vissza a főoldalra

 2012.05.25. 

Csorja Gergely: Fegyver és hatásvadászat

A fegyvertartás szabályai nem érintenek sok embert, tulajdonképpen ma néhány szűk csoport: a vadászok, a sportlövők, az önvédelmi fegyvert tartók és a hivatalból fegyvert viselők érdeklődésére tarthat számot. A fegyvertartók száma nem éri el a 250 ezret. A fegyvertörvény régóta várt módosítása mégis a közérdeklődés középpontjába került. Maga az eljárás annyira tipikus, hogy muszáj a teljes témakörrel is foglalkoznom.

A polgári célú fegyvertartás szabályai végletesen rosszak voltak, ebben mindenki egyetértett. A fegyvertartókat a rendőrség fegyverügyi előadói, illetve kezdeményezésükre az éppen ráérő körzeti megbízottak ellenőrizték. A fegyverrel foglalkozó rendőrségi munkatársak is tudták, hogy a fegyvertörvényből, a vadászatot szabályozó törvényből, a sporttörvényből, valamint az ezekhez kapcsolódó végrehajtási rendeletekből, továbbá egyéb miniszteri rendeletekből álló jogszabályhalom teljesen alkalmatlan a terület világos szabályozására. Az átláthatatlan jogi szabályozás helyett a rendőrség saját kézbe vette az engedélyezést és főkapitányi utasítások, valamint a fegyverügyi osztályok vezetőinek kényszerű jogértelmezései alapján jártak el. Ennek megfelelően senki sem tudta, hogy milyen érvényes szabályok vannak.

Azt a puskát, amelyet vadászati célra az egyik megyében minden további nélkül engedélyeztek – a szakzsargon szerint beírtak –, azt a másikban szigorúan tiltották. A vadásznak senki sem tudta megmondani, hogy mit csináljon a puskájával, ha a vadászat után nem siet rögtön állandó lakcímére, ahol a fegyvert tárolnia kell, hanem – mondjuk – egy közeli szállodában kíván megszállni. Ne adj’ Isten meginna néhány pohár bort a vadászat örömére. A sportlövők a sportegyesület tulajdonában lévő fegyvereket a jogszabály szerint nem vihették volna magukkal, csak ha átíratják a saját nevükre és sorolhatnánk az idiótábbnál idiótább szabályokat.

A megoldás – mint hazánkban oly sok mindenre – az volt, hogy senkit sem érdekeltek a szabályok. Illetve, ha valaki-vel ki akartak szúrni, akkor jól bevonták az engedélyét, de adott esetben még fel is jelentették egy határidő elmulasztása miatt, vagy éppen azért, mert megebédelt a vendéglőben vadászpuskája társaságában. A fegyverügyi előadók, akik a fegyvertartók haragjának központjába kerültek, természetesen semmiről sem tehettek. Ők ugyanolyan áldozatai voltak a rossz szabályozásnak, mint maguk a fegyvertartók.

A szocialista-szabaddemokrata kormányok féltek a fegyvertől, sohasem feledték ’56-ot, úgy gondolták, hogy a lakosság kezébe nem lehet fegyvert adni, mert az még egyszer ellenük fordulna. Ugyanakkor a holdudvarhoz tartozó fél- vagy teljesen bűnöző elemeket az elvtársi, avagy hitközségi kapcsolatok segítségével akkor is ellátták fegyvertartásra jogosító engedélyekkel, ha a törvény szerint biztosan nem kaphattak volna.

A Fidesz–KDNP választási győzelmével a fegyvertartók jelentős része is reménykedett az elmebeteg szabályozás megváltozásában. Ennek megfelelően a sportfegyver szövetségek támogatásával Dr. Nyikos Attila jogász, a katasztrófavédelem ezredesi rangú osztályvezetője megfogalmazott egy egészen kiváló törvénytervezetet. Az Európában is igen bátornak számító tervezet bevezetett volna sok olyan új fogalmat, melyek az egyeztetések során végül kikerültek az elfogadott törvényből, de az új fegyvertörvény sok elemet át is vett a Nyikos-féle tervezetből.

Végre a magyar vadászoknak és sportlövőknek sem kell eldobniuk a drága rézhüvelyeket, hanem újra felhasználhatják azokat, azaz újratölthetik a lőszereket. Végre nem kell minden egyes fegyver megvásárlása előtt a teljesen értelmetlen engedélyezési eljáráson végigvergődni, hanem ha a fegyvertartó alkalmasnak minősíttetett vadászpuska megszerzésére, akkor megveheti a második vadászpuskáját is előzetes engedélyezés nélkül. Végre megtudtuk, hogy mit kell csinálni a vadászpuskával, ha netalántán megebédelnénk egy vendéglőben vadászat után és sorolhatnánk a törvény előnyeit.

Ugyanakkor az ún. home defence kategória nem került be a törvénybe. Ez lényegében az otthon tartható fegyver engedélyezését jelentette volna, azaz bárki, aki a feltételeknek megfelel, vásárolhatott volna lőfegyvert otthona védelmére. Ezt a kategóriát elsősorban a rendőrségi szakvélemény, illetve a politikai kockázat kerülése miatt vették ki a törvényből. Tegyük hozzá, teljesen érthetően. Ugyanis – bár meggyőződésem, hogy az otthonvédelmi fegyverek megjelenésével semmivel sem történne több visszaélés fegyverekkel, sőt felteszem, hogy a betörések, kerti lopások száma radikálisan csökkenne – a fegyverügyből politikai balhét kezdtek gyártani, annak minden kellékével.

A hangulatkeltést természetesen a Jobbik kezdte. Először is beállt a Nyikos-féle tervezet mögé, majd követelte, hogy a home defence kategóriát vegyék be a törvénybe, mert attól a cigánybűnözés majd csökken. Ezzel párhuzamosan informális csatornákon elterjesztették: a cigányokat ki lehet zárni a legális fegyvertartásból, mégpedig úgy, hogy a fegyvertartást érettségihez fogják kötni. Ezzel az otthonvédelmi fegyvertartás esélyeit a nullára csökkentették. Természetesen nem zárható ki, hogy ez volt a cél..

A másik oldalról az ügyre ráugrott az LMP, hogy ők bizony nem helyeslik a fegyvertartás könnyítését. Az LMP képviselőinek hozzászólásából, illetve a közleményekből egyértelműen kiderült, hogy nem olvasták a tervezetet. Azért mindenhol elmondták, hogy a kormány könnyíti a fegyverhez jutást és ezt ők mint virágos réten peace feliratú dobgitárral és rasztahajjal szaladgáló vegetáriánus liberálisok nem helyeslik. Az ügy feltehetően elsikkadt volna, ha nem történik meg az a három eset, mely középpontba állította a fegyvertörvényt. Az első a kulcsi gyilkosságsorozat. Kulcson egy férfi lényegében kiirtotta a családját késekkel. Az ügy tulajdonképpen azt igazolná, hogy nincs értelme a lőfegyvertartás szigorításának, sőt azt bizonyítja, ha valaki ölni akar, akkor azt késekkel ugyanúgy megteheti. A második az orvvadász esete, aki az őt lebuktató rendes vadászokra támadt. Ez az eset ugyan kapcsolatban áll a lőfegyverekkel, csakhogy az orvvadász engedély nélküli fegyverrel ölt, így inkább az vethető fel, hogy a vadászoknak is engedélyezni kellene az önvédelmi fegyver tartását. A harmadik eset, a soproni lőtéren történt tragédia, ahol három, 18-19 év körüli fiú agyonlőtte a lőtér vezetőjét és az egyik klubtagot. Ez utóbbi eset már valóban a törvény területére tartozik, csakhogy ezek a fiatalok már korábban is több bűncselekményt elkövettek.

Ennek ellenére a médiamunkások izgalmi állapotba kerültek, esetleg izgalmi állapotba hozták őket némi beígért honoráriummal, és egymás után jelentek meg a cikkek, a riportok, a jól összeállított tévés blokkok, hogy valami miatt szerte Magyarországon gyilkolnak. Megszólalt a szakértő, a pszichológus és mindenki. A stressz, az agresszió, a mentális egészség és egyéb közhelyek uralták a médiát. Majd az elengedhetetlen következtetés: és a kormány ilyen helyzetben könynyíti meg a fegyverhez jutást. Amennyiben valami Jobbik-közeli oldalra tévedtünk, akkor pedig az ellenkezője: és a kormány ilyen körülmények között nem engedélyezte a fegyverhez jutást.

A tájékozatlan olvasó, akit a fegyverek nem különösebben érdekelnek, ebből mindösszesen annyit kap, hogy tessék, a kormány már valamit megint elrontott. Pedig akinek van otthon fegyvere, vadászati avagy sportolási célzattal, az akár elégedett is lehet.

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a jogalkotási processzus egy fontos eleme soha nem jelenik meg a kritikákban, csakhogy mivel közvetlenül nem róható fel a kormánynak, ezért senkit sem érdekel. Szóval, a fegyvertartás újraszabályozásánál, akárcsak a többi szabályozásnál, egy fontos jogelméleti kérdést figyelmen kívül hagynak a minisztérium jogszabály-előkészítői. A kérdés annyiban foglalható össze, hogy a szerencsétlen állampolgárnak szakirányú jogi ismeretek nélkül, egyszerű józan paraszti ésszel meg kell-e értenie a jogszabályt, ami az életét szabályozza, vagy sem. Szerintem meg kell, és ebből nem vagyok hajlandó engedni. Tudom, hogy ennek a vitának könyvtárnyi irodalma van, jogbölcselők sokasága ugrott egymás torkának emiatt, de azért az még sincs rendjén, hogy egy területet, most éppen a fegyvertartást, három törvény és hat kormányrendelet szabályozzon, melyekből a polgárnak valahogy ki kéne fejtenie a megoldást, hogy akkor most hogyan is lehet fegyvertartási engedélyt szerezni.