vissza a főoldalra

 2012.03.16. 

Csehov: Cseresznyéskert

(Komáromi Jókai Színház)

Az 1860-ban Taganrogban született és 1904-ben a bajorországi Badenweilerben elhunyt Csehovot a világirodalomban úgy tartják számon, mint a novella műfajának megújítóját és az ún. „drámaiatlan” vagy cselekmény nélküli, lírai-hangulati dráma megteremtőjét. Színműveiből hiányzik az érdekes történet, hagyományos értelemben vett konfliktus. Szereplői között nincs drámai rangsor, nem lehet főhősöket és mellékszereplőket megkülönböztetni. Sorsuk összefűzi őket, de külön-külön is és együttesen is mindenki megszenvedi saját elrontott, kisiklott életének szomorú fájdalmát, reménytelen kilátástalanságát. Darabjaiban – mint ahogyan novelláiban is – a „fölösleges emberek” jelennek meg, akik nem tudnak sem önmagukon, sem másokon segíteni. Drámáiban a naturalista, impresszionista, szimbolista irányzatok egységben érvényesülnek. Bár Csehov hősei inkább csak töprengenek és sóhajtoznak, mintsem cselekednek, ezért a mélyebb, kifinomultabb lélekelemzésben merülnek el. A Cseresznyéskert Csehov rövidre szabott élete vége felé keletkezett, 1904-ben mutatták be a Moszkvai Művész Színházban, Ranyevszkaját Csehov felesége, Olga Knyipper alakította. Hazánkba húsz évre rá érkezett meg, a Vígszínházban, 1924-ben volt premierje, és Kosztolányi Dezső azt írta róla: „az utóbbi évek legnagyobb színházi és színészi eseménye”. Az azóta eltelt időben az ország több vidéki színpadán is játszották, Törőcsik Mari főszereplésével még tévéfilm is készült belőle. A Komáromi Jókai Színház elődje 1952-ben, csehszlovák pártutasításra jött létre, és a KALOT (Katolikus Legényegyletek Országos Tanácsa) azóta lebontott házában kapott helyet. Ez volt a Magyar Területi Színház. A ma használt új, modern, révkomáromi épületbe 1989-ben költöztek. A Cseresznyéskertet tavaly április 15-én mutatták be, ezt az előadást hozták el vendégjáték keretén belül Siófokra, a Kálmán Imre Kulturális Központba az idén január 17-én.

A Csehov által vígjátéknak nevezett Cseresznyéskertnek nincs bonyolult cselekménye: Ljubov Andrejevna Ranyevszkaja a meghatározhatatlan korú, szenvedélyes szépasszony öt év távollét után Párizsból hazaérkezik ősei házába, aminek dísze a csodálatos cseresznyéskert. Itthon súlyos adósságok várják, és Lopahinnak, a jómódú kereskedőnek semmilyen megmentő ötletéről hallani sem akar, pláne a föld felparcellázásáról, a fák kivágásáról. Vár és egyre bénultabban vár. Végül dobra verik a birtokot, amit az újgazdag kereskedő vásárol meg. Ranyevszkaja kénytelen elhagyni gyermekkora színhelyét, miközben hallja a fejszék csattogását.

Az előadást a pozsonyi születésű színész-rendező, Martin Huba nagy rutinnal és a mű iránti alázattal állítja színpadra. Koncepciójának egyik lényeges eleme, hogy a szép, régi értékek miként válnak a bizonytalan jövő áldozatává. Másik pedig, hogy nem akarja alapjaiból kiforgatni a Cseresznyéskert mondanivalóját, mához szóló üzenetek ürügyén sem gyakorol nyomást a nézőkre, hogy azok vegyék észre az aktualitásokat, nem tukmálja rájuk a mai életünkkel való azonosságokat, nem erőlködik a párhuzamba állításokkal. Olyan „normális” produkciót hoz létre, amiben minden működik magától, mert akinek van füle a hallásra, az úgyis meghallja, amit kell. A színészek teljesítményére ennélfogva a publikum jobban oda tud figyelni. Bandor Éva alakítja Ranyevszkaját. Valóságos jutalomjáték ez neki, ő a produkció lelke és motorja. Hol mondén nő, hol bizakodó, vagy szenvedélyes és lemondó. A Jókai Színház igazgatója, Tóth Tibor kelti életre Lopanhint. Az ő Lopahinja az új idők új hőse, aki szégyelli vagyonát és ötleteit, ugyanakkor büszke és önérzetes. Szabó Viktor Trofimov szerepében mulya öregdiák. A vén, több, mint 90 éves Firsz inast Német István megszemélyesíti meg, az ő szerepmegformálásának elmélyültsége tűnik ki leginkább a komáromi szereplőgárdából. A könnyelmű földbirtokosnő lányai is a helyükön vannak, Holocsy Krisztina és Tar Renáta formálja meg ezt a két elvágyódó fiatal nőt. Mokos Attila is hozza Gájev figurájának enerváltságát, Szabó Szvrcsek Anita pedig a Sarlotta, Ivanovna hálás karakterét ábrázolja. Jozef Ciller hagyományos díszletei és Milan Corba korhű jelmezei pedig a letűnt világ kedves, szeretnivaló miliőjét fejezik ki. A Cseresznyéskert mondanivalója soha nem veszti el aktualitását, amíg világ a világ, lesznek emberek, akik ragaszkodnak gyönyörű, ámde haszontalan tárgyaikhoz, erkölcsi elveikhez és akadnak olyanok, akik semmibe veszik mindezeket, és csak a rideg ész meg a pénzszerzés érzelemmentes gyakorlata szerint cselekednek.

Dr. Petővári Ágnes