vissza a főoldalra

 

 

 2012.05.11. 

A közönség kitüntetettje volt

Hetven éve született Bujtor István

Érdekes módon elkerülték a jelentős szakmai kitüntetések. Amíg a hozzá hasonló pályaívet befutó kortársai szinte mind érdemes és kiváló művészek lettek, sokakat Jászai- és Kossuth-díjjal is kitüntettek, néhányan pedig a Nemzet Színészévé avanzsáltak, Bujtor Istvánnak mindössze egy Balázs Béla-díjat ítéltek oda a döntnökök, 1979-ben. Tehetsége alapján több elismerést érdemelt volna. Talán személye valamiért szálka volt a korifeusok szemében? Ki tudja? Kitüntetések ide vagy oda, a színészek leglényegesebb ítélőszéke, a közönség nagyon szerette Bujtort. Filmjei máig a legnépszerűbbek közé tartoznak.

 sA második világháború kellős közepén, 1942. május 5-én született, anyai ágon Gundel-leszármazott volt. Testvérbátyja, Latinovits Zoltán a „Színészkirály”, öccse Frenreisz Károly zenész, éppen most lett Budapest díszpolgára. Közgazdasági egyetemet végzett és sportban is bajnoki címig jutó Frenreisz István (eredetileg így hívták, csak később vette fel apai dédnagyanyja nevét) a színjátszás felé orientálódott.

Máriássy Félix Karambol című filmjében állt először kamerák elé, még egyetemistaként. Elsőként a Győri Kisfaludy Színház kínál számára szerződést, majd a fővárosi József Attila Színház, a Pécsi Nemzeti Színház és a Vígszínház következik. Egyaránt átütő erővel játssza el Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tenessee Williams: A vágy villamosa), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek) és Bromden az indián (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére) szerepét.

Az 1970–80-as években a legkeresettebb honi színészek közé emelkedik. Alakításai A dunai hajós bandavezére, Iván Striga, Sándor Mátyás gróf, valamint a balatoni zsaru, Ötvös hadnagy, azaz Csöpi, máig emlékezetesek. Bujtor István vállalt célja volt hogy növelje az általa imádott Balaton népszerűségét.

Bujtor Istvánra, mint rendezőre a vele dolgozó színészek mindegyike mint remek hangulatot teremteni képes emberre emlékeztek. 2007-ben megválasztották a Veszprémi Petőfi Színház igazgatójának. Tragikus halála miatt sajnos nem tudta végigvinni, amit elkezdett. Ám így is nevéhez fűződik a Latinovits Játékszín felújítása, amely szívügye volt, és amelynek átadását már nem élhette meg.

Mint egykori hatszoros vitorlázó-bajnok, a nyári időszak döntő hányadát a magyar tenger partján, hol Füreden, hol Tihanyban töltötte. Tihanyban az ország talán legszebb nyitott színpadának léte a nevéhez fűződik, és immár a nevét viseli. A sors különös játéka – és számomra nagy ajándéka – folytán egy héttel hirtelen jött rosszulléte előtt még találkozhattam Bujtor Istvánnal Tihanyban. Kedves, közvetlen ember volt, mindenféle allűrtől mentes. Miután hosszú ideje kapacitáltam egy nagyinterjúra – igent mondott, annyit kért csupán, hogy valamikor ősz végén, tél elején üljünk le, amikor már zajlik a színházi szezon, és le-cseng az idénykezdettel együtt járó nagy hajtás.

A tragédia közbeszólt, az interjú sosem készülhetett el.

Alakja, jellegzetes orgánuma, magával ragadó személyisége és az általa pompásan megformált sok különböző karakter azonban – hála a filmkockáknak – szerencsére mindörökre fennmarad.

 

Kovács Attila