vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.15. 

A jelenlegi keretek közt a szlovákiai magyarság 60-70 éven belül megszűnik

Bugáréknak szükségük van az MKP-és szavazatokra

A Csemadok pozsonyi székházában került sor az első tárgyalásra az MKP és a Most-Híd vezetői között. Az MKP részéről Szigeti László oktatási alelnök, Csúsz Péter (Losonc, járási elnök), Auxt Ferenc (Rimaszombat, járási elnök), Hájos Zoltán (Dunaszerdahely polgármestere) és Stubendek László (Komárom, a helyi szervezet elnöke) várták a Csemadok épületében a Most-Híd küldöttségét. Valamennyien tagjai az MKP Országos Elnökségének. A Most-Híd küldöttségét Bugár Béla elnök, Simon Zsolt alelnök és Solymos László frakcióvezető alkották. A tárgyalás megkezdésekor a Magyar Koalíció Pártjának delegációjához csatlakozott Berényi József pártelnök is.

 Ki kezdeményezte ezt a találkozót?

 –A szlovákiai magyar nyelvű napilapban, az Új Szóban olvastuk, hogy Bugár Béla tárgyalni óhajt velünk. Kérdezték tőlünk, hogy mit szólunk mindehhez, de mi nem a médián keresztül üzengettünk, hanem levélben megírtuk a Most-Hídnak, hogy tárgyaljunk szakértői szinten a szlovákiai magyarságot érintő problémákról. Megkaptuk a választ, hogy ezzel egyetértenek, mi pedig helyszínként a Csemadok székházát javasoltuk, mint semleges terepet. Viszont a Most-Híd már a tárgyalás elején megszegte az egyezséget, mert megjelent Bugár Béla a párt elnöke, így nekem is részt kellett venni a találkozón.

 Úgy tudták, hogy Bugár nem jön el?

 –Jeleztük, hogy alelnöki szinten lesz a megbeszélés, és ők ezt írásban el is fogadták. Azt nem közölték előre, hogy az elnök is jön, ami ellenkezik a protokolláris szabályokkal. Tehát mindezt gondolom azért csinálták, hogy éreztessék, ők diktálnak.

 Milyen volt a találkozó hangneme?

 Elég nagy a különbség a két párt között és a találkozón élesen megjelentek ezek a véleménykülönbségek.

 Mi volt az eszmecsere témája? A déli országrész gazdasági fellendítése is szóba került? A helyhatósági választásokon való együttműködésről is tárgyaltak?

 –Bugárék számára két lényeges téma volt: a jövőre esedékes megyei választásokon való együttműködés,és a Most-Hídnak a Robert Ficóval való tárgyalása előtt velünk folytatott konzultáció. A megyei választásokon való együttműködés a másik pártnak fontosabb, hiszen megyei szinten erősebbek vagyunk, mert a Most-Híd Bugár Béláról szól, és semmi másról. Tehát Bugáréknak szükségük van az MKP-és szavazatokra. Mi azt válaszoltuk, hogy ilyen esetben a megyei vezetők döntik el, hogy kivel kötnek egyezséget, és ebbe országos szinten nem szólunk bele. Annak pedig nem látjuk értelmét, hogy a Ficóval való tárgyalás előtt csak velünk egyeztessenek a Most-Híd vezetői. Azt javasoltuk, hogy ha szakmai kérdésekben van szükség konzultációra, akkor hívjuk meg arra más magyar szervezetek képviselőit is. A szlovákiai magyar civil szféra 20 év alatt nagyon megerősödött. Ha a civileket meghívják, akkor mi is hajlandóak vagyunk elmenni a tárgyalásokra, és a szakmai véleményt velük együtt elfogadni. Ezt azonban elutasították. Mi viszont stratégiai partnernek tekintjük a civil szektort. Részünkről pedig lényeges téma volt az autonómia ügye, azt szerettük volna, ha közös platformot térnénk el  az autonómia érdekében. A szlovákiai magyarok számára az elmúlt 20 évben kétszer adatott meg az esély az autonómia ügyét legitim módon felvetni: Csehszlovákia szétválásakor, Szlovákia EU-s csatlakozása során – egyiket sem használtuk ki. Most is fel kell vetni az autonómia ügyét, mert számunk ma 120 ezerrel kevesebb, mint 1991-ben. Napról napra kevesebben vagyunk. Ezért senki sem mondhatja azt, hogy aki autonómiát akar, szélsőséges, irredenta célokat követel. A megmaradásunkról van szó; a jelenlegi jogi, pénzügyi és intézményi keretek közt a szlovákiai magyarság 60-70 éven belül megszűnik. Most kell az asztalra tenni az autonómia-törekvés tervét, amikor még kellő politikai erő biztosítható annak eléréséhez. Ebben kérjük a Most-Híd együttműködését, egyelőre ők ezt visszautasítják. Megmaradnak a Fico-kormánnyal való egyezkedés szintjén, ami látszatmegoldásokat, kárelhárítást eredményez. Azt nem mondjuk, hogy ez szükségtelen, de ez problémáinkat nem oldja meg. Az egyedüli, amiben egyetértettünk, az a közös részletes gazdaságfejlesztési koncepció kidolgozása.

 Lesznek még MKP-Most-Híd-találkozók?

 –Nyitottak vagyunk, de jó lenne, ha ezek a találkozók nem csak a megyei választások előkészületeiről szólnak, hanem a garanciákról is. Ha most szüksége van a Most-Hídnak az MKP választóira megyei szinten, akkor garanciákat akarunk kérni arra, hogy nem fordítanak hátat nekünk pl. a köztársasági elnök választáskor, az EU-s választáskor, és nem állnak össze egy szlovák párttal a kárunkra. Tehát csak olyan együttműködés a célravezető, ami a magyarság megerősödését szolgálja.

 A szlovák Polgári Konzervatív Párt (OKS) vezetőivel is tárgyaltak a közelmúltban.

 –Egy parlamenten kívüli pártról van szó, amelynek képviselői az előző ciklusban a Bugár Béla által vezetett frakcióban ültek. Az OKS tavasszal új vezetőséget választott, és ezután kezdeményeztük azt a találkozót, amin főleg országos témák szerepeltek. Ezzel a párttal szorosan együtt szeretnénk működni, mert a kisebbségi jogvédelem szempontjából szlovák részről ők a legmegbízhatóbbak.

 

Medveczky Attila