vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.08. 

Falujárás és rágalmak LMP-és módra

A képviselőtestület nevében feljelentettük a Népszavát és képviselő asszonyt is

Szél Bernadett, LMP-s országgyűlési képviselő szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a Start-közmunkaprogram résztvevőit. Szél Bernadett közölte: program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak. A polgármester úr pedig feljelentést tett rágalmazás miatt. Simonka György urat a település startmunkaprogramjáról kérdezzük, és arról, mi lehet a vádak mögött.

 Több vád is elhangzott. Talán a legsúlyosabb az, hogy az ön földjein dolgoznak a startmunka program részvevői. Gondolom ezért tett feljelentést.

 Nem vádakról, hanem rágalmakról van szó. Muszáj volt feljelentést tennem, mikor megbizonyosodtam az ellenzéki képviselő szándékáról. Eleinte azt hittem, képviselő asszony most jár először falun, s meglepődött, hogy az eső után itt sár van, hajolgatnak a mezőgazdasági munkások, nincs angol wc a mezőkön, és meleg van a fóliaházakban. Azt is tudják a falusiak, hogy a mezőre vizet kell magukkal vinni, mert nincs ott vízvezeték. Ezek kérem evidenciák. Képviselő asszony pedig Budapesten közölte, hogy három ember mi mindent panaszkodott neki. Ez a három ember hajdan SZDSZ-es volt, ma már LMP-és lett. Egyetlen egy napot dolgoztak, és nekik egy volt SZDSZ-es polgármester ad tanácsokat. Azt kértem képviselő asszonytól, hogy kérdezzen meg másokat is, de őt ez nem érdekelte, hanem iratokat követelt a startmunka programról. Ezt meg is kapja majd a jogszabályok szerint. A földekre viszont nem ment ki, nem akarta összekoszolni a cipőjét…Viszont a fővárosban áldatlan állapotokról és oligarcha –módszerekről beszélt. A már említett három ember azt mondta Szél Bernadettnek, hogy az én földjeimen dolgoznak. Tudni kell, hogy a Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítvány, az Ottlakai Közösségi Célú Kft., valamint a település önkormányzata bocsátotta rendelkezésre a használt területeket. Büszkén vállalom, hogy az önkormányzati érdekeltségű szervezetek által közvetve mégis a nevemhez köthetők földterületek. Azért is történt a feljelentés, mert képviselő asszony nem téved, hanem szándékosan csúsztat, hiszen tudja, ezek a földek nem az enyémek. Emellett azt is tudja, hogy nem közmunka programról, hanem pályázaton elnyert start munkaprogramról van szó, amiben értékteremtő munkát kell végezni. Ez azt jelenti, hogy nem lehet tíz embert felvenni olyan munkára, amit egy ember is képes elvégezni. Ebben a programban pedig dolgozni kell, és szó sincs róla, hogy többen nézzék azt, amíg egy valaki dolgozik. Azt látjuk, hogy elkezdődött a kampány, mert Mesterházi rohangál ki tanácsokért az USA-ba, és gondolom, az LMP-sek is onnan kapnak szellemi muníciót, mikor ügyesen „Simonka Györgyhöz köthető földterületekről” beszélnek. Hozzám, amint mondtam, mint polgármesterhez köthetők ezek a területek. 2006-ban lettem Pusztaottlakán polgármester, egy leghátrányosabb helyzetű kistérség legszegényebb falujában, ahol szinte csak az önkormányzat volt a foglalkoztató. Akkor eldöntöttük a képviselőtestülettel: mindent megteszünk annak érdekében, hogy dolgozhassanak az emberek. Úgy jöttek létre munkahelyek , hogy megalapítottuk a Pusztaottlaka Fejlődéséért Közhasznú Alapítványt. Arról is szóltak a hírek, hogy az én marhatelepem mellett tartottam sajtótájékoztatót, holott a területet az alapítvány vásárolta meg a vadásztársaságtól és agrárjellegű inkubátorházat hozott létre, ahová minden vállalkozó, gazda kihozhatja a marháját, kecskéjét, ha otthon ez nem megoldott. Az önkormányzat is ott tartja kecskéit. Ezek az állatokat azért vásároltuk, hogy az embereket megtanítsuk kecskesajtot készíteni, a legeltetéssel pedig kiküszöböljük a fűnyírást. A szociális szövetkezetünk pedig megoldotta, hogy fóliasátrakban virágokat termesszünk. Ezeket a virágokat immár három éve értékesítjük a Békés megyei falvak és városok piacain. A Dél-békési emberek tudják, hogy az ottlakai startmunka programban résztvevők nem mindig annyi pénzt kapnak, amennyit szeretnének, hanem annyit, amiért meg is dolgoztak. Ezt a helyiek meg is szokták, tudják, senkit sem tartunk el ingyen, hanem annak van helye a rendszeren belül, aki komolyan gondolja azt, hogy dolgozni akar.

 Pusztaottlaka lakói hogyan reagáltak a balliberális sajtóhadjáratra?

 –Felháborodtak; és a 307 ember aláírt egy levelet, amiben azt kérték, hogy változatlan formában menjen tovább a program. Egy másik levélben azt kérik az LMP-től, amelyik semmit sem tud a vidékiek sorsáról, ha már munkát nem tudnak hozni, akkor a politikát se hozzák le. A start munka 47 ezer forintot jelent havonta a gyerekteleneknek, és végzettség nélkülieknek. Ha gyerekük van és végzettségük is, akkor ez az összeg 62 ezer forint. Ha ez nem lenne, akkor maradna a 22 ezer forintos segély, amiből még nálunk is nehéz megélni. A képviselőtestület nevében is feljelentettük a Népszavát és képviselő asszonyt is. A rágalmazás célja, hogy lejárassanak minket, félreállítsanak engem. S akkor nincs startmunka program, növekszik a szegénység, és jöhetnek a balliberálisok, akik álmot árulnak. Azt az álmot, hogy nem kell az öngondoskodással foglalkozni. Mi viszont megteremtjük a feltételeit annak, hogy a lakosok képesek legyenek magukról gondoskodni. Többen azon gondolkodnak, hogy a program végeztével fűszerpaprikát termelnek, vagy kecskesajtot készítenek, és abból tartják el magukat. A program előnye, hogy képzéssel jár, és a résztvevők biokertész tanfolyamot végeznek el. Már jelezték nagygazdák, hogy a tanfolyam végén felvennének a startmunka programosok közül bizonyítottan munkaképes embereket alkalmazotti státuszban. Ez egy óriási motiváció. Tehát a program sikere nem tetszik az ellenzéknek.

 

Medveczky Attila