vissza a főoldalra

 

 

 2012.03.02. 

Megkésett könyvbemutató a Kévés Galériában

Március 1-jén a budapesti Kévés Galériában rendezték meg Csurka István Két dráma című könyvének MEGKÉSETT KÖNYVBEMUTATÓ-ját. A teltházas rendezvényen baráti asztaltársaság emlékezett Csurka Istvánra, az íróra. Dr.Bíró Zoltán irodalomtörténész, Kondor Katalin újságírónak, az est háziasszonyának kérdésére a könyvről elmondta, hogy az első egész estét betöltő dráma, a Hatodik koporsó apródja Trianonról szól. A másik dráma az Írószövetségek harca a jelenben játszódik, és azt olvashatjuk benne, amit népi-urbánus-vita álnéven emlegetünk immáron 100 éve. Nagyon izgalmas, hogy jelenünkben ez a vita miként zajlik. A két dráma összefügg, mert mindkettőnek a középpontjában a magyarság megmaradásának kérdése áll. Az első darab főszereplője az apród, aki mérnökök segítségével, informatikai eszközök igénybevételével fel tudja támasztani a múltat. Feltámasztja először a nagyapát, előhívja 1958-ból, ezzel tulajdonképpen az író megteremt két olyan személyiséget, aki egy nagy közösséget képvisel. Az apród a jelenkori embert, a nagyapa az ’56-os nemzedéket. Egy harmadik közösséget jelent a trianoni tárgyalókör. Ezek az arcképek, figurák együtt képviselnek valamit, azt, amit országrontásnak nevezhetünk. Ebből a három történelmi idősíkból rakja össze az író azt a drámát, melyben bemutatja, hogy egy nagy történelmi esemény – Trianon– , mennyire képes évszázadokra is előre hatni. Sőt még visszább megyünk, a kiegyezés idejére, melynek következménye lett, hogy belesodródtunk a világháborúba. Dörner György, az Új Színház igazgatója elmondta, hogy ez a dráma merőben új történelemszemléletet képvisel. Majd beszámolt az Új Színház műsortervéről, Kodolányi Földindulás c. drámájának aktualitásairól. Arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, hogy míg a liberálisok azt mondják, hogy az állam nem jó gazda, közben az állam pénzét herdálják el a kulturális intézményekben. Ifj. Jászai László színművész arra emlékezett, emlékeztetett, hogy Csurka István alapította azt a Bocskai István Irodalmi Színpadot, amelyik a rendszerváltás óta először beszélt Trianonról. A Trianon a magyar költészetben c. darabban nem mertek akkor sokan fellépni, volt, aki az utolsó pillanatban mondta le a fellépést. Csurka Dóra történész, az író leánya beszámolt arról, hogy édesapjának mennyit segített a drámát megalapozó kutatómunkában. A rendezvény végén megtudhattuk, hogy március idusán jelenik meg a Magyar Fórum munkatársának, Domonkos Lászlónak portrékönyve Csurka Istvánról. (A következő könyvbemutató március 11-én, 16 órakor lesz az óbudai Térszínházban.)

 

M.A.