vissza a főoldalra

 

 

 2012.03.16. 

Milyen mederben folyik majd a szlovák kormánypolitika négy évig?

Két „politikai hullát” termeltek a 2012. évi előrehozott parlamenti választások Szlovákiában. Az egyik a Szlovák Nemzeti Párt elnöke volt, aki valószínűleg, szokásához híven, hullarészegen élte meg pártjának második választási vereségét. A másik a hullasápadt Mikuláš Dzurinda volt, aki ha 2008-ban visszavonult volna a politikai életből, talán megőrizte volna arcát.

Volt egy politikai „halott támasztási kísérlet” is, de ez sikertelen maradt, nem tért vissza a nagypolitikába Vladimír Mečiar.

Elfújták Iveta Radičová takarodóját is - hiába próbált megfelelni egy időben az Európai Uniónak és a szlovák szélsőségeseknek, férje, aki a legintellektuálisabb szlovák humorista volt, most fordulhat egyet a sírjában.

A komposztáló szagát terjeszti maga körül Bugár Béla is, hiszen fogynak körülötte a magyarok, növekszik az észhez tértek száma, és csökken az értelmi árnyoldalon lévő magyarok aránya. Kénytelen Turóc-Szentmártonból szállítani az utánpótlást.

Sajátos lett az új szlovák parlament.

Magyar nincs benne, legfeljebb olyan, aki annak mondja magát. A képviselők esetében azonban nem a nemzetiség bevallása az érdekes, hanem az: kit képviselnek. Nos, a „Most” önmagán kívül senkit sem képvisel, hacsak nem a kábítószer-kereskedéssel gyanúsítottakat, vagy a földüzéreket, a gabona nagykereskedőket, a sarcbehajtókat, a takarító vállalatok üzemeltetőit, stb. stb. stb-seket.

A szlovák parlamentnek nincs politikai arcéle.

A parlament egyetlen értékrendi pártja a kereszténydemokratáké, de ők is csupán a kibukott primitív nemzetiek úriasabb kiadása.

Nincs jobboldal és nincs baloldal.

Az Ivan Mikloš által képviselt neoliberális gazdaságpolitika, ami most kormányon kívül reked, ugyan miért jobboldali? Van, ahol baloldali koalícióban érvényesül. A neoliberalizmus és a hozzá fűzhető gazdaságpolitika nem értékorientált, hanem érdekszerű.

A fasisztoid nemzetállam-politika miért jobb- vagy baloldali?

Remények azonban vannak!

Ez a fékek és a gátak reménye.

Nekünk, szlovákiai vagy felvidéki magyaroknak egyetlen utunk van: legyünk függetlenek a kormánypolitikától, „Most” és mindig.

Akkor is, ha a minket képviselő pártból lesz egyszer kormánypárt.

 

Duray Miklós