vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.13. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 24. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Reformkommunisták (1989) (2.oldal)

A szervezők erkölcsi felülállásának az lett volna az illő bizonyítéka, ha a megszólalási alkalmak java részét átadják a fiatal Magyarország képviselőinek, az örök magyar forradalom kiskatonáinak, annak a nemzedéknek, amelyik élni és küzdeni fog abban az új Magyarországban, amelyik ezzel a nappal kezdődik. Sajnos mindennek nyoma sincs a bejelentett rendezői elképzelésekben és a szónokok kijelölésében. A mostani elképzelések szerint Nagy Imre sírjánál az a Méray Tibor fog beszélni – meglehet, a család akaratából, de hát lehet itt valami a család akaratából s a nemzet ízlése ellen? –, akit emigrációs munkája, könyvei, kiállása kétségtelenül feljogosít a részvételre, annak idején a Nagy Imre-körhöz tartozása pedig akár egy mostani kormánykitüntetésre, de Rákosi-korszakbeli múltja, véresszájú hazudozásai a koreai háború idején, az a viszolygás, amely már ötvenhat környékén is övezte pálfordulását, semmiképpen sem arra, hogy a legfontosabb, a nemzet egészéhez szóló beszédet elmondja és az új korszak könyvének első lapján szerepeljen. Ez súlyos hiteltelenség.

 Csorja Gergely: Van pénz (3.oldal)

A legfontosabb és legnagyobb csapda a lakosság devizában történő eladósítása volt. Az eladósítás alatt regnáló hatalom képviselőit már csak ezért is felelősségre kellene vonni. A második csapda az államadósság növelése. Ebből a kettőből próbál most valahogy kivergődni a kormány. Matolcsy néha ötletszerűnek tűnő intézkedései a kiútkeresés részei. Enélkül esélye sem lehet egy új rendszer kialakításának. Ugyanakkor tisztán kell látnunk, hogy Magyarország önmagában képtelen változtatni. Ahhoz, hogy érdemi változás álljon be, a Nyugat államainak kell ráébredniük, hogy ez a rendszer így tovább nem tartható fenn.

 Május 15-én tartották Brüsszelben az EU-tagországok mezőgazdasági minisztereinek találkozóját, melynek fő témája a Közös Agrárpolitika (KAP) reformja volt. Az eseményről Czerván Györgyöt, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkárát kérdezzük. (4.oldal)

 Nógrád megye önkormányzata ingyenesen adta át Hollókő önkormányzatának a világörökségi település ófalui részében lévő ingatlanokat. Palócföld éke, s egyben Közép- Európa legépebben megmaradt, egységes palóc építészeti stílust tükröző faluja Hollókő, melynek legnagyobb értéke az ófalu nagy részét kitevő falurezervátum, mely őrzi a XVII. századi népi építészet remekműveit. Szabó Csaba, polgármester: A fenntartást egy közalapítványon keresztül eddig is mi végeztük. De mivel a tulajdonos a megye volt, ezért a változó politikai akarat és képviselet sokszor elbizonytalanított bennünket. Arról is lehetett hallani, hogy a megye magánkézbe akarja adni az ingatlanokat, s azoknak más funkciót keresnek. Mi viszont azt nem engedjük meg, hogy olyan funkció kapjon helyt, amely nem felel meg a világörökségi elvárásoknak. (5.oldal)

 Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára: A megélhetés biztosítása is kiemelt területe a Darányi-tervnek. Ezen a ponton lehet közvetlenül utalni a ceglédi avatóra, hiszen ha egy olyan objektum létesül, mint a Kökény Benőék által megvalósított pince és vendéglátó egység, akkor a 20 hektár szőlő művelése nemcsak a Kökény-család megélhetését biztosítja, hanem az idénymunkák kapcsán sokkal szélesebb körét is. (7.oldal)

 A nagybaconi tragédia (9.oldal)

– Veress Loránd egyik „tartópillére volt” a Magyar Polgári Pártnak (MPP) – emlékszik az áldozatra az MPP Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József. Tisztességes, becsületes, komoly, családos ember volt, rosszat sem én, sem a településen élők nem tudnak róla mondani. Meglepett, hogy a választások előtti estén történt mindez. Számomra elképzelhetetlen, hogy bárki egy rendőr pisztolyával játsszon. A rendőrség sietve balesetről nyilatkozik, még a törvényszéki orvos vizsgálata előtt. Jogi végzettségem van; a helyzet alapos megvizsgálása előtt nem nyilatkoztam volna a rendőrség helyében. Tudjuk, általában a halott „a hibás”. Ez a verzió a legkényelmesebb.

 Toró T. Tibor, az EMNP elnöke: új párt született, s mindez nem volt magától értetődő dolog. Annak is örülünk, hogy a kampány összekovácsolta a helyi, széki és megyei fiataljainkat. Remek iskola volt ez a kampány mind a politikai szocializáció, mind a közösségi szerepvállalás szempontjából. Az is a célunk, hogy az önkormányzati mandátumhoz jutott képviselőinken keresztül építsük tovább szervezeteinket és tovább terjesszük a megfogalmazott szellemiséget. Ez pedig nem más, mint a tiszta, korrupciómentes, átlátható önkormányzatok működése. (9.oldal)

 Beszélgetés Komáromi János festőművésszel (10.oldal)

Olyan módon nyúlnak dilettánsok vallási témákhoz, mintha egy kifestőkönyv lenne a kezükben. Pusztán ábrázolni akarják azt, ami olvasmányuk vagy élményük révén éri őket. Ez viszont nem művészet. A művészet akkor kezdődik, mikor az alkotó átéli az Istennel való találkozást, s akkor tud folytatódni, ha a közösség által érthető szimbólumokban fogalmazódik meg ez az egyetemes létélmény. Vagyis, ha a másik emberben is elindul a befogadó-alkotó folyamat.

 Fél lábbal a világbajnokságon a férfi kézilabdázók

Mocsai Lajos szövetségi kapitány (12.oldal)

Együttesem kedvező helyzetből várja a norvégiai meccset, de semmiképpen sem érezhetjük magunkat páholyban. Nagyon fontos volna a sikeres kvalifikáció, hiszen ha sikerül, továbbra is ott maradunk a világ közvetlen élvonalában. A norvég válogatott lemaradt az olimpiáról, így számukra is kiemelten fontos, talán fontosabb, mint nekünk, hogy kvalifikálják magukat a világbajnokságra. Éppen ezért drámai küzdelemre számítok a visszavágón, amelynek lefújása után reményeim szerint mi örülhetünk majd!

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál!

Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

Telefon: +36-30-7545-017