vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.08. 

A Neokatekumenális Út kezdeményezői Magyarországon

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek részvételével találkoznak a Neokatekumenális Út kezdeményezői magyar fiatalokkal június 10-én, vasárnap 16 órakor a Szent István-bazilika előtti téren.

 Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vezetésével kerül sor arra az evangelizációs napra, amelyen a Neokatekumenális Út kezdeményezői, Francisco Kiko Argüello és Carmen Hernández találkoznak a magyar fiatalokkal. A június 10-én, vasárnap 16 órakor a Szent István-bazilika előtti téren zajló esemény célja és témája az új evangelizáció.

 A Neokatekumenális Utat 1964-ben alapította Madrid egyik szegénynegyedében Kiko Argüello és Carmen Hernández. A társadalom számkivetettjei közt telepedtek le s kezdték el az evangéliumot hirdetni. A lelkiségi irányzat 2002-ben kapta meg a Szentszék jóváhagyását mint „keresztény kezdeményezés a keresztség újrafölfedezésére”, „a keresztség utáni hittanulás programja”. A neokatekumenek működésüket a megyéspüspök irányítása alatt végzik. A helyi plébániákon belüli kisközösségekként törekszenek az Egyházon belül lévők hitének elmélyítésére, a meg nem kereszteltek és a hittől eltávolodottak evangelizálására.

 A lelkiség négy célja: a megkereszteltek neokatekumenátusa, a kereszteletlenek hittanulása, a neokatekumenátust elvégzettek plébániai továbbképzése és az ősi hithirdetési módszerhez visszatérve: vándorló csoportok által végzett katekézis.

 Missio ad Gentes néven különleges új formáját valósítják meg az Egyház világban való jelenlétének: három-négy család gyerekekkel, két-három egyedülállóval és egy pappal elhagyja addigi otthonát, s elköltöznek egy teljesen szekularizált környezetbe, hogy ott éljenek az Istentől és Egyháztól távollévő emberek között – keresztény közösségként – és további közösségeket alkossanak. Magyarországon két Ad Gentes missziós közösség él, az egyik Budapesten a IX. kerületben, a másik Miskolc központi részében.

 A neokatekumenátus pasztorációs formája immár öt kontinens 120 országában található meg. Az elmúlt esztendőkig 16 700 közösség működött szerte a világon – 5000 plébánián, 880 egyházmegyében. Magyarországon a Neokatekumenális Út 1983 óta van jelen, azóta 9 egyházmegye 16 plébániájára jutottak el, mintegy 40 közösséget alkotva.

 

MKPK Sajtószolgálat/Magyar Kurír