vissza a főoldalra

 

 

 2012.06.29. 

2035-ig eladósította a baloldal Miskolcot

Ki kell emelnünk a várost abból a szakadékból, amibe azok taszították, akik most a legjobban kiabálnak

Földesi Norbert, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője szerint kevesebb tőke érkezik Miskolcra, mint amiről korábban szó volt. A szocialista frakcióvezető megítélése szerint „nem feltétlenül csak oda kellene mennie a polgármesternek, ahol fizetik a szállását és az ellátását", hanem olyan cégeket is meg kellene látogatnia, amelyeknek esetleg még tervei is vannak Miskolccal. Dr. Kriza Ákossal, Miskolc polgármesterével a külföldi utazásokról, a fejlesztésekről és a munkahelyteremtésről beszélgetünk.

 Polgármester úr a közelmúltban Dél-Koreában, majd Oroszországban vett részt többnapos tárgyaláson. Az előbbi út a helyi baloldal szerint szükségtelen volt. A dél-koreai Asan városának vezetőivel miben tudtak megállapodni?

– Az elmúlt másfél évben rengeteg, teljesen alaptalan kijelentéssel állt elő az ellenzék, amivel céljuk nem más, mint a mi lejáratásunk, az emberek elbizonytalanítása, de szerencsére nem mindenkit lehet hazugsággal félrevezetni. Egyet azonban most is leszögeznék: 2010-ben ígéretet tettem arra, hogy Miskolc egy élhető, biztonságos város lesz, és ezt az ígéretemet be is tartom. Akkor azt is mondtam, hogy ha kell, térdig járom a lábam azért, hogy aki szeretne, az dolgozhasson, hogy legyenek lehetőségek, hogy munkahelyeket teremtsünk. Az ellenzék úgy látom, nem tud mivel előrukkolni, hát kitalál történeteket. Az asani utunkat előre megterveztük. Tudtuk, hogy miért, milyen céllal megyünk oda. Ez pedig többek között az volt, hogy piacot találjunk Miskolc, a miskolci vállalkozások számára. Nem ok nélkül jött velünk a Borsodi Iparkamara elnöke, a Miskolci Egyetem rektora és olyan vállalkozások képviselői, akik számára a Dél-koreai kapcsolat sokat segíthet abban, hogy külföldi piacokat találjanak. Bízom benne, hogy hamarosan konkrét szerződések is köttetnek az ipar, a kereskedelem és a turisztika területén is. De természetesen a városi cégek számára is fontos ez az együttműködés. Asan ugyanis híres a fürdő kultúrájáról, Miskolcnak pedig van egy, a maga nemében páratlan Barlangfürdője, ahová szívesen jönnek a szomszéd országokból, de ez persze kevés. Élni kell tehát egy olyan lehetőséggel, mint az asani testvérvárosi kapcsolat. Ha nem ezt tennénk, az hiba lenne.

 Asan kereste fel Miskolcot?

–Igen. Sőt, több jelentős európai település közül választottak minket és az első perctől kezdve nyilvánvalóvá tették, hogy ez az együttműködés nem szimbolikus !Elképzelésük szerint a kapcsolat komoly piaci, gazdasági alapokon nyugszik, vagyis fantáziát látnak Miskolcban. Mi pedig azt látjuk, hogy Miskolc felkerült a befektetői térképre.

 Hogyan tudják kamatoztatni a kapcsolatot? Miben állapodtak meg?

–A látogatásnak, pontosabb az együttműködésünknek már most is van néhány ígéretes eredménye. Több egyeztetést folyattunk dél-koreai cégekkel. Olyan óriásvállalatokkal is, mint a Hyundai vagy a Samsung. A két város között az idegenforgalom a kapocs, hiszen, ahogyan már említettem Asan a fürdőkultúrájáról, Miskolc pedig a Barlangfürdőjéről híres. El is vittük Dél-Koreába Miskolc és Észak-Magyarország idegenforgalmi ajánlatát. Az ottani magánegyetemen hasznos volt látni, hogy a gazdaság és az oktatás hogyan tud összedolgozni, hogyan él együtt az ipar és az oktatás. Láttuk, hogy az ipari parkok kialakításában ott hogyan zajlik a munkaszervezés. Ez mind-mind olyan tapasztalat, amit hasznosítani tudunk és  akarunk itthon is.

 Az ön moszkvai útjával kapcsolatban Földesi megjegyezte: „nem szerencsés, hogy a polgármester víztisztító rendszereket üzemeltető cégek meghívását fogadja el akkor, amikor közbeszerzés keretében éppen most készülnek kiválasztani a miskolci ivóvízvédelmi beruházás nyertesét.” Mi volt a moszkvai út célja?

 –No, ez is egy erőteljes csúsztatás a részükről. Teljesen más beruházásról van szó. Amiről az MSZP beszél, az a karsztvízbázis tisztításával kapcsolatos beszerzés, ez viszont egy egészen más technológia: váratlan vízszennyezés esetén gyors víztisztításra nyújtana lehetőséget, hogy ne fordulhasson elő Miskolcon még egyszer, egy, a 2006 évihez hasonló vízfertőzés. Célunk az utazással egyértelműen az volt, hogy megismertessük magunkat, a Miskolcban rejlő lehetőségeket. Ha csak ülünk karba tett kézzel és várjuk a csodát, no meg a befektetőket, senki nem fog hozzánk jönni. Kiemelt, stratégai célkitűzésünk a munkahely-teremtés. Az orosz főváros egyik legnagyobb kerületével kezdtük el a tárgyalásokat, ahol kiemelt nehézipari komplexumok vannak. Miskolcnak komoly nehézipari múltja, hagyományai vannak, képzett szakemberekkel, még ma is létező, szakmai, infrastrukturális háttérrel. A feladat nem egyszerű, hiszen a régi, évtizedekkel korábbi kapcsolatok megszűntek, az oroszok ma már teljesen más piacokat céloznak meg. Vissza kell csábítanunk őket, újra meg kell velük ismertetni a kelet-európai térséget. Miskolc földrajzi, közlekedési adottságai is jók: három ország érhető el innen, másfél-két órán belül. Megfelelő ipari területet tudunk számukra bemutatni, és van egy műszaki tudományokra alapozó, nagy egyetemünk, amely komoly kutatás-fejlesztési hátteret tud biztosítani a gyártásnak. A kapcsolatfelvétel megtörtént, most a szakértői munka zajlik.

 Azt is felvetik, miért nem Münchenben, a BMW –gyárban tárgyalt?

 –Egy tájékozott politikus ilyet nem mond. Egy tájékozott politikusnak tudnia kell, hogy egy ekkora cég esetén nem így működnek a dolgok. Amikor ez a hír felröppent, elmondtam, hogy velünk közvetlenül nem vették fel a kapcsolatot. Minden a politikához kicsit is értő ember tudja, hogy egy ekkora cég esetleges Magyarországra települése nemzetstratégiai kérdés és az egyeztetések csak kormányzati szinten történhetnek. Azt is elmondtam, hogy bár még nem kerestek meg minket, de minden feltétel adott akár egy BMW gyár idetelepüléséhez is. Olyan hír is szárnyra kapott, hogy a Kia jönne Magyarországra, akkor meg hirtelen azzal álltak elő a szocialisták, hogy biztos ezért voltunk Dél-Koreában.... Ebből is látszik, hogy többnyire csak találgatnak és ötletelnek!

 Mondják, hogy kínai céggel írt alá szándéknyilatkozatot 10 millió eurót meghaladó beruházásról,és így LED összeszerelő- és fejlesztő üzem épülne Miskolcon. Mi történt ez ügyben?

 –A szándéknyilatkozat ránk eső részét mi teljesítettük, a kínai fél nem. Mi csak olyan szerződést kötünk meg, ami a városnak előnyös, amivel a miskolciak biztosan jól járnak. Minden egyes megállapodásban, gyártelepítésben nekünk garantálni kell a város pénzügyi és szakmai stabilitását. A kínai fél két fontos dolgot vállalt. Egyrészt a visszavásárlási garanciát, amivel piacot biztosítana a terméknek, másrészt hogy kínai tőkekihelyezés követi a gyáralapítást. Erre várunk. A kínai partnerek azonban a mai napig nem mutatták be ezeket a vállalásokat. Abban a pillanatban, amint ez megtörténik, indulhat a közös munka.

 Öntől munkahelyeket kérnek számon, de vajon az elődje idején mennyi munkahely épült?

–A szocialisták 2002-ben nyolcezer, 2006-ban még ötezer új munkahelyet ígértek. Ennek a beígért 13 ezer munkahelynek még csak egy elenyésző százalékát sem tudták teljesíteni.2010-ben már 20.900-ra emelkedett a regisztrált munkanélküliek száma. Ez alatt a 8 év alatt az értelmiségiek és a szakértelemmel bíró dolgozók, tömegével hagyták el a várost, és helyettük fészekrakók érkeztek.

 Milyen helyzetben vette át a város vezetését?

 –Ha a fentieken kívül csak annyit mondok, hogy 2035-ig eladósították a várost, akkor azt hiszem, mindent elmondtam. A szocialisták súlyos törlesztő részleteket hagytak ránk és ami ennél is borzasztóbb, hogy nem csak ránk, hanem a gyerekeinkre és unokáinkra is.

 Készítettek gazdasági, munkahelyteremtő stratégiát?

 –Természetesen. A Miskolc Holding gazdasági fejlesztési üzletága rövid és hosszú távú tervekkel is rendelkezik. A feladat nem egyszerű, hiszen nagyon nagy lemaradásban, egy szorító, feszítő gazdasági helyzetben vagyunk! Reménykeltő, hogy mára beindultak azok a folyamatok melyek az agrokultúrán keresztül a turisztikán át Miskolcot újra bekapcsolják a gazdasági vérkeringésbe. A régióban a gépipar, a vegyipar, a szolgáltatóipar, a kereskedelem és az idegenforgalom egyaránt fontos gazdasági ágazatok. Számos ,világszerte ismert vállalat telepedett már le nálunk, illetve a régióban is, többnyire az acélipar és gépgyártás területéről. Miskolc városvezetése elkötelezett a befektetőbarát környezet biztosításában. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy az elmúlt időszakban új korszak kezdődött városunkban: a munkahelyteremtés korszaka! A drótgyártásnak komoly hagyományai vannak , többek között éppen ez vonzotta a német céget, a Gustav Wolf GmbH.-t . A gyár első körben mintegy 50 munkahelyet hoz létre. De Európa egyik vezető, finn gépgyártó társasága is Miskolcot választotta befektetése helyszínéül. A következő 1-2 évben megvalósuló beruházást követően a cég 400 fő foglalkoztatását tervezi! A fejlesztéseknél kiemelt fontossággal bír a termelő tevékenység beindítása, a bővítés, a hosszú távú fenntarthatóság. Támogatjuk a komplex technológiai fejlesztéseket, az ipartelepítést, a foglalkoztatást, rendelkezésre állnak a szakképzett munkavállalók. Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében adtuk át 2011. szeptember 22-én, az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai Bosch fejlesztésnek számító, új autóipari gyártócsarnokot Miskolcon. A beruházással a dolgozók létszáma 2014- ig 3000-re bővülhet.

 Mekkora a városon belül a munkanélküliség?

 –Megyei adattal szolgálhatok: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának 15 munkaügyi kirendeltsége 2012. április végén 66 227 regisztrált álláskeresőt tartott nyilván. A regisztrált állástalanok száma abban a hónapban is jelentős csökkenést mutatott. Éves összehasonlításban még ettől is nagyobb mértékű változás következett be, idén áprilisban 6156 fővel (8,5%-kal) a tavalyi létszámszint alá süllyedt a kirendeltségekkel kapcsolatot tartó állástalanok száma.

 Nem lehetnek könnyű helyzetben, mert mind az MSZP, mind a DK Miskolcot és környékét szemelte ki, hogy az ottani állapotokat hol felnagyítva, hol torzítva bemutatva pellengérre állítsa a kormányt.

 – Nem, egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen az előbbiekből is világosan látszik, hogy egészen más a valóság, mint amit az ellenzék állít. Tudom, tudjuk, hogy a céljuk az, hogy megpróbálják jelentékteleníteni mindazt, amit ez ellen a város ellen elkövettek, de mi igyekszünk nem felvenni a kesztyűt, hanem dolgozunk, megyünk előre, hogy kiemeljük Miskolcot abból a szakadékból, amibe azok taszították, akik most a legjobban kiabálnak. Ha folyton arra reagálnánk, azzal foglalkoznánk, hogy mit beszélnek, akkor nem jutnánk előre. A mi feladatunk azonban nem a velük való csatározás, hanem az, hogy egy élhető, biztonságos várost teremtsünk. Ennek része például a rendszeres hatósági ellenőrzés, aminek hatására a hírek szerint több fészekrakó is elhagyta az Avasi lakótelepet, és a várost. Rövidesen elkezdődik a Diósgyőr-Lillafüred projektünk, felújítjuk a Diósgyőri Várat. Megalakult a Miskolci Agrokultúra Kft. amely azokat a miskolci területeket hasznosítja, melyek éveken át parlagon hevertek, az itt megtermelt alapanyagokat pedig a miskolci intézmények konyhái használják majd fel. Itt 10-15 főállású dolgozót alkalmaznak és csaknem 30 közmunkás is bekapcsolódik a programba. Rendbe tettük a Szinvát, ami az előző években árvizeket okozott. Nem elég azonban a befektetőket várni, fel is kell készülni, mert bár a munkanélküliség magas, a betelepülő cégek mégis arra panaszkodnak, hogy kevés a jól képzett munkaerő. A szükséges lépéseket ezen a területen is megtettük, olyan képzések indultak a városban, melyek orvosolják a hiányt. Miskolc felkerült a befektetői térképre, ezt bizonyítja a távol-keleti országokból folyamatosan érkező, érdeklődő megkeresés is!

 

Medveczky Attila