|
 2012.03.02.
Hatalmas és gazdag szellemi örökséget
hagyományozott ránk
Csurka István darabjában játszottam először ebben az
épületben, és most annak a színháznak leszek a tagja, amelyik
az ő szellemiségére épít
Csurka István
temetésén, a sírnál az Elindultam szép hazámból c. népdalt
énekelted. Ez konkrétan egy sirató jellegű dal?– kérdezem
Maros Gábor színművészt, operaénekest.
–Nem gyászdal, hanem ima, minden magyar ember imája,
aki elindult az úton. A dal azt is jelképezi, hogy az itthon
maradottakra nagyon sok feladat hárul.
Sok és korán sem könnyű feladat.
–Csurka István hatalmas és gazdag szellemi örökséget
hagyományozott ránk, és ezt az örökséget nem szabad elherdálni.
A mester drámaíróként és esszéistaként meghatározója volt
a 20-21-századnak. Csurka István utolsó drámáit is bemutatja
az Új Színház, hogy a színházszerető közönség megismerje
az ő gondolatait. Azokat a gondolatokat, melyeket több évtizeden
keresztül kirekesztettek a magyar színházi életből. Én
nagyon közel állhattam hozzá. A történet messzire nyúlik
vissza, 1969-re. Akkor még a főiskola padjait koptattam, hiszen
csak 1971-ben kaptam diplomát. Behívnak a Thália Színházba,
ami akkor érdekes módon a mostani Új Színház helyén működött.
Ott egy mosolygós arcú szőkés hajú úr azt mondta: „nagyon
örülök neked, láttalak az Ódry Színpadon”. Csurka István
ugyanis mindig megnézte a vizsgaelőadásokat. „Ugye elvállalod
a szerepet?”- kérdezte. Akkor még nem tudtam, miről van szó,
de azt igen, hogy Csurka István áll előttem. „Hát nem tudod?
Itt megy majd a Ki lesz a bálanya? a Thália stúdiójában.”
Hatalmas örömet jelentett számomra, hogy főiskolásként nem
egy utolsó statiszta szerepet kellett eljátszanom, hanem egy
sikeres szerző darabjában kaphattam remek alakításra lehetőséget.
Ha jól emlékszem a Rivalda 1970-es évkönyvében cikk és fotó
is megjelent erről a darabról, ami egy értelmiségi kör pókerpartijáról
szól. Inke László, Keres Emil, Szilágyi Tibor és az akkor
hihetetlen nagy formában lévő Harsányi Gábor pókerezett. A
szerelmespárt pedig főiskolai hallgatóként Hámori Ildikó és
én alakítottam. A fiataloknak kell a lakás, az öreg átadja
nekik, elmegy, majd öngyilkos lesz. A darabbal részt vettünk a
szarajevói kísérleti stúdiószínházak fesztiválján, ahol
első díjat nyertünk. Csurka István elhatározta, hogy előadás
után, másnap reggel, még indulás előtt egy szép szőnyeget vásárol
Szarajevó muzulmán negyedében. Ki kísértük a piacra Csurka
Istvánt. Ő ott kiválasztotta a szőnyeget, amit túl drágának
tartott, és tovább akart menni. Nem tudtuk azt, hogy az első
vevő a muzulmánoknak szent. Tehát bármennyit ajánl a vevő,
annyiért adják oda a portékát. Ettől kezdve bármikor találkoztunk,
mindig felemlegette nekem ezt a históriát.
Az Úr útjai kifürkészhetetlenek,
mert abban az épületben játszom majd szeptembertől, amiben a
„Bálanyát” bemutattuk. Csurka István darabjában játszottam
először ebben az épületben és most annak a színháznak
leszek a tagja, amelyik az ő szellemiségére épít.
Az is sokat elárul, hogy eddig több színész, és nem
is akárkik, csatlakoztak a színházhoz, mint amennyien önként
eltávoztak.
–Elég nagy felelőtlenségnek tartom azt, hogy annak idején
felheccelték a színészeket a mostani vezetőség ellen. Új
munkahelyet viszont nem biztosítottak nekik mellé. Egyedül
Hirtling István nyilatkozta azt, hogy várjuk meg a műsortervet,
csak utána kritizáljunk.
Mi a véleményed arról, hogy mikor már Csurka István
testi valóságában nem lehet köztünk, még most is szidalmazzák,
fasisztázzák őt?
 –Azért
fasisztázzák, mert tudják, hogy igaza volt. Tudják, hogy az
igazságot képviselte és rámutatott a nemzetellenes bűnökre.
Azért is kritizálták őt, mert megalkuvás nélkül politizált,
és nem akarta, hogy ez az ország gyarmati sorba jusson. Mára
sokan rájöttek, hogy Csurka Istvánnak igaza volt, többen meg
is követték. Az EU-csatlakozáskor Csurka István megmondta,
hogy „Így nem”! Milyen igaza volt! Láthatjuk, hogy mi
mindent tett az Európai Parlament hazánkkal, és mennyire
nekimentek az új nemzeti alkotmánynak. Úgy, hogy el sem olvasták.
De én nem ezt fájlalom, hanem azt, hogy magyar emberek kint az
EP-ben szidalmazzák a magyar kormányt. Ha a külföld támad,
akkor félre kell tenni a pártbeli különbözőségeket. Van egy
réteg, amelyik azt hiszi, hogy a bölcsek kövét hordozza. A
kultúrára visszatérve: sokan nem is látnak darabokat, és úgy
nyilatkoznak róluk. El sem olvassák a színházigazgatói pályázatokat,
de már kritizálják azokat. Ez egy „sport” Magyarországon.
Nem tartasz attól, hogy kiállásod miatt kirekesztenek?
–Már amikor a világra jöttem, egy nagyobb kör
kirekesztett. Édesanyám gróf Nagylétai Lazay Gabriella. Sokan
csak Lazay Gabriellaként ismerték, de a környezem mindig tudta,
honnan jövök. Azért is „kaptam”, mert gimnazistaként
ministráns vezető voltam a katolikus templomban. Ezért aztán
nem lehettem KISZ-tag, amit igazából nem is én, hanem osztálytársaim
sajnáltak. Kijárták, hogy legalább a táborba elmehessek, mert
én voltam a nótafa. Előfordult, hogy felállt egy osztálytársam
az órán és azt mondta: „a Mayer Gabi nem csak a
nagytemplomban, hanem a kápolnában is ministrál.” Erre megkérdezte
az osztályfőnök: „honnan tudod ezt?” „Ott voltam.” „Köszönöm,
nincs több kérdésem.”
Magyarosítottál?
–A személyimben Mayer Gábor vagyok, tehát a Maros a
közismert, a művésznevem. Sváb fiú vagyok, apai ágon München
környékéről származik a család. Egy érdekesség: a tatai
edzőtábort édesapám tervezte. A Maros nevet pedig Nádasdy Kálmán
találta ki nekem a Színművészetin. Ady-műsort készítettünk,
és tele volt németes névvel a szereplőgárda. Az egyik próba
alatt hatalmas nevetés, azt mondta erre Nádasdy: „menjen ki a
színház elé, nézze meg a plakátot, és amelyik név nem ismerős,
az maga.” Így lettem Maros.
A másik
témánk: április 1-jén a Ram Colosseumban rendezitek meg a 3
MAGYAR TENOR-jubileumi koncertet. 20 évvel ezelőtt a klasszikus
Három tenor –koncerteket utánozva álltatok össze, vagy itt
sokkal többről van szó, mint utánzásról?
–Másról van szó. Bozzay Attila Csongor és Tünde c.
operájában a három ördögöt tenor hangokra írta. Így Korcsmáros
Péter, Gerdesits Ferenc és jómagam játszottuk az ördögöket,
hatalmas sikerrel, és mindez után együtt maradtunk. 1991-ben
adtunk először koncertet a Vigadóban, és nem sokkal rá történt,
hogy Domingo, Pavarotti és Carreras legendás koncertet adott a
Caracallában. Mi nem hagytuk abba a koncertezést, annyi változott,
hogy Korcsmáros Péter betegsége miatt már nem énekelhet, és
helyére hívtuk meg Berkes Jánost, az Operaház magánénekesét.
Az egyik képen Gerdesits Ferenc Pavarottit utánozza a
kendőjével.
–A műsor egyik blokkja a három nagy tenorról szól,
ebben utánozzuk a manírjainkat. Azt ki kell jelenteni, hogy
Domingóék ezekkel a koncertekkel közelebb hozták az emberekhez
az operák világát. A Tosca, a Rigoletto, a Traviata így kilépett
a pompás operaházi falak mögül és népszerű lett olyanok körében,
akik addig nem hallgattak operákat. Én azt kívánom, hogy
legyen minden nemzetnek három tenorja. A mi célunk is az, hogy közérthetően
kínáljuk a publikumnak a klasszikus melódiákat. A műfaj
kedves manírjait, fricskáit is bemutatjuk. Három díva lesz a társunk,
s egyikük, Pitti Katalin Erkel Ferenc egyik imádságát adja elő.
Magyarországon a klasszikus zene miért is távolodott
el az emberektől?
–Az egyik, hogy bezártuk az Erkel Színházat. A másik:
a hozzánk is begyűrűzött pénzügyi válság sok családot a tönk
szélére sodort. Az emberek t pedig először pont a kulturális
termékek fogyasztásáról szokik le. Bízom benne, hogy egy jobb
korszak érkezik el.
Medveczky Attila
|
