vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.22. 

Törekedni az összefogásra

A Generális Konvent 2012. június 19-20-i ülésének zárónyilatkozata.

A Kárpát-medencei magyar református egyházak, egyházkerületek és egyházmegyék tanácskozó testülete a Generális Konvent sorrendben hetedik ülését a Dunántúli Református Egyházkerület meghívására Szombathelyen tartotta 2012. június 19-én és 20-án. A tanácskozáson részt vettek a diaszpóra képviseletében az amerikai és a nyugat-európai magyar reformátusok képviselői is.

A Konvent közössége Isten iránti hálaadással osztozott a Dunántúli Református Egyházkerület 400 éves fennállása megünneplésében Körmend városában. Az ünnepi eseményekkel és kötetlen beszélgetésekre is lehetőséget adó alkalmakkal gazdagított tanácskozás a Kárpát-medencei magyar reformátusság egysége megjelenésének és megélésének különleges alkalma volt. A Konvent beszámolókat hallgatott meg a magyar református egység elmúlt egy esztendei eseményeiről, a bizottságok és különböző testületek munkájáról, valamint a közös költségvetés 2011. évi eredményéről és 2012. évi tervezetéről. A Generális Konvent közössége köszönettel vette a Liturgiai Bizottság több éves munkája nyomán formálódó közös istentiszteleti példatár munkálatainak előrehaladásáról szóló beszámolót.

A Konvent megbízásából elkészült a Heidelbergi Káté új magyar fordítása. A Heidelbergi Káté megjelenésének 450. évfordulója alkalmából a Generális Konvent 2013 júniusára összehívja a Magyar Református Egyház Zsinatát, amelynek napirendjén a Káté új magyar szövegének elfogadása és a közös alkotmány néhány ponton szükségessé vált módosítása szerepel. A Konvent határozatot hozott arról is, hogy a Heidelbergi Káté fordítását a Magyar Református Egyház készíttesse el és adja ki a Kárpát-medencei reformátusság anyanyelvein.

A Generális Konvent úgy határozott, hogy június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját felveszi a magyar reformátusok számára javasolt jeles napok sorába. A Konvent kéri a gyülekezeteket, hogy a presbitériumok döntése alapján harangozzanak mind május 22-én, a Magyar Református Egység, mind június 4-én, a Nemzeti Összetartozás Napján.

A Generális Konvent aggodalommal értesült arról, hogy ismét veszélybe került a kárpátaljai magyar református iskolák működése. Ezért kéri a magyar kormány illetékeseit, hogy kísérjék fokozott figyelemmel a nemzeti jelentőségű intézmények fenntartását.

Szombathelyen és Körmenden, megélve a testvéri összetartozás erejét és az egység örömét, a Generális Konvent közössége buzdítja a Kárpát-medence magyarságát, hogy a rövid távú politikai érdekek által vezérelt belső és külső megosztottság ellenére törekedjen az összefogásra és a közösségben megtapasztalható érdek nélküli összetartozás megélésére.

 

Szombathely, 2012. június 20.

 

(Forrás: reformatus.hu)