vissza a főoldalra

 2012.05.18. 

A harmadik dimenzió varázsa

A komor, magában súlyos kérdéseket hordozó Bauer Sándort formáztam meg

Hargitai Ottó ötvös, szobrász, kiállítás-rendező, cizellőr, OKJ-s ékszerbecsüs 1968-ban született Budapesten. 1987-ben érettségizett a Veres Pálné Gimnáziumban. 1993-ban végezte el a Budapesti Kézművesipari Szakképző Iskola ötvös szakát. 1993-2000-ig aranyművesként dolgozott az Órások Szövetkezeténél. 2000-2007-ig a Szabó Öntészeti Kft cizellőre volt, 2007-től a Szépművészeti Múzeum kiállítás-rendezője. A Dési Huber István Képzőművész Körben és a Csili Műv. Központ képzőművész szakkörében mintázással foglalkozik. Ozirisz; Írisz és Hórusz szobrainak másolatát készítette el a Szépművészeti Múzeumnak. Rendszeres résztvevője a pestszenterzsébeti Gaál Imre Galéria szervezésében megvalósuló tavaszi tárlatnak. Csoportos kiállításai – a teljesség igénye nélkül –: Bocskay Galéria (1996), Független Magyar Szalon (1996., 1997), Királyerdei Műhely (2007), Sarkosok Képzőművészeti Stúdió (2008). Mesterei: Fekete Géza, Pató Róza és Kocsis Előd szobrászművészek. 2012. március 18-án avatták fel első köztéri szobrát (Bauer Sándor) a Józsefvárosban.

 Bauer Sándor édesanyjának testvére úgy döntött, hogy szobrot állíttat néhai unokaöccsének

 Március 18-án adták át a józsefvárosi Mátyás téren a Bauer Sándor-szobrot. Ez egy hasáb formátumú műkő posztamensen álló kb. 40x70 cm-es bronz mellszobor. Honnan érkezett a megkeresés?

 –Azt lehet mondani: jókor voltam jó helyen. Vácz Gyula, Bauer Sándor édesanyjának testvére, Zürichből történt hazatelepülése után úgy döntött, hogy szobrot állíttat a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 1968-ban mártírhalált unokaöccsének. Erről is beszélt a Nemzeti Múzeum kertjében tartott megemlékezésen, 2004-ben. Több alkotó megkereste őt, én is. Azt mondta, ha munkáim elnyerik a tetszését, akkor megkapom a megbízást. Így is történt. Ez mutatja, hogy az élethez bizony szerencse is kell.

 A munka előtt több fotót és dokumentumot tanulmányozott Bauer Sándorról?

 –Természetesen. Nagy nehézséget jelentett, hogy Bauer Sándor fiatalon, 17 évesen halt meg, és az a néhány fennmaradt fotódokumentum életének eltérő fázisaiban ábrázolta. Hiába egy embert ábrázolt a három kép, gyakorlatilag teljesen más arcokat mutatott. Ezért egy olyan 16 éves korban készült igazolványképet vettem alapul, ami szembe nézetből ábrázolta Bauer Sándort. Volt olyan kép, ami oldalról ábrázolja, de az korábban készült, így azt inkább pontosításhoz, a részletek kidolgozásához használtam föl.

 Már a kezdetekkor mellszobrot kértek, vagy egész alakosban is gondolkodtak?

 –A nagybácsi azért is bízott meg a munkával, mert a műtermemben mellszobrokat, ún. karakter-portrékat látott. S az ő kifejezett kérése az volt, hogy ne vigyük el egész alakos heroikus ábrázolásba, pl. lángok közt szenvedő módba a szobrot. Anyagilag sem volt lehetőség egész alakos szoborra, így karakter-portréra esett a választás.  

Csupán karaktert kellett ábrázolnia, vagy annál jóval többet?

 –Az a szakmai minimum, hogy valakit meg tudjunk mintázni. A következő szint, mikor a lélekábrázolást is megpróbálja az alkotó a szoborba belevinni. Hogy a szobornak „érzelme legyen”, szóljon valamiről. Ha ezt sikerült valamelyest visszaadnom – reményeim szerint igen – a Bauer Sándor portréban, akkor elértem célomat.

 A szobor nem pusztán a karaktert mutatja, hanem érzelmeket is kifejez

 A halálba készülő Bauer Sándort akarta ábrázolni?

 –A komor, magába forduló, magában súlyos kérdéseket hordozó Bauer Sándort formáztam meg. Nem egy optimista, mosolygós arcú fiút, hanem olyat, aki hordozza a tragédiáját is. A visszajelzésekből tudom, hogy más számára is a szobor nem pusztán a karaktert mutatja, hanem érzelmeket is kifejez.

 Tudtommal nem a Mátyás tér volt az eredeti helyszín. Gondolkodtak a Múzeum-kertben és Dunabogdányban is, ahol Vácz Gyula él. Nem nehéz egy szobrot úgy elkészíteni, hogy az alkotó nem tudja, hol lesz felállítva?

 –Dehogynem! Nagyon boldog lettem volna akkor is, ha nem ide kerül a szobor, hanem Dunabogdányba egy kápolna mellé, a Duna és a fűzfák közelébe. A Mátyás térre egy nagyobb szobrot is lehetett volna készíteni. Tehát én hamarabb megkaptam a megbízást, míg a szobor helyszíne tisztázódott volna. Tahitótfalu volt a következő lehetséges helyszín, végül is a Józsefvárosi Önkormányzat fogadta be a szobrot. Az első verzió szerint a Práter utcában, a Szanyi Antal által készített Pál utcai fiúk-szoborcsoporttal szemben helyezték volna el, de aztán mégsem került erre sor.

 Józsefvárosiként mondom: szerencsére, mert annál a Mátyás tér is jobb hely…A Múzeum-kertben pedig moratórium van, több szobrot nem lehet elhelyezni.

 –A Múzeum elé. Az épület mögött lehetne, de ahhoz a nagybácsi nem járult hozzá, hiszen nagyon eldugott helyen lett volna. Bár volt, aki nem javasolta neki, mondván „ nem egy jó hírű környék”, mégis hozzájárult a Mátyás téri elhelyezéshez.

 El kell ismerni, hogy Józsefvárosnak rosszabb a híre a valóságnál

 Nem féltette a szobrot? Mondjuk, hogy lekapják a fejet és eladják kilóra?

 –Dehogynem! A lakóktól kérdeztem, mi a szobor biztonságáról a véleményük, de egyikük sem mondta azt, hogy nem kell nyugtalankodnom. Azt viszont el kell ismerni, hogy Józsefvárosnak rosszabb a híre a valóságnál; a Mátyás téren van a kerületőrség telephelye és bekamerázott a terület.

 Ez az első köztéri szobra. Így gondolom mindez sokkal nagyobb kihívást jelentett.

 –Minden bizonnyal, de azt is tudni kell: attól, hogy nem hivatalosan lett pályáztatva a szobor, attól még, mint minden köztéri alkotás, kapott egy igazságos, korrekt zsűrizést. Tehát nem elég a megrendelő jóindulata, egy szakmai zsűri kritériumainak meg kell felelni. Ilyenkor megvizsgálják, hogy a szobor mennyire hasonlít a mintázandóhoz, illetve kikerülhet-e az alkotás köztérre. Apró, nem karakterbeli változtatásokat javasoltak. Így a drapériát kellett „megmozgatnom”, és a nyakszerkezet anatómiai összefüggéseire is felhívták a figyelmemet. Ezekkel a kisebb módosítási javaslatokkal egyetértettem.

 Mi az, ami legelőször megragadja a figyelmét egy emberben? Mennyivel más egy szobrász látásmódja?

 –Engedje meg, hogy egy történettel válaszoljak. G. B. Shaw-ról Rodin és Kisfaludi Stróbl Zsigmond is készített szobrot. Azok elkészülte után azt mondta az író: Rodin olyannak ábrázolt, amilyen vagyok, Kisfaludi Stróbl pedig olyannak, amilyen szeretnék lenni. Ahogy mondtam, nem pusztán az anatómiai pontosság, hanem az egyénre jellemző lelki karakter megnyilvánulása is fontos. Ez adja a többletet a szobrász látásmódjához.

 Tehát akkor jobb, ha olyasvalakit mintáz meg, akit ismer is, mert akkor a személyes benyomások is számítanak.

 –Természetesen fontos a személyes ismeretség, s így mintáztam meg a Katika c. portrét. Egyik ismerősöm kedves lányáról van szó. A gyermeki báj fogott meg benne. Az is lényeges, hogy mennyire értek egyet az illető elveivel. Nem egy szobrászt ismerek, aki olyan embert nem mintázna meg, akit nem kedvel.

 Aki a szakmaiság zenitjén áll, kap annyi munkát, ami megélhetéséhez szükséges

 Ma egyre többször megfigyelhető, hogy nem felkapott szobrászok is nyernek megbízatást köztéri szobrokra. Eddig minden rendszernek megvolt a maga kedvenc szobrásza?

 –Természetesen, de vannak olyan nagyságok, akiket különböző rendszerek is kedveltek. Ilyen volt például Kisfaludi Stróbl Zsigmond, aki 1945 előtt és után is kapott munkát, hiszen nélkülözhetetlen volt. Abban bízom, hogy aki a szakmaiság zenitjén áll, kap annyi munkát, ami megélhetéséhez szükséges, és nem kell elköteleződnie egyik rendszer mellett sem. Az is pozitívum, hogy már nem kérdezik a zsűritagok, ki milyen iskolát végzett, hanem a műre kíváncsiak. Én sem végeztem főiskolát, de ezt nem rótták fel nekem, csak a munkám figyelték.

 Fekete Gézát, Pató Rózát és Kocsis Elődöt tartja mesterének. Valamelyiknek megmutatta a Bauer Sándor-szobrot?

 –Fekete Gézának, de látta felállítás előtt Kocsis Előd is. Fekete Gézától megkérdeztem, hogy vállalható-e a szobor. Tehát a zsűrizés előtt még kértem egy szakmai véleményt a mesteremtől, akitől tanultam. Ő korrektúrázta kétalakos akt-kompozíciómat, a Hódolatot is.

 A Mohó-Homo azt mutatja, hogyan állatosítja el az embert a pénz imádata

 A Hódolat, a Katika és a Mohó-Homo is rendelésre készült?

 –Nem, hanem mondhatni „szerelemből”. A Hódolat a klasszikus stúdiumok betetőzése. Amit anatómiában mintázásról tanultam, ebben a műben összegeztem. Senkitől sem másoltam a kompozíciót, de újat a művészethez ezzel nem tudtam hozzátenni, mert a téma örök. A Mohó-Homo azt mutatja, hogyan állatosítja el az embert a pénz imádata. A kapzsiságot, mint elvont fogalmat jelenítettem meg figurálisan. Csíkszentmihályi Róbert szobrászt tartom annyiban példaképnek, hogy megmaradt a figuralitás határain belül, de újat hozott a magyar művészetbe. Nála tetten érhető az egyediség, amellett, hogy remek karakterszobrász. Egy szobrásznak éppen az a feladata, hogy azt mondja a néző, a látogató: ez új, ilyet még nem láttam. Portrét utánam is csinálnak majd, de Mohó-Homót már nem hiszem.

 Mi a lényeg, hogy egy mű teljesen újszerű legyen, vagy, hogy a közönség is értse?

 –A legjobb, ha az tetszik a közönségnek, ha nem a már megszokott formavilágot hozza a szobor egy tetszetős küllemben. Amin most dolgozom, az szerintem ilyen lesz, de többet nem szeretnék beszélni róla. Azt megígérhetem, ha elkészül, akkor értesítem róla az újságolvasókat.

 Művet kiállításra is viszi?

 –Kizárólag csoportosra, mert eddig még nem készítettem annyi munkát, hogy egyéni kiállításaim legyenek. Ettől függetlenül arra törekszem, hogy munkáimmal minél több fővárosi és vidéki helyszínen legyek jelen. Sajnos az én életpályám is olyan, hogy lopom az időt a szobrászatra, holott ez a szenvedélyem, életem értelme. Ezen csak én tudom változtatni, nekem kell megteremtenem a szobrászat, a mintázás körülményeit, feltételeit, hogy hangsúlyosabb legyen az életemben a művészeti irányvonal. Szeretném, hogy így legyen.

 Ne várjunk az ihletre, mert lehet, hogy akkor évek telnek el munka nélkül

 Mennyire számít az ihletettség a munkánál?

 –Pató Rózával értek egyet, aki azt mondja: ne várjunk az ihletre, mert lehet, hogy akkor évek telnek el munka nélkül. Szerinte nagyon szigorú időbeosztással kell dolgozni, és akkor a munka magával sodorja az alkotót.

 Érettségi után végezte el a Budapesti Kézművesipari Szakképző Iskola ötvös szakát. Miért nem próbálkozott a Képzőművészeti Főiskolával?

 –Azért mert a tanulmányaim során folyamatos kudarcok értek. Nem voltam rossz tanuló, a Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztem, de a magyar és történelem felvételiken elbuktam. Érettségivel, szakma nélkül álltam a nagyvilágban…Szerettem a kézművességet, jól rajzoltam, és úgy gondoltam, hogy a szakképzőben kitanulhatom az ötvös mesterséget. A Képzőművészeti Főiskola nem lett volna reális cél.

 Három mestert említettünk. Ők többek, mint tanárok?

 –Ez így van, mert a mester és tanítványa között elvközösség van. Mindenkinek el kell dönteni, hogy milyen művészi irányvonalat követ; hogy a modernizmust követi-e? Arra kell menni, amit a szívünk, bensőnk diktál. Mestereim, így Fekete Géza művészetét is a természetelvűség és a figuralitás jellemzi.

 Egy mester mellett lehet inaskodni is? Pató Róza mesélte, hogy szinte állandóan Somogyi műtermében tartózkodott. A műtermet takarította, az agyagot olyan állapotban tartotta, hogy a mester bármelyik pillanatban tudjon mintázni.

 –Amikor ötvösnek tanultam, akkor én is hasonló módon dolgoztam. Fel kellett mosnom, és kitakarítanom a műhelyt. Az öntödében pedig kitanultam a nyers szobor kidolgozását. Fekete Géza olyan értelemben mesterem, hogy a korrektúráimban segít, és őszintén elmondja a véleményét. Azokat elfogadom, de soha nem szolgai módon.

 A formázás, a mintázás élménye pontosan a térhatás miatt nyűgözött le

 Miért a szobrászatot, és miért nem a festészetet választotta?

 –A harmadik dimenzió varázsa miatt. Amíg egy papírra rajzolunk, festünk, nem lépünk ki a térbe. A formázás, a mintázás élménye pontosan a térhatás miatt nyűgözött le. Formátlan dologból hozunk létre egy alakot, egy teret megmozgató plasztikát, ennyire képes teremteni az ember.

 Egyik mestere sem mondta azt, hogy próbálja meg mégis a főiskolát?

 –26 évesen próbáltam bekerülni a szobrász-restaurátor szakra, sikertelenül. Ennek oka lehet, hogy nem voltam akkor már friss, hanem kissé lezárt és klasszikus. Azt is tudtam, hogy oda nem olyan embereket várnak, amilyen én vagyok.

 Többször hallom, hogy a művészeti iskolák tanárai nem szeretnek egyéniségeket felvenni, mert azokat nem lehet „alakítani.”

 –Lehet, hogy ez is igaz. Azt éreztem a felvételinél, hogy nem akart befogadni a közeg, én meg nem erőltettem a dolgot. Ezt annyiban sajnálom, hogy öt év főiskola kimaradását nem lehet öt év alatt bepótolni, munka mellett a civil életben.

 Szobormásolatokat készített a Szépművészeti Múzeumnak. Erre miért volt szükség?

 –Amikor egyiptomi témájú kiállítása volt a múzeumnak, arra is pályáztak, hogy vakok és gyengénlátók számára készítsünk műtárgy-másolatokat. Megtudták, hogy szeretek plasztikázni, így három szobrot újra kellett alkotnom, természetesen nem önálló koncepció alapján, ami számomra szakmai „ujjgyakorlatot” jelentett.

 A már említett szobrászokon kívül vannak még példaképei?

 –Stróbl Alajos, Fadrusz János és Zala György. Ők hozzávetőlegesen egy korszakban alkottak, a múlt század fordulóján. Munkájukkal kapcsolatba kerültem, mert részt vehettem a Hősök terei emlékmű rekonstrukcióján. Ismétlem magam: Csíkszentmihályi Róbert, Párkányi Raab Péter, Melocco Miklós tudása is lenyűgöz, de Varga Imre Radnótija is nagyon tetszik.

 Nem vágyik-e egy olyan helyre, ahol ihletet kaphat? A múlt héten beszélgettem Kiss Iván grafikusművésszel, aki egészen Patmosz szigetére ment el, hogy megtudja, létezik-e a genius loci.

 –Sajnos nem jutottam el még se Rómába, se Firenzébe, Benvenuto Cellini szobrász és ékszerész városába. Nagyon szívesen megnézném a mester műhelyét. Számomra még az is nagy örömet okozott, hogy a kecskeméti Tudomány és Technika Házában megtekinthettem a Melocco Miklós által felújított Michelangelo szobor-másolatokat.

 Akkor hiteles egy alkotás, ha abban benne van az adott kor is

 Figyelem a Mohó-Homo kisplasztikát. Ez egy társadalom bírálat. A társadalmi változások kihatnak a művészek életére, vagy lehet élni „szabadon lebegő” értelmiségiként is?

 –Vallom, hogy akkor hiteles egy alkotás, ha abban benne van az adott kor is. Anakronisztikus dolog lenne újra olyan szobrokat alkotni, mint a XV. században. Lehet, hogy néhányak szeretnék, de nem lehet saját korunkból kilépni, hiszen a társadalomban zajló folyamatok hatnak a művészre. Így a társadalomkritika és a humor is megjelenhet az alkotásokban. Tóth Ernő művészbarátom nagyon jól ráérzett, hogy a humort és a geget igenis kedveli a közönség. Csíkszentmihályi Róbertnél is megjelenik a társadalomkritika, ha arra gondolunk, milyen formában ábrázolja az elesetteket.

 Ha már itt tartunk: a figurálist viszont sokan nem tartják korszerűnek.

 –Ezzel nem kell törődni, azt kell művelni, amit szeretünk. Hiteltelennek tartanám magam, ha teljesen absztrakt szobrokat alkotnék. Hiszen a gondolatvilágom teljesen más és a figurális művészetben érzem otthon magam. Ezért szeretném a hagyományos formákat új gondolatokkal ötvözni.

Csak a szobrászatból meg tudna élni?

 –Biztos, hogy nem. Egy szobrász csak akkor tud megélni a munkájából, ha rendelései vannak. Az újabb szobrokban való gondolkodás pedig irreális, ha nem vagyunk jó anyagi helyzetben. Amikor az ember szinte a mindennapi betevőért küzd, akkor mindezt elég nehéz elképzelni. Természetesen fontos a szorgalom, de az még nem elég. A képzőművészeti pályában viszont ez a jó, hogy nem lehet belőle kiöregedni. Azt életünk végéig csináljuk, folyamatosan.

 Figyelemmel szokta kísérni az új stílusok megjelenését?

 –Naprakésznek nem mondom magam, de elég sokat tudok erről már csak azért is, mert munkahelyemen, a Szépművészeti Múzeumban több kortárs kiállítást rendeztek.

 Hogyan látja az alkotó művészek helyzetét a mai válságos időkben?

 –Bármilyen megrendelést manapság megszerezni óriási szerencse. Ez volt számomra a Bauer Sándor–szobor. Mos már nagyobb önbizalommal indulnék el pályázatokon is. Ez olyan érzés, mint, mikor egy írónak megjelenik az első kötete nyomtatásban. Remélem lesz arra mód a közeljövőben, hogy olyan alkotásokat készítsek, akár domborművet, amin történelmi eseményt kell megjelenítenem.

Medveczky Attila