|
 2012.06.15.
Az egyház iránti gyűlölet a haláluk
oka
A huszadik századi
ferences vértanúk, Körösztös Krizosztom, Kovács Kristóf,
Hajnal Zénó, Kiss Szaléz, Lukács Pelbárt, Kriszten Rafael és
Károlyi Bernát boldoggá avatási eljárásának egyházmegyei
szakasza várhatóan az év végén befejeződik.
A hét 1944 és 1954 között vértanúságot szenvedett
szerzetes boldoggá avatási perében befejeződtek a tanúkihallgatások.
Az Esztergomi Főegyházmegye által felállított bíróság 69
személyt hallgatott ki, 75 tanúságtétel született a hét ügyben.
A vallomások terjedelme hétszáz oldal.
A tanúk között
egyaránt szerepelnek az események közvetlen tanúi, börtöntársak,
hívek, rendtársak. A kor történész kutatói közül is többeket
kihallgattak. A bíróság kutatta a vértanúk tiszteletének
elevenségét, mibenlétét. Meghallgatott olyan közvetett tanúkat
is, akik a vértanúság eseményeinek tanúitól értesültek az
eseményekről. Számos, eddig ismeretlen korabeli dokumentum is
előkerült. Az összegyűjtött anyag egyértelműen bizonyítja,
hogy az egyház elleni gyűlölet volt a hét ferences pap halálának
oka – mondta az eljárás rendi vezetője, Kálmán Peregrin.
A nyár folyamán
várhatóan megszületnek a teológus szakvélemények, a történészi
tanulmányok és az életrajzok pontosításai. A teljes
peranyagot, vagyis a tanúvallomásokat, a tanulmányokat még az
év folyamán lefordítják olaszra, és továbbítják Rómába,
a Szenttéavatási Kongregációnak. Egy teljes koncepciós pert
is lefordítottak már olaszra, hogy a vatikáni szakemberek
tanulmányozhassák az ilyen eljárások diktatórikus jellegét,
jog- és egyházellenességét.
Kálmán Peregrin
szerint ádventre összeáll az egész anyag, ami az egyházmegyei
szakasz lezárását is jelentheti, és átkerülhet a több ezer
oldalas anyag Rómába.
A hét ferences vértanú
közül hárman a kommunista partizánok, illetve katonák, négyen
pedig a kiépülő szovjet-típusú hatalmi rendszer áldozatai
lettek. Mártírhaláluk ideje arra a tíz évre esik, amikor a
Magyarországot lerohanó, majd rabigába hajtó reguláris és
partizáncsapatok, valamint a támogatásukkal kiépült rendszer
számára az élet nem volt érték. Amikor a kommunista rezsim még
nem ismerte fel, hogy a „vértanúk vére az egyház magvetése”.
A hét személyről
a ferencesek és az érintett egyházközségek úgy vélekednek,
hogy Krisztusért adták életüket. Ugyanazt tették a nemzeti
szocialista időszakban, mint a kommunista korszak kiépülése
idején: mentették az üldözötteket, kiálltak az egyházért,
a kisemmizettekért. Helytállásuk és el nem menekvésük következménye
minden esetben a meghurcolás volt, mely az odium fideiből, az
Isten és egyház elleni haragból forrásozott. Azzal, hogy ezek
a lelkipásztorok elfogadták vagy kérték azt a dispoziciót,
ahová elöljárójuk küldte őket, és azzal, hogy kitartottak híveik
mellett, tudatosan igent mondtak a vértanúság vállalására.
(forrás: ofm.hu)
|
