|
 2012.05.25.
Klebelsberg Kuno a mai magyar politika számára
is számos tanulsággal szolgálhat
(Klebelsberg –konferencia a Károli Gáspár Református
Egyetemen)
Május 9-én a Károli
Gáspár Református Egyetem (KRE) Történettudományi Intézete
és a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola Történelem
Tanszéke egésznapos tudományos konferenciát rendezett a KRE Bölcsészettudományi
Karán Klebelsberg Kuno gróf halálának 80. évfordulója alkalmából.
Az előadók egyetértettek abban, hogy gróf Klebelsberg Kuno
a két világháború közti magyar történelem nagy formátumú
politikusa, a magyar kultúra határozott kezű irányítója és
közoktatás egyik legnagyobb megreformálója volt. Ő volt, aki
megszervezte a mintegy ötezer népiskola építését, kiépítette
a tanyai iskolák hálózatát, lerakta a szegedi egyetem
alapjait, létrehozta a Testnevelési Főiskolát, megépíttette
a debreceni, pécsi, szegedi egyetemeket, Tihanyban Biológiai
Kutatóintézetet nyitott, a tudósképzés korszerűsítése érdekében
felállította a bécsi, berlini és római kultúrközpontokban működő
Collegium Hungaricumokat.
L.
Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága,
valamint a Nemzeti Kulturális Alap elnöke köszöntőbeszédében
Klebelsberg aktualitásáról beszélt. Elmondta, hogy 2006-ban
benne volt abban a munkacsoportban, amelyik kidolgozta a Fidesz
kulturális programját. Többször felhívtam arra önkritikusan
a figyelmet, hogy ezt a programot jó lenne végrehajtanunk. Akkor
egy nagyon jó csapat jött össze, amiben történészek, levéltárosok,
muzeológusok, néprajzosok gondolkodtak azon, miként lehetne
megvalósítani a hatékony polgári kultúrpolitikát. Amikor a
program bevezetőjét írtuk, többször hivatkoztam Klebelsberg
Kunóra, de ezek a mondatok végül is kikerültek a szövegből,
mert azt mondták nekem, hogy mindez retrográd hangulatot idéz
meg. Tehát azt tanácsolták nekem, hogy Klebelsberg helyett
progresszív gondolattal álljak elő. Egy ideig vitatkoztam ezen,
de végül azt mondtam: ezen ne múljon a program sikere. Közben
több konferencia és könyv születik Klebelsberg Kunóról, és
mindez azt mutatja, hogy egyre több embernek tetszik az, amit
Klebelsberg megvalósított. A legfontosabb üzenet, ami
Klebelsberg munkáságból kirajzolódik az, hogy a hosszú távú
tervezésre és a lassú megtérülésre hívja fel e figyelmet
–jegyezte meg L. Simon László. 1926-os írásában a gróf
a kultúrpolitikát hosszúlejáratú váltóhoz hasonlítja.
Egyértelművé téve azt, hogy rövidtávon nem képes hasznot
hozni a kultúrpolitika. Aki mégis ezzel megpróbálkozik,
politikai kurdarcra van ítélve. A hosszú távú tervezés az,
ami a stabilitást adja. Természetesen a legfontosabb , hogy
mindehhez elegendő forrás legyen. Hosszú távú tervezés az
elmúlt 20 év kulturpoltikáját sosem jellemezte, bár egymás
után gyártották a kurzusok a kulturális stratégiákat,
amelyekből szinte semmi sem valósult meg. Ezért aztán a lassú
megtérülésnek még csak a jeleit sem látjuk. Divatos dolog
arra hivatkozni, hogy a két háború között mekkora volt a költségvetési
részesedése a Klebelberg-irányította tárcának, én azért
azt el szoktam mondani, hogy a dolog összetettebb, mert más volt
ágazati megosztás. A Nemzeti Kulturális Alap elnöke egy
hajdani szocialista politikust idézett, aki azt mondta 2008. október
28-án: „A válság természetes dolog; ha azt hisszük, hogy a
válság rendkívüli, tévedünk. […] Amióta mint kulturális
szolga élem át ezt a dolgot, mindig úgy láttam, hogy minden
kormányzat első dolga válság esetében a kultúrától elvenni
azt a pénzt is, ami van. Ezt átéltem Rákosi alatt, azt
racionalizálásnak hívták, átéltem Kádár alatt, átéltem
az elmúlt tizennyolc évben is néhányszor. Egy kivétel volt
ebben történelmileg, Klebelsberg Kunó.” Végre egy dolog,
amiben egyetértünk. Ha reálisan nézzük az elmúlt két év költségvetési
pozícióit, akkor nem titok, hogy romlott a magyar kultúra költségvetési
háttere, és ezen mindenképpen változtatnunk kell válságtól
függetlenül. L. Simon László közölte, hogy nem rég részt
vett egy nemzetközi konferencián, melyen a kontinens meghatározó
színházigazgatói, a területért felelős miniszteriális
politikusai szólaltak fel, a téma a válság és a színház
volt. A legtöbb helyen 30-50%-os forráskivonást idézett elő
az ágazatból a válság. Görögországban 9-ről 6 millióra csökkent
a színházak állami támogatása. Magyarországon összesen (állami
és önkormányzati szinten) kb. 135 millió eurós a színházak
éves támogatottsága. Vannak pozitívumok is nálunk. A
Nemzeti Kulturális Alapnál a kormányváltás óta kb. 3 milliárd
forint forrásnövekedést értünk el, ami majdnem 30%-os növekedést
jelent. Az viszont sajnálatos, hogy a minisztérium költségvetési
forrásai hosszú idők óta először 30 milliárd forint alá
zsugorodtak össze. Ennek nem csak a forráskivonás az oka, hanem
az ágazat széttagoltsága is. Tehát vannak olyan kulturális
területek, melyeket a Külügyminisztérium finanszíroz, más
területeket Belügyminisztérium. Klebelsberg egész munkásságának
fontos eredménye volt a biztonság és a kiszámíthatóság, ez
ma sajnos teljesen hiányzik –mondta L. Simon László.
Szerinte a klebelsbergi politika egyik alapvetésének számított
az intézményi függetlenség állami garantálása, az intézményeken
belüli önkormányzatiság megteremtése. Klebelsberg azt is
kimondta, hogy dacára az állami szubvenciónak, a cél az, hogy
az Akadémia ne kerüljön függő viszonyban a kormánnyal
szemben. Ha tehát a politika rövid pórázon tartja a kulturális
intézményeket, nem lehet szó megtérülésről. A Bethlen István
kormányában csaknem tíz éven át kultuszminiszteri posztot betöltő
Klebelsberg Kuno működése a mai magyar politika számára is számos
tanulsággal szolgálhat. Az 1920-as években kultúrára
és oktatásra a Bethlen-kormány a költségvetés csaknem tíz
százalékát fordította, míg ma a takarékossági intézkedések
ezeket a területeket is komolyan sújtják. L. Simon László
egyetért Balog Zoltán miniszter észrevételével, miszerint az
elmúlt húsz év önkormányzati rendszere változatlan formájában
fenntarthatatlan, meggondolásra érdemesnek nevezte azonban a
megyei önkormányzatok értékeinek megtartását. Példaként a
megyei közgyűjteményi hálózatot hozta fel. Szerinte a megyei
levéltárak Magyar Országos Levéltár alá rendelése követendő
út lehetne a megyei múzeumi hálózat számára is, amelynek intézményeit
egy közelmúltban közzétett kormányrendelet a települési önkormányzatok
fenntartásába rendeli. Az ezekben őrzött gyűjteményi anyag több
mint 70 százaléka azonban nem a székhelyül szolgáló városokhoz
kötődik, ezért a megyei szintű feladatellátást nem lehet elvárni
a településektől, azt továbbra is megyei szinten lenne érdemes
megoldani.
Prof. Dr. Romsics Ignác egyetemi tanár, az MTA
tagja a Bethleni konszolidáció-klebelsbergi kultúrpolitika
címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy az I. világháború utáni
Magyarország felépítése három közéleti személyiség nevéhez
fűződik; Horthy Miklóséhoz, Bethlen Istvánéhoz és
Klebelsberg Kunoéhoz. Hármójuk közül Horthy volt a katona,
aki a rendszer megszilárdításában játszott szerepet. Bethlen
az államférfi, aki megteremtette a konszolidációt. És Klebelsberg
Kuno az a szakpolitikus, aki a Bethlen kormány minisztereként közel
10 évig irányította a magyar oktatás-és kultúrpolitikát. Romsics
professzor előadásában a két utóbbi életét és politikusi
szerepét foglalta össze. Mindketten arisztokraták, grófok
voltak, és mindketten államtudományokat folytattak. Szocializációjuk,
neveltetésük, iskoláztatásuk különböző. Bethlen csak 18 éves
koráig, az érettségig részesült rendszeres iskolai oktatásban,
budapesti jogászhallgatóként az akkori aranyifjúság szinte kötelességszerű
léha életét élte. Az egyetemi évek után átvette örökségét,
gazdálkodott, sportolt, vármegyei, majd országos szinten közügyekkel
is foglalkozott. Az egyik marosvásárhelyi választókerület
1901 és 1918 közt minden alkalommal őt választotta meg országgyűlési
képviselőnek. Klebelsberg Kuno budapesti jogászhallgatóként
az Egyetemi Könyvtár épületében lakott albérlőként, ahol
szorgalmasan olvasott, jegyzetelt. A könyvekhez egész életében
misztikus kapcsolat fűzte. Berlinben és Münchenben jogi tanulmányokat,
Párizsban államtudományt hallgat, 1898-ban jog-és államtudományi
doktori oklevelet szerez. Pályáját a miniszterelnökségen
kezdi segédfogalmazóként, a legalacsonyabb fizetési osztályban.
1914 és 1917 között a Vallás-és Közoktatásügyi Minisztérium
adminisztratív államtitkára. 1917-ben Tisza István kormányában
politikai államtitkár. A grófi rang ellenére közigazgatási
szakember volt tehát. A professzor úr elmondta, hogy
Klebelsberg az 1867-ben alapított Magyar Történelmi Társulat
elnöke is volt. Elnöki székfoglalójában felhívja a figyelmet
a tudományos intézmények és a tervszerűen építkező tudománypolitika
fontosságára. Felhívta a figyelmet arra, hogy az addigi történeti
források közül feltűnően hiányoznak a Buda visszafoglalása
és 1848 között évek történetével foglalkozó okmánytárak.
Romsics Ignác közölte,
hogy a Bethlen-kabinet katasztrofális helyzetben vette át az
országot, és jelentős adónöveléssel, a köztisztviselők számának
csökkentésével, a szociális kiadások komoly visszafogásával
és egy népszövetségi kölcsönnel az évtized közepére
stabilizálta a gazdaságot. Közben Klebelsberg, a
kultuszminiszter megvetette a pécsi és szegedi tudományegyetemek
alapjait, tudományos ösztöndíjprogramot indított, létrehozta
a külföldi Collegium Hungaricumok hálózatát, valamint igen
jelentős számban növelte a polgári és népiskolákat. Romsics
Ignác elmondta, hogy a kultuszminisztert a korban számos támadás
érte, miszerint a „rothadó nyugat” kegyeit keresve csak az
állástalan diplomások számát gyarapítja, és hogy működése
“híján van minden nemzeti vonásnak”. Bethlen azonban mindvégig
kiállt mellette. A két politikus együttdolgozása ma is
megszívlelendő és példaértékű- mondta a professzor úr.
Dr. habil. Tőkéczki László egyetemi docens, az
ELTE tanszékvezetője kiemelte, hogy mikor a klebelsbergi kultúrpolitikát
értékelni szeretnénk, akkor látni kell, hogy az emberi tőkébe
való befektetés a legfontosabb, ha Magyarország geopolitikai
helyzetét figyelembe vesszük. Docens úr megjegyezte, hogy már
Szent István óta fontosnak tartotta a nemzet, az állam vezetése
a művelődést. Ezért katolikus papok, később református
lelkipásztorok tanultak külföldi egyetemeken, majd nálunk is létrejöttek
az akadémiák, a kollégiumok. Ezek fontosságát még azok is
elismerték, támogatták, akiknek ebből, az iskoláztatásból
nem volt „közvetlen hasznuk”. Rájuk a XVIII. század után
kezdenek felfigyelni – német példára – a hatékonyság jegyében.
Ez azért érdekes, mert a klebelsbergi oktatáspolitikának a hatékonyság
és a szükségszerűség volt népi szinten a legfontosabb célkitűzése.
Tőkéczki tanár úr hangsúlyozta, hogy Klebelsberg
nagyon sokat tanult Tisza István körétől. Jankovich Béla
kultuszminiszter már 1913-ban elkezdett dolgozni egy átfogó művelődési
programon, amely az I. világháború miatt nem bontakozhatott ki.
Klebelsberg viszont a szokásos precizitásával minden aspektusát
kitanulmányozta ennek a területnek. Ebben szerepelt a csángók,
a horvátországi magyarok támogatása is. Átfogó programját
kultúrtopográfiai alapon alakította ki, amelyben benne
foglaltatott a határon túli magyarság is, célja pedig az volt,
hogy Magyarország kulturális versenyképessége növekedjen.
Klebelsberg úgy vélekedett, hogy a nevelést erősíteni kell az
oktatáshoz képest a nemzeti egység és a belső társadalmi
feszültségek enyhítése szempontjából, az ismeretközlést
pedig az értékelvűségbe kell beágyazni. S mivel a kultúrpolitikus
azt látta, hogy az állam maga mechanikus, az embereket csakis az
egyház tudja a „lelküknél" megfogni, ezért azzal mindig
együtt kell működni. Kornissra utalva a hierarchia fenntartása
mellett érvelt, s hogy először az elit műveltségét kell megújítani,
hogy abból politikai stabilitás legyen. A kultúrdiplomáciában
hasznos fegyvert látott, aminek révén meg lehet győzni a
nyugati hatalmakat abban, hogy a revízió igazságtalan volt –hangsúlyozta
Tőkéczki tanár úr.
Dr. habil.Ujváry Gábor főiskolai tanár Klebelsberg
és a magyar kulturális külpolitika című előadásában
kiemelte, hogy a kultúrpolitika a szakpolitikák egyik
legfiatalabb ága, hiszen Magyarországon csak 1848-49-ben, majd a
kiegyezés után beszélhetünk róla. Újvári tanár úr szerint
a trianoni békediktátummal létrejött szuverenitás egyik pozitívuma
a kulturális külpolitika megteremtése volt. Klebelsberg
programja a külpolitikában a klasszikus diplomáciánál nagyobb
mozgásszabadságot biztosító kulturális külpolitika szerepének
növelése volt. Kulturális külpolitika céljai pedig a külföldi
magyar intézetek, tanszékek és lektorátusok hálózatának
kialakítása-bővítése, állami ösztöndíjak beindítása
stb. A kulturális külpolitika segítségével a revíziót lehetőleg
békés eszközökkel kívánta elérni…
A felsoroltakon kívül
hallhattunk még előadást Klebelsberg dualizmuskori
nemzetpolitikai koncepciójáról, a gróf neonacionalizmusáról,
Klebelsberg és Székesfehérvár és Szeged kapcsolatáról, és
a katolikus püspöki kinevezésekről. A legendás
kulturpolitikus halálának 80. évfordulója alkalmából a Károli
Egyetem és a Kodolányi Főiskola méltóképpen tisztelgett.
Medveczky Attila
|
