vissza a főoldalra

 2012.06.08. 

Könyvbemutató

A hit és a zene szétválaszthatatlan

Medveczky Ádám Kossuth-díjas karmester és Simon Erika újságíró dedikálja az És mégis megszólal a pálca című portrékönyvet június 9-én (szombat) 16-17 óra között a Vörösmarty-téren a Kairosz Kiadó sátránál.

„A nemzeti érzést bennem 1956 váltotta ki. A szüleim, és a nevelőapám is nemzeti érzelműek voltak, de ez még önmagában nem lett volna elég. 1956 lázas áhítata kellett hozzá. A sportnak is nagy hatása volt rám. A „hajrá magyarok” és az, hogy akkor mi sport- és zenei nagyhatalom voltunk, mindig is büszkeséggel töltött el. Egy olimpia, egy válogatott mérkőzés, egy atlétikai viadal a stadionban nagy jelentőségű, de más volt a forradalom! 1961-ben – iszonyú elgondolni –, miközben én ifjan jártam a világot, még mindig végeztek ki ötvenhatosokat. Láttam a névsort az Andrássy úton… akkor úgy éreztem, hogy nekem is állást kell foglalnom, és én ennek a lehetőségét a MIÉP-ben találtam meg, amely radikálisan és szépítés nélkül állást foglalt. Amikor a Magyar Igazság és Élet Pártja bekerült a parlamentbe, a pénz egy részét arra fordította, hogy létrehozza a Bocskai Szabadegyetemet. Ez abból állt, hogy akik különböző helyeken tanítottak, legyenek közgazdászok vagy jogászok, tudósok, nyelvészek, járták az országot, ismeretet terjesztve. Én például a magyar zenéről és a magyar zene összefüggéseiről tartottam előadást, egészen 2002 teléig, egyéb munkáim, az operaházi tevékenység mellett.”

Az Operaház Székely Bertalan termében rendezett könyvbemutatón Ókovács Szilveszter kormánybiztos a múltba visszapillantva elmondta: amikor tavaly ősszel Medveczky Ádámot a Magyar Állami Operaház örökös tagját köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából, neki még sejtelme sem lehetett arról, hogy könyv készül a karmesterről. Természetesnek tartotta, hogy a könyv bemutatójára ugyanott kerüljön sor, ahol a megható, de ugyanakkor vidám hangulatú szülinapi köszöntést tartották. Mivel Ókovács Szilveszter szerint a meghatottság és vidámság egyszerre jellemzi Medveczky Ádám természetét, a most bemutatott kötettől is azt várja, hogy ezt híven tükrözve még közelebb kerülnek az olvasók a karmesterhez. Viszszatekintésében személyes emlékeit felidézve kiemelte a karmester kivételes türelmét és szeretetét, melyet valaha tanítványaként volt alkalma megtapasztalni. A kötet megszületését nemcsak emiatt várta kíváncsisággal, hanem amiatt is, hogy a portré alanya közismerten nem bőbeszédű, ám mondanivalója mindig lényegre törő és kellőképpen mély.

A kormánybiztos szavainak alátámasztásául elég beleolvasni a Kairosz Kiadó Miért hiszek? sorozatában megjelent könyv fülszövegébe: „Talán érdemes megismételni: a hit és a zene – legalábbis számomra – valahogy szétválaszthatatlan. Érintettem már, ahogy színre lépett az emberiség, a hitét is zenével fejezte ki. Nem lehet másként a hálaadás, érezték rögtön: olyan valaki uralkodik fölöttünk, akihez mi kevesek vagyunk, és őt dallal kell dicsérni.”

Medveczky Ádám Simon Erika kérdéseire válaszlova vall életéről, pályafutásáról, melyben a zenének és a sportnak gyermekkora óta meghatározó szerep jutott. Kisgyermek kora az Operaházban telt el.

„Édesanyám, Érsek Mária ott dolgozott. A háború után özvegyen maradt, édesapámat elhurcolták, meghalt, a »malenkij robot« áldozata lett. Még csak három és fél éves voltam, amikor apámat elvesztettem. Mintha filmtöredék volna az emlék, szinte magam előtt látom: a behavazott udvaron ott áll apám a maga komolyságával, aztán lehajol, felém dob finoman egy kis hógolyót és nevet. A másik jelenet kicsit zordabb, valamiért bőgtem, jött felém, hogy hagyjam abba a hisztériát. Amikor édesanyám zongorázott, próbált az Operában, akkor nem volt még gyermekmegőrző vagy óvoda, én valamelyik sarokban vagy páholyban üldögéltem. Egyszer a folyosón találkoztam egy hórihorgas emberrel: megsimogatott. Otto Klemperer, a világhírű karmester volt...”

Gyerekkorában nagyon sok időt töltött az Operában, ott nőt fel. Mondhatni „az anyatejjel együtt szívta magába” az operai tagságot, különösen, amikor egy rendkívül jó nevelőapára tett szert. Katona Lajos nélkülözhetetlen epizódszerepek sokaságát énekelte, sokszor látta és hallgatta őt a Varázsfuvolában, a Denevérben vagy a Toscában.

Medveczky Ádám ütőhangszeres muzsikusként kezdte zenei pályáját, majd egy évtized múltán már karmesteri pálcával a kezében láthatta őt a közönség. Ferencsik Jánost ma is példaképének és mesterének tekinti.

„Úgy tanultam tőle, hogy ő nem tudott róla. A próbáit figyeltem, a gesztusrendszerét, nem is tudatosan, csak rám ragadt, mint esőben a vízcsepp, minden, amit csinált. Mondják régi kollégák, meglátszik, hogy kivel dolgoztam legtöbbet, a vezénylésemben egy-két Ferencsik-mozdulat, -gesztus visszaköszön.”

Medveczky Ádám eddig hetven különböző operát, illetve balettet vezényelt. Kilenc éven át volt az Állami Hangversenyzenekar üstdobos művésze, majd az Operaház vezénylő korrepetitora. A Magyar Televízió nemzetközi karmesterversenyének második díját 1974-ben nyerte el. Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas karmester, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.

Az a véleménye, hogy az Operaház nem működhet állandó társulat nélkül.

„Számomra egyértelmű, hogy a társulatrendszer az igazi. Egy nemzeti operaház társulat nélkül nem létezik. Erkel Ferenc azért küzdött, hogy legyen magyar operajátszás, legyen magyar opera, és az bizonyos énekesgárdával, rendezővel, karmesterrel, díszlet- és jelmeztervezővel alkotó együttes legyen. Az énekkar és a zenekar állandó léte elég természetes dolog. A társulatrendszernek a híve vagyok, nyilván szükség van egy-egy világhírű énekes meghívására, mert az friss vért hoz a helyi művészeti életbe, és a közönség kíváncsi a nagy sztárokra. Amikor én fiatal voltam, akkor is jöttek, nem is ritkán egymás után: Giuseppe di Stefano, Mario Del Monaco, Renata Scotto... A stagione-rendszer, még ha vonzó is, szakmai Bábel tornya: nincs profilja a színháznak. Az összetoborzott és hírneves szereplőgárda talán megoldás a nagy fesztiválok szervezésében, vagy egy-egy választott darab körbeutaztatásával szerte a világon, de a magyar operának társulatra van szüksége, mert így működőképes. A nemzeti operajátszáshoz, amelyet Erkel alapított, ragaszkodom.”

Medveczky Ádám hitét az esendő emberéhez hasonlítja, aki ezáltal veszi fel a harcot hibái ellen. Egy tőről fakadónak tartja az emberséget és a hitet.

„Hinni jó. Őszintén szánom azokat, akik ennek nem részesei, csak azt nem szeretem, amikor valakik a tagadásukkal hivalkodnak, és gúnyolódó megjegyzéseket tesznek a hívőre. Tagadásukkal vagy betegségükkel kívánnak feltűnni, célzok itt a meleg-felvonulásra... Van létünkben sok szerencsétlenség, tragédiáinkban gyakran vétlenek vagyunk – nem tudok erre mit mondani. De az, hogy azokkal kérkedjünk, és ezzel megbotránkoztassuk a környezetünket, különösen a vallásos világot, az igenis bosszantó. A nyilvánosság nem igazolhatja a bűn, a rossz provokációját.”

A karmester szerint a hit gyakorlása fontosabb, mint maga a hit, s ennek nem a szavak szintjén kell megnyilvánulnia. Alapvető kérdés a rossz elviselésének mikéntje.

„Erre csak az élet mutat példát, és konfliktusok megválaszolására csak átéléssel és megéléssel lehet választ adni. Akkor derül ki, hogy az ember a hitét az életben hogyan tudja hasznosítani. Igaz az a mondás: Vizet prédikál, bort iszik, sok olyan ember van, aki kívülről úgy látszik, szent életet él, vagy külsőleg szent életet él, ugyanakkor rendkívül gonosz és áskálódó valaki. Az élet, és az irodalom is tele van ilyen figurákkal, az igazi hitnek nem a könyvekben, nem a szavakban, hanem az életben, a viselkedésben van meg az ereje.”

A Simon Erika kérdéseire válaszoló Medveczky Ádám gondolatait olvasva nemcsak a karmestert ismerjük meg jobban, hanem példaképet is találunk magunknak mindennapos küzdelmeinkhez.

„Az emberekkel való kapcsolat nem abból áll, hogy én most meghajolok az ő akarata előtt vagy elfogadom a véleményét mindenben, hanem van egy mód (a hit is pont ilyen), hogy valamiképp az ember rááll egy sugárral, megfelelő hullámhosszra, és az fogva tartja őt, amikor valakivel beszél. Ezek azok a bonyolult dolgok, amiket szavakkal nagyon nehéz megközelíteni. Ugyanúgy, mint a zene esetében, keveset segít a szó.”

Simon Erika és Medveczky Ádám az Ünnepi Könyvhéten a Kairosz Kiadó pavilonjánál dedikálja az És mégis megszólal a pálca című könyvet.