vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.22. 

Néppárt a korrupció ellen

Új politikai erő született ezen a megméretkezésen

A kormányzó baloldali Szociálliberális Szövetség (USL) fölényes győzelmet aratott a vasárnap rendezett romániai önkormányzati választásokon. A magyar szavazatokért először versengett három romániai magyar párt, amelyek eltérően értékelték az általuk elért eredményeket. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) több száz képviselőt juttatott az önkormányzati testületekbe, és ezzel a második legfontosabb romániai magyar politikai erővé lépett elő, állította Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.

 Mennyire lepte meg önöket, hogy országosan hatalmas győzelmet aratott a kormányzó pártszövetség?

 Egyértelmű volt, hogy ők lesznek a választások győztesei, hiszen a jobbközépben sokan csalódtak Romániában. Az előző kormány nagyon tehetségtelen módon hozta meg a gazdasági válság miatti negatív döntéseket, s mindez egy földcsuszamlásszerű baloldali győzelmet eredményezett. Azt pedig már most lehet tapasztalni, hogy a kormánypártok nem éppen magyar-és kisebbségbarátok. Tehát meg kell erősödnünk az ellenállás érdekében. Mindez előrevetíti azt, hogy magyar-magyar párbeszéd szükséges a közös fellépés miatt. Az új egység jegyében a választások másnapjától kezdődően versenytársakból szövetségesekké kell válniuk az önkormányzati tisztséghez jutott erdélyi magyar képviselőknek.

 Említette a magyar-magyar párbeszédet. A Magyar Polgári Párt pontosan ezt hiányolta a választások előtt. Az MPP vezetősége szerint, össze kellett volna fognia a két jobboldali magyar pártnak az RMDSZ ellen, és akkor jobb eredmény született volna.

 –Nem az RMDSZ ellen, hanem bizonyos értékek mentén, vagy közös célok érdekében kellett volna összefogni. A párt vezetősége azt az álláspontot képviselte, hogy az önkormányzati választásokon, ott, ahol a helyiek igénylik, és sikerrel kecsegtető az együttműködés, legyen közös lista. Nem az RMDSZ-t kellett legyőzni, hanem azt a közönyt, ami eluralkodott az erdélyi magyar szavazókon. Sokan csalódtak a politikában, és bizony eléggé nehéz volt nekünk a szavazásra buzdítás. Sajnos a négy évvel ezelőtti győzelem után az MPP sok helyen nem váltotta be a hozzá fűzött reményt. Lényeges, hogy új politikai erő született ezen a megméretkezésen, amelynek szűk nyolc hónap alatt sikerült a második legnagyobb erdélyi magyar politikai szervezetté válnia. Az általa megfogalmazott három fontos célt sikerrel teljesítette az önkormányzati választásokon az Erdélyi Magyar Néppárt: a nagyobb arányú részvétel, a több száz fiatal mozgósítása és önkormányzatba juttatása – ők alkotják majd a jövő politikai elitjét – egyaránt sikerként könyvelhető el. Nekünk az az egyik feladatunk, hogy ezt a pártépítést folytassuk, segítsük a fiatal, megválasztott képviselők munkáját és ennek az új politikának minél több hívet szerezzünk a következő években. Az Erdélyi Magyar Néppártra mintegy százezer magyar szavazó voksolt az önkormányzati választásokon, és a párt több mint 225 önkormányzati képviselői és két polgármesteri mandátumot szerzett.

 Tehát elégedett a választási eredményekkel?

 –Igenis elégedett vagyok, hiszen új párt született, s mindez nem volt magától értetődő dolog. Annak is örülünk, hogy a kampány összekovácsolta a helyi, széki és megyei fiataljainkat. Remek iskola volt ez a kampány mind a politikai szocializáció, mind a közösségi szerepvállalás szempontjából. Az is a célunk, hogy az önkormányzati mandátumhoz jutott képviselőinken keresztül építsük tovább szervezeteinket és tovább terjeszteni a megfogalmazott szellemiséget. Ez pedig nem más, mint a tiszta, korrupciómentes, átlátható önkormányzatok működése.

 

Medveczky Attila