vissza a főoldalra

 2012.03.02. 

A művészet szentség

Mindig csak saját örömömre festek

Varga Patrícia Minerva festőművész 1995-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán (festőművész és középiskolai rajz- és művészettörténet tanári diploma + 1 év posztgraduális mesterképzés). Tanulmányutak: 1999: Hollandia; 2000, 2002, 2004, 2005: Erdély. 1994-től az MAOE, 1999-től a Magyar Festők Társasága, 2010-től az MKISZ tagja. 1997–2004: a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium rajz és műalkotások elemzése tárgy tanára. Díjak: Tóth Menyhért Alapítvány Díja (1994), Barcsay Alapítvány Díja (1998), Katona Kiss Ferenc és neje, Túri Júlia Alapítvány Díja (2000), MAOE Kiállítási Szakmai Díj ( Kép-párok c. kiállítás ) (2001), Palladium Díj, amely a Palládium Alapítvány által„az előző év legkiemelkedőbbnek ítélt képzőművészeti teljesítményét” díjazzák (2003), Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület Díszoklevele (2004), A XVI. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé Díja (2004), Balaton Tárlat, Balatonalmádi, Somogy megye díja (2005), A XVII. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé Díja (2006).

Külföldi egyéni kiállításai: Koninklijke Academie van Beeldende Kunsten, Hága, Hollandia (1995), Katolische Hochschulgemeinde, Wuppertal, Németország (1996), "Kneipe" des Hochschul-Sozialwerks, Wuppertal, Németország (1996), Kunstcentrum, Hága, Hollandia, Stichting Européer szervezésében (1999), Collegium Hungaricum, Bécs, Ausztria (2005), Magyar Kulturális Intézet, Bukarest, Románia (2006), Vigadó, Kézdivásárhely, Erdély, Románia (2006).

Válogatás az elmúlt 12 év hazai egyéni kiállításaiból: Szinyei Szalon (2000), Csongrádi Városi Galéria (2000), Vizivárosi Galéria ( Zsemlye Ildikó szobrászművésszel közösen ) (2001), Ökollégium, Budapest (2001), Mártonfi Galéria, Kecskemét (2001), Magyarok Háza, Budapest (2002), Szentesi Városi Galéria (2002), Ernst Múzeum Dorottya Galériája (2003), Visual Art Atrium Hotelgaléria (2003), Artus Színház, Budapest (2004), T-Com Galéria, T-Com székház, Budapest (2005), Kispesti Vigadó Galéria, Budapest (2005), Ferenczy Béni Terem, Pécs (2005), Művésztelepi Galéria, Szolnok (2006), Volksbank Zrt.Galéria, Budapest, Istenhegyi út 40/a (Radák Eszterrel és Soós Nórával) (2007).

Fontosabb hazai csoportos kiállításai: Galéria 11, Budapesti Műszaki Egyetem kiállítóterme (1989), Art-Jam 93, Gellért Hotel ( trio ) (1993), Csongrádi Városi Galéria (1995) "Máskor, máshol", Magyar Festők Társasága Kiállítása, Szeged (2000), Tóth Menyhért Díjasok, Kecskemét (2000), "Nőművészet Magyarországon 1996-2000", Ernst Múzeum (2000), „Genezis”, Cifra Palota, Kecskemét (2005), Bencés Apátság Galéria, Tihany (2005), „Oltár”, Cifra Palota, Kecskemét (2006).

Szüts Miklós festőművész így értekezett Varga Patrícia Minerva művészetéről:

A látszat azt mutatja, hogy határozott, biztos elképzelés van a fejében, mikor odaáll az üres vászon elé; nekiáll és egyszerűen föllapátolja a vászonra az egészet. Nincs fontolgatás, toporgás és tétovázás: FESTÉS VAN. És süvítenek a narancssárgák, kékek és feketék, fölkerülnek a fekete felhők és mindkét nap az égre, izzik a szántás, lüktetnek a dombok...És kész. És amikor jó, akkor bizony nagyon jó. Minden világos, nem? Az egyikük menet közben igazít folyamatosan az átirányon, a másik megy bele vakon a pusztába, és ágy ér a célba. Ennyi. Csakhogy... Csakhogy a dolog persze nem ilyen egyszerű. Ugyanis egyikük sem tudja ám jobban a másiknál, merre jár. Nem tudhatja, hiszen akkor, ott a vásznon valami vadonatúj, sohasemvolt dolog születik, nincs rokona, se boldog őse, és a nyomorult festőnek fogalma sincs, NEM LEHET arról, hogy mi történik. Nem tudja Minerva pontosan, hogy merre lökdösi, tuszkolja a képet, annyit tud csak talán, hogy menni kell, hajózni szükséges. Ezért annyira bosszantó, amikor – oly gyakran – a szerző üzenetéről locsognak a „szakemberek”: értsük meg végre, a képek persze üzenetet visznek, csak nem a szerző üzenetét! Itt a szerző legfeljebb biciklis futár, teker vadul a benzingőzben keresztül a városon, igyekszik a legjobb átvonalat választani, de hogy mi van a csomagban, azt csak a feladó (talán Isten?) tudja, és tudják aztán a címzettek. Igen a címzettek, ti kedves barátaim, hiszen nektek szól az üzenet. Persze a műszak végén a futárok is leszállnak a biciklikről, beülnek egy sörre valahová, és akkor már ők is címzettek lehetnek, más csomagok címzettjei.

 Kedves művésznő, az interneten azt olvastam önről, hogy archaizáló, metafizikus, szürreális

és szimbolikus a művészete. Ha ez igaz, akkor az azt jelenti, hogy más korban, vagy más

dimenzióban szeretne élni?

 –Ez egy olyan kérdés, amin értelmetlen gondolkodni. Az egész hasonlít ahhoz, mint abban reménykedni, hogy ötösöm lesz a lottón.

 A Fénytenger, fénysziget, vagy a Láng csapott a druida oltár alá c. festményén apró kis alakok láthatók. Emberek ezek, vagy tán túlvilági lények?

 – Ezekre azt szoktam mondani, hogy lelkek. De vannak más elemek is a képeimen. Mindegyik képem más, és bonyolultság nélkül megkülönböztethető, hogy mi látható rajtuk. Az egyiken kövek, a másikon alakok, a harmadikon fák.

 Az lehetetlen, hogy egyes képeibe mást lát bele ön, mint a befogadó?

 – Ez elképzelhető. Ám attól még nem biztos, hogy őnekik van igazuk.

 Arra is gondoltam, hogy mindezek a képek arra is utalnak, hogy milyen kis porszemek vagyunk a nagy mindenségben.

 – Érdekes. De be kell vallanom, erre én eddig nem gondoltam.

 Kinek a véleményére kíváncsi? A közönség, a kritikusok, vagy a szakma meglátásai, véleményeit hallgatja meg inkább?

 – Persze mindenkinek meghallgatom a véleményét, de tudomásul kell venniük, hogy ösztönös festő vagyok, és a kép magától születik; a vászonra olyasmi kerül, ami előtte még soha nem volt, amit néha jómagam is meglepődve nézek: ezt tényleg én festettem meg? Idevág a beszélgetésünket bevezető Szüts Miklós-idézet. Olyan „biciklis futár” vagyok, aki nem tudja, hogy mit tartalmaz a „csomag”.

 Van olyan izmus, ami közel áll önhöz?

 – Aki figyeli a képeimet, áthatja, hogy az expresszionizmus közel áll hozzám.

 Ma sokan ötletelnek, és azt próbálják eladni a galériáknak

 Milyennek látja a magyar kortárs művészetet? Nem probléma az, hogy hiányzik az egységes stílus?

 – Téved. Létezik egységes stílus – bár szerintem az sem volna baj, ha nem volna ilyen átfogó főáram, amibe én úgysem akarok beletartozni. A művészet olyan szentség, amit azért művelünk, mert képtelenek vagyunk mást csinálni. Bensőnkből vezérelve alkotunk. Manapság viszont azt várják el tőlünk, hogy divatos kategóriáknak feleljünk meg. Ezzel nem

értek egyet, mint ahogy azzal sem, hogy egyes képek irreálisan magas áron kelnek el. Még valahogy azt is furcsállom, hogy egy Van Gogh kép több milliárdba kerül (holott képeim tanúsítják, hogy rajongok Van Goghért). Ma viszont sokan nem a művészet szentségére figyelnek, hanem az ár határozza meg az értéket. Holott a képek festése közben a művész révületbe esik, és csodák kerülhetnek a vászonra. Ezzel szemben, ma sokan ötletelnek, és azt próbálják eladni a galériáknak. Egy nagy csoport áll az egész folyamat mellett és mögött: van aki anyagilag támogatja az ügyet, mások pedig írnak róla. A céljuk: demonstrálni, hogy milyen nagyszerű a hazai kortárs stílus.

 Tehát az újszerűt próbálják meg értékesként feltüntetni?

 –Nem is helyes újszerűről beszélni, hanem inkább eladhatóról.

 Áru lett a művészet?

 –Ezzel már közelebb járunk az igazsághoz. Egy szűk kör tagjai egymás közt „adják-veszik a művészetet.” Hasonlattal élve: nagyon sokan tudják, hogy szellemileg mennyit érnek a sztárkereső műsorok, de ezek mégis ezreknek adnak munkát. Azt akarják, hogy a kortársnak mondott művészet is elfogadottá váljon az emberek számára.

 Megrendelésre szokott festeni, vagy kiállításon lehet megvenni képeit?

 –Soha nem festek megrendelésre, mindig csak saját örömömre festek. Kiállításonként általában 1-2 festményt vesznek meg tőlem, gyűjtők, múzeumok és cégek is vásárolnak tőlem.

 Tíz évig ún. Sinka Istvános képeket festettem

 Mi határozza meg művei témáját? Pillanatnyi hangulata, vagy az irodalomból is merít? Ezt azért kérdezem, mert egyik festményének egy József Attila-sor a címe: „Magyar Alföld, gond a gombja”, míg másiknak „Olyasmi vagytok, amit meg szabad kérdezni?" –ami Shakespeare Macbethjéből van.

 –Kétségtelen, hogy hangulatot festek. Azt ki kell hangsúlyozni, hogy az Ön által említett képek nem irodalmi illusztrációk. Lefestek egy érzelmet, de néha van, hogy nehezen tudok címet adni a képnek. Ha ugyanis az, amit ábrázolok, annak a szavakba öntése könnyedén menne, akkor költő lennék, de mivel nem vagyok, festek. A képek címadásakor néha a költészethez fordulok; felütök egy verseskötetet, olvasom, és ha „ráismerek” arra az érzelemre, ami a kép festése közben uralkodott rajtam, akkor máris megvan a cím. Ettől függetlenül voltak irodalmi vonatkozású képeim; tíz évig ún. Sinka Istvános képeket festettem. A ’90-es évek végén elolvastam a Fekete bojtár vallomásait, ami annyira megrendített, hogy egy évtizeden át belőle töltekeztem, és ezt a témát festettem, így született meg A Fekete Bojtár számkivetettsége sorozatom, aminek képeivel több kötetben találkozhatunk. Keserü Katalin művészettörténész (12) is írt az egyik képről. Sinka István özvegyével, Szin Magdával találkoztam a ’90-es évek végén az egyik kiállításomon, és (13)ő is ráismert a képek érzelemvilágára.. Ezen kívül a társművészetek alkotásai és a hazai árvizek és a belvizek is „megihlették” festészetemet.

 Több művész arról beszél, milyen nehéz befejezni egy festményt. Önnél is így van?

–Egyáltalán nincs így. „Alla prima” festek; odaállok a vászon elé, és nem sokkal rá be is fejeződik a folyamat magától. Tehát elég gyorsan festek. Ritka az a kép, amit több mint két napig festek. Ezután még sokáig figyelem a képet, és lehet, hogy két hét múlva húzok egy vonalat rajta, amitől szerintem tökéletes lesz.(14)De a kép egészén utólag már nem javíthatok, mert annyira vastagon viszem fel a festéket. Csak egyszer volt ilyen korrekcióra példa, de az egy teljesen egyedi eset.

 Térjünk rá pályafutására. Érettségi után a Kirakatrendező és Dekoratőr Iskolában szerzett szakiskolai bizonyítványt. Ez egy „ugródeszka” volt a festészet felé?

 –1982-ben érettségiztem, majd felvételiztem a Képzőművészeti Főiskolára. Az a kor még javában a szocializmusé volt, és mindenki tudta, hogy ebbe az intézménybe nagyon nehéz felvételt nyerni; sok volt a protekciós. 1982-től folyamatosan jelentkeztem 1989-ig, míg fel nem vettek. És közben végeztem el a már említett szakiskolát, mert nem szeretem a tétlenséget.

 Azért lettem festő, mert képtelen vagyok mást csinálni

 Amikor elhatározta, hogy erre a pályára lép, milyen volt a festőművészek társadalmi és anyagi megbecsülése, és milyen jelenleg?

 –Ezt nem tudom, mert ez a téma soha nem érdekelt, annyira a művészetnek élek. Az igazi festőművész nem azért választja ezt a pályát, hogy az anyagi, vagy a társadalmi megbecsülés bármilyen szinten is befolyásolja. Én is azért lettem festő, mert képtelen vagyok mást csinálni és nem foglalkozom az ilyen mellékes körülményekkel.

 Az sem foglalkoztatja, hogy a művésznek legyen-e menedzsere?

 –Dehogynem! Ez egy nagyon fontos téma! Sokan kiválóan menedzselik magukat, ami szerintem a művészetük gyakorlásának a rovására megy.

 Voltak, akik megpróbálták lebeszélni arról, hogy festőművész legyen, mondván, hogy ez a hivatás nem nyújt biztos megélhetést?

 –Erre nem emlékszem, de hiábavaló fáradozás lett volna ez bárki részéről is.

 Olyan erős személyiség, akit nem lehet semmiképpen eltántorítani az elhatározásától?

 –Nem tudom, hogy az vagyok-e, a festészet nálam nem elhatározás kérdése volt, hanem bensőleg TUDTAM, hogy nincs más lehetőség.

 Amint olvastam, hágai tanulmányúton vett részt.

 –Cserediákként három hónapos tanulmányúton vettem részt. A hágai képzőművészeti egyetemen festettem, míg egy hágai kolleganő pedig a budapestin. Ez idő alatt összebarátkoztam a kinti magyarokkal. Azután még visszamentem egypár hónapra, különböző ösztöndíjakkal.

 Partiumban is volt tanulmányúton. Hasonló volt a metódus?

 –A Felsőbányai Művésztelepre mentem ki többször is pár hétre, addig ott dolgoztam, és megismerkedtem a kinti művészekkel.

 Ezek a kapcsolati tőkék megalapoztak külföldi kiállításokat?

 –Több esetben is; a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Felsőbányai Művésztelep gyűjteményei közt is megtalálhatók alkotásaim.

 Hét éven keresztül tanított középiskolában. Milyennek találja az iskolai rajz-és művészettörténet oktatást?

 –A módszer ugyanolyan, mint a ’80-as években. Az órákat megpróbáltam annyiban „színesíteni”, hogy sokszor vittem a diákokat kiállításra. Szervezőkészségemnek köszönhetően meg tudtam oldani, hogy 50-55 perces időtartamon belül látogassunk meg egy- egy kiállítást.

 A mai diákokat mikor tudják elvinni a közel jövőben az ön kiállítására?

 – Kapcsoltam. Jó kérdés. Erről persze még nem tudok konkrétumot mondani – eddig átlagosan évente három kiállításom volt, de idénre még nem kaptam meghívást. Tehát nyitott vagyok a megkeresésekre.