vissza a főoldalra

 

 

 2012.05.30. 

Megjelent a Magyar Fórum XXIV. évfolyamának 22. száma!

A tartalomból:

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István: Miért a „harmadik út”? (2.oldal)

Míg régebben csak egy moszkvai húskampóra volt felcsapva, mint egy rosszul darabolt oldalas, most már egy sokkal jobb idomú New York-ira is fel van függesztve. Fejtől is, lábtól is. Így kétségkívül könnyebb a létezés. Majd már még ficánkolódni is lehet. De a felfüggesztés azért felfüggesztés és a kettős függés kettős függés. Ennek a kettős függésnek illusztrációja volt a magyar pártfőtitkár-miniszterelnök nemrégen lezajlott amerikai bemutatkozó körutazása, lejelentkezése az amerikai elnöknél. Ezt az a politikus tette meg, akinek eddigi pályafutása során már volt egy-két megállapítása az „amerikai imperializmus”-ról, a „finánctőke mohóságá”-ról, ám most mégis fontosnak tartotta, hogy a bankvilág ápolt fogsora rávillanjon.

 Falujárás és rágalmak LMP-s módra

A képviselőtestület nevében feljelentettük a Népszavát és képviselő asszonyt is (4.oldal)

Szél Bernadett, LMP-s országgyűlési képviselő szerint egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a Startmunka-program résztvevőit. Szél Bernadett közölte: a program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak. A polgármester úr pedig feljelentést tett rágalmazás miatt. Simonka György urat a település Startmunka-programjáról kérdezzük, és arról, mi lehet a vádak mögött.

 Hogy méltóképpen emlékezzünk a Szovjetunióba hurcoltakról

Aki fejet szeretne hajtani az áldozatok emléke előtt, csatlakozhat az Igazság Menetéhez (4.oldal)

Azt a lágerrendszert, ami 1917 óta működött, s amit később neveztek el Gulágnak, Lenin találta ki. Tudjuk, hogy 1945 után a veszteseket el kellett ítélni. A hitleri borzalmakat elítélte a nagyvilág, de arról kevesen tudnak, hogy született egy titkos paktum, melynek alapján az oroszok a keleti blokkban azt tehettek, amit akartak.

 Csurka István emlékest (6.oldal)

A Nemzeti Fórum Kölcsey Köre Csurka István emlékest címmel konferenciát rendezett a Polgárok Házában. Az esten közreműködött Takács Bence előadóművész és a Magyar Nemzeti Rézfúvós Kvintett. A konferenciát Dr. Horváth Béla volt országgyűlési képviselő, a Kölcsey Kör vezetője rendezte. Az emlékezők beszédéből idézünk fel részleteket.

Lezsák Sándor: Csurka még a könnyed és játékos komédiáiban is fenyegetően és halálosan komoly volt. Keserűen vette tudomásul az értelmiség árulásait, és felelős szeretettel szólt a kiszolgáltatottak, a peremlakók érdekében, és persze a magyarság egészéért. Ahogy mindeddig utoljára, több mint két évtizede, 89-ben bemutatott drámájával korparancsként üzeni: Megmaradni. E bő két évtizedben szinte alig játszották őt, aki az 1945 utáni nemzedék egyik legdúsabb termésű és értékben is direkt termő drámaírója volt. Kényszerűen együtt élt azzal a helyzettel, hogy legtöbb darabja csak hosszú várakozás után kerülhetett színpadra – a remekművek is. Mert az ő írói fénykora a nemzet politikai gyászkora volt.

 A szolgáltatói kultúra minőségéért

Modellünk középpontjában az ember áll (7.oldal)

Dr. Kállai Mária, Szolnok alpolgármestere: A modell alkalmazásától nem lesz olcsóbb a gáz, a tömegközlekedés, de alkalmazása hozzájárul a városlakók elégedettségének erősítéséhez, az emberi értékek fejlesztéséhez, s nem utolsó sorban lehetőséget ad e téren is az egymástól való tanulásra. Tehát hatalmas vivőerőről van szó. Jelenleg a cselekvések végére értünk és kezdjük a felkészülést a következő visszamérésre.

 Impresszió a szőlőhegyen

Szétlopták az ország kerámia üzemeinek nagy részét (10.oldal)

Biai Simon István festő: Portugáliáról sokat festettem. A paratölgyek látványa nyűgözött le. Tízévente a törzsekről lenyúzzák a kérget. Az a parafa. S a törzs, amíg el nem kezd hámosodni, addig feketén nedvedző. Először csak a szépségéért festettem. Majd Portugália szimbólumaként. Fél éve már egyetemes jelentésű: A nép, a népek, a szegények megtestesítője. Akiket kizsákmányolnak, akiket nyúznak. A kiszolgáltatottak. Akik mégis kibírják. Honnan kapnak hozzá erőt? Hát Jézus Krisztus nem ugyanez? Honnan kapta hozzá az erőt, amikor kínozták őt a római katonák? Ahonnan a szegények. Ahonnan a paratölgy. Istentől. Eléfestettem a térdelő bárányt. Azután átalakult az Éden fájává. József Attila születésnapjának századik évfordulóján megnyitott kiállításom szülte ezt a gondolatot. József Attila egyenlő Ádám. Éva, egy örök Éva az örök élet vizét kínálja neki. Középen a fa. A tudás fája, a szenvedés fája. Ami a keresztfa. Nos itt Éva nem a csábító, hanem megmentővé nemesedett. És ott a féreg, a csótány, aki meg akar minket érinteni a piros szegfűvel.

 Csorja Gergely: Nyirő (19.oldal)

Különösen visszatetsző, hogy azok finnyáskodnak vagy egyenesen köpködnek, akik Lukács Györgynek minden további nélkül megbocsátották, hogy kivégeztetett embereket. Lukácsnál – aki Löwingerként látta meg a napvilágot – természetesen a nagyszerű szellemi teljesítményt kell nézni. Pedig ha a nemzetközi jog ismerte volna a fogalmat, akkor Lukácsot ’19 után minden további nélkül elítélhették volna háborús bűnökért. A Rákosi-éra alatti ámokfutásáról, a legkiválóbb magyar szellemi óriások tönkretételéről már nem is beszélünk.

 Keresse a Magyar Fórumot csütörtöktől az újságárusoknál. Vagy fizessen rá elő!

info@magyarforum.hu

telefonszám: +36-30-7545-017