| 
               2012.06.22. SzenzációhajhászásKrakkó
              és Budapest
 „Amikor azt
              mondtam, beszéljenek a krakkói csapatban játszó két izraeli
              futballistával is, a stáb közölte, ez nem illik a koncepcióba.
              Kicsit meglepődtem – mesélte a The Guardiannek Jonathan
              Ornstein, akivel a BBC egyórás interjút készített a
              lengyelországi antiszemitizmusról. A Krakkóban élő, amerikai
              születésű férfi szerint minden mondatát, amely arról szólt,
              hogy a lengyel társadalomra nem jellemző az antiszemitizmus, kivágták
              a dokumentumfilmből. Ornstein szerint a műsor egyetlen rendezőelve
              a szenzációhajhászás volt. A Panorama című műsor május végén
              sugározta a „Gyűlölet stadionjai” című részét, amely
              nemcsak a lengyel vezetés, de a zsidó közösség mellett a
              Szejm színesbőrű képviselőjének tiltakozását is kiváltotta.
              – Rengeteget javult a helyzet Lengyelországban, ma már a
              tolerancia jellemző. 30 ezren szavaztak rám, kell ennél több
              bizonyíték? – mondta a parlamenti mandátumig Lódzból jutott
              nigériai John Godson.” A fenti sorok a Népszabadságban
              jelentek meg az elmúlt héten. Olvasás közben eszembe jutott
              egy régi történet, kolozsvári származású operatőr barátom
              mesélte sok-sok évvel ezelőtt. Még a rendszerváltás hajnalán
              kérte fel egy bukaresti forgatásra az egyik nagy német
              csatorna, lévén jól beszél románul. Egyik reggel a német
              szerkesztő a következő ötlettel állt elő: –Kéne csinálni
              egy interjút valahol a külvárosban egy lepattant lakótelepen
              valami nyugdíjassal, aki elmeséli, mennyire sajnálja, hogy
              meghalt Ceausescu. Utána pedig kimegy a temetőbe, és virágot
              visz a kondukátor sírjára. Tibi barátom rémülten
              közölte a német szerkesztővel, hogy ilyet nem fog találni.
              Mire a német szerkesztő csodálkozva felelte: Száz márkáért
              fogunk találni... Így készültek a
              keleti országokat „bemutató” „dokumentumfilmek” húsz évvel
              ezelőtt. És így készülnek most is. 
               A
              BBC – amely csatorna a közszolgálatiság és objektivitás
              etalonja szerte a világon – természetesen tiltakozott a vádak
              ellen. Mi mást tett volna? Minden tökéletesen működik. A BBC
              ócska és pitiáner hazudozói leforgatják prekoncepciójuk mentén
              a „lengyel antiszemitizmusról” szóló mocskos filmjüket,
              aztán, ha valaki tiltakozik, széttárják karjukat a gazemberek,
              és visszautasítják a vádakat. Kicsit bezavart a képbe, hogy
              ebben az esetben a zsidók is tiltakoztak a hamisítás és hazugság
              ellen. Persze a lengyel zsidók. Ilyesmi idehaza elképzelhetetlen
              lenne. „Elfogott a düh,
              amikor a megvágott interjút láttam – mondta a krakkói zsidó
              közösségi központ vezetője a BBC műsora nyomán, amely
              szerinte indokolatlanul sötét képet festett a lengyelországi
              és ukrajnai antiszemitizmusról” – idézi a lap. Míg a krakkói
              zsidók felháborodnak a BBC ocsmány eljárásán, addig idehaza
              egy ismeretlen férfi lépett oda az utcán Schweitzer József
              nyugalmazott főrabbihoz, és közölte vele, hogy ő utálja a
              zsidókat. Lehet, hogy nem is utálja, hanem egyenesen gyűlöli.
              Nem tudjuk pontosan, mivel az idős rabbi saját bevallása
              szerint nem emlékszik pontosan az ismeretlen szavaira. Helyes, ha
              mindjárt az elején leszögezzük: normális, tisztességes ember
              nem megy oda idős zsidó emberekhez, hogy ezt közölje velük.
              Ez nem fér bele a polgári viselkedés szabályaiba. S ha ezt
              leszögeztük, akkor nézzük, mi történt itthon az eset nyomán.
              Az történt, hogy – próbálok finoman fogalmazni – az ügy már
              megint túl lett lihegve. A köztársasági elnök, a kormány, az
              egyházak vezetői és a pártok egymást túllicitálva siettek
              elhatárolódni, felháborodni, elítélni, biztosítani. Olyan érzése
              volt az embernek, hogy perceken belül össze fog ülni az ENSZ
              Biztonsági Tanácsa is. És senki sem merte feltenni a kérdést,
              miszerint egyáltalán biztos, hogy így és ez történt? Továbbá
              azt sem, hogy vajon mennyiért lehet ma kapni embert erre a
              feladatra? Ha húsz éve száz márkáért siratták a német tévéseknek
              Ceausescut, akkor ma vajon mennyiért közlik Schweitzer József
              nyugalmazott főrabbival Budapest utcáin, hogy gyűlölik? Az
              inflációt és az elérendő célt is figyelembe véve mondjuk
              ezer euróért? S hogy még nyilvánvalóbb legyen az előre
              eltervezett vagy csak utólag kimódolt szándék, mindjárt kiderült,
              hogy teljesen feleslegesen siet elhatárolódni, elítélni, felháborodni
              az elnök, a kormány, a párt – és bárki, aki nem ők. Ez ügyben
              a követendő irányvonalat az engesztelhetetlen Révész Sándor
              jelölte ki ugyancsak a Népszabadságban. Cikkének címe: Fene a
              gesztusukat. Benne pedig ez áll: „Egy politikai
              gesztusnak annyi az értéke, amekkora politikai árat – veszteséget,
              nehézséget, konfliktust – vállal vele az, aki megteszi. A
              Schweitzer József főrabbinak tett gesztusok ára nulla. Nem
              csoda, hogy a kormánytól a kormánypártokon, a kormánypolitikusokon
              és a kormányegyházakon keresztül a kormányállamfőig
              mindenki ennyire buzgólkodik. A köztiszteletben álló, tudós
              aggastyánt egy ismeretlen senki inzultálta, hála a Mindenhatónak,
              csak szóban. Az esettel kapcsolatban nincs teendő, az eltűnt névtelen
              nem fáj senkinek. Ilyenkor teszik az ingyen gesztusokat azok,
              akiknek a rasszizmus elleni fellépés egyébként semmilyen árat
              nem ér meg. Rendes esetben az ilyen könnyű gesztus bónusz.
              Azoknak, akik tisztességesen megharcolják harcaikat az
              embertelenséggel. Az említett kormánytényezők nem tartoznak közéjük.” És így tovább,
              még hosszan. Révészék nem
              olyanok, mint a krakkóiak. Nekik nem fáj, ha antiszemitázzák
              az országot, ellenkezőleg: megteszik, gerjesztik, kikövetelik
              maguk, ha másképpen nem megy. S hogy ezt meddig lehet csinálni?
              Nem tudom. De nagyon félek, hogy hamarosan kiderül. 
               
               (u.i.: Azon is el
              kellene töprengeni, vajon mennyiért kapható ma szakértő, aki
              egy tárgyaláson arról beszél, hogy a kormány vasútvonalakat
              készül bezárni, és az egészet az IMF-re akarja kenni. Továbbá
              arról, hogy nem azokat a vonalakat újítják fel, amelyeket fel
              kell újítani. Mennyiért? Mennyit ér ma az ellenzéknek, hogy
              előállítsa a kormány őszödi beszédét? Amihez nincs szükség
              sem miniszterelnökre, de még kormánytagra sem, megteszi egy
              „szakértő” is. Akiről valaki előre tudja, hogy érdekeseket
              fog mondani, mert viszi magával a rejtett kamerát. Ez mennyit kóstál
              manapság? Erre nincs vizsgáló bizottság?) 
               
               Bayer Zsolt
             |