák, hogy mit kell csinálniuk. A kifüggesztés hiánya lehet a ludas, azért nem változik semmi. Azért nem valósul meg ez a tényleg kiváló határozat. Azért nem találom az egyszerűbb államot Hegyeshalmon innen, hiába kutatom lázasan. Az 1405/2011. (XI. 25.) kormányhatározat a vállalkozói adminisztratív költségek csökkentésére irányuló, Egyszerű Állam című középtávú kormányzati programról szól. Már a cím hallatán örvend a kisvállalkozó lelke, aztán amikor elolvassa a célt, szinte eufóriába csap át : A vállalkozások adminisztratív terheinek nagymértékű csökkentése elengedhetetlenül szükséges a magyar gazdaság hosszú távú versenyképességének javításához, ezért a Kormány megerősíti azt a célkitűzését, hogy a vállalkozások adminisztratív terheit 500 milliárd forinttal kívánja csökkenteni.

Csodás. A határozat 2011 novemberében született. Azóta a következők történtek. A cégbíróság sorozatosan szünteti meg azokat a vállalkozásokat, melyek nem tették közzé a 2011-es mérlegüket, illetve amelyeknek nincsen cégtáblájuk. A NAV 13 oldalas, kockázati elemzés nevű adatlapot küld ki a vállalkozásoknak. Ha ezt 10 napon belül nem küldik vissza, akkor megszüntetik az adószámot, azaz lényegében a vállalkozást. A KOCKERD fedőnevű kérdőív kérdéseinek nyolcvan százalékát az adóhatóság a saját adattárából is ki tudná tölteni, a maradék 20 százalékot pedig valamelyik egyéb közigazgatási szervezet adattárából.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

Telefonszám: 06-30-7545-017