vissza a főoldalra

 2012.03.16. 

Csurka István ránk is nagy hatást gyakorolt!

Haynalné Kesserű Zsuzsánna, az Argentínai Magyar Hírlap alapítója

Kevés szó esik idehaza Dél-Amerikában élő testvéreinkről. Pedig a földrész majd’ minden országában van magyar közösség, ráadásul lélekszámban is jelentős kolóniáról van szó. Sorozatunk első részei róluk szólnak majd. Ezúttal az egyetlen magyar nyelvű dél-amerikai folyóirat – az Argentínai Magyar Hírlap, amely Argentína fővárosában, Buenos Airesben jelenik meg – alapító-szerkesztője, Zsuzsó, azaz Haynalné Kesserű Zsuzsánna mesél ottani nemzettársaink életéről, mindennapjairól.

 -                     Innen az anyaországból szemlélve kicsit távol vannak a dél-amerikai magyarok. És nem okvetlenül csak kilométerben… Keveset hallani önökről. Kérem, mondjon pár szót Argentína magyarságáról.

 -                     Elsőként azt tartom szükségesnek, hogy vizsgáljuk meg közelebbről a kolóniánkat. Hogyan keletkezett, és most hol állunk? A vizsgálatot úgy kezdem, hogy egy beosztáshoz, illetve csoportosításhoz folyamodom. Én nem az emigráns-hullámok szerint csoportosítanék, a csoportosítást én úgy végezném el, hogy az egyének életük milyen korában hagyták el Magyarországot. Így jutunk el a következő négy csoporthoz: Az elsőbe sorolom azokat, akik már felnőtt korban, vagyis életpályájuk közepette hagyták el Magyarországot. Ők általában valamilyen vis major miatt, kényszerből jöttek ki. Őket hívom a „vesztes nemzedék” tagjainak. Életük összetört, közülük sokan meghasonlottak. A szovjet megszállás, és a rákövetkező kommunista diktatúra elől menekültek el, ezért ennek megalkuvás nélküli ellenségei voltak. Őket gyakorta kísérte és még kíséri ma is a honvágy: anyanyelvük a magyar, és ha a hazát emlegetik, nekik a haza – Magyarország. Argentínában az első csoportbeliek mind az igen idős generációhoz tartoznak és sajnos már kevesen élnek közülük. A második csoport azokból tevődik össze, akik a háború, vagy 1956 után kamaszkorban, középiskolás koruk végén, vagy már érettségizve hagyták el Magyarországot, akik tehát bizonyos fokú iskolázást, nevelést kaptak már Magyarországon, és ez kihatott életfölfogásukra is. Pályaválasztásuk, egyetemi tanulmányaik elvégzése, valamint házasságkötésük már külföldön történt, házastársuk gyakorta nem magyar. Ők is már az idősebbek között vannak. Látható, hogy eddig politikai emigránsokról beszéltünk! A harmadik csoport tagjai szüleik döntése folytán hagyták el Magyarországot elemi iskolás korban, vagy még azelőtt. Magam is ehhez a csoporthoz tartozom. A harmadik csoportbeliekben a Magyarországról hozott gyermekkori tapasztalatok és emlékek csekélyek, vagy nem létezők. Őket már nem nevezhetjük elsőgenerációsoknak, ők már másodgenerációsoknak számítanak: anyanyelvük már nem egészen tisztán magyar. Végül a negyedik csoport tagjai már „kint”, vagyis Magyarországon kívül születtek, akár a menekülés alatt, akár már az „új hazában”. Ezek anyanyelve még kevésbé tisztán magyar. Ezért én a harmadik és a negyedik csoportbeliek esetében másod- ill. harmadgenerációsokról beszélek. Gyűjtőfogalomként inkább magyar kivándoroltak leszármazottairól vagy kinti magyarok utódairól, emigráns ivadékokról van szó, és nekik már nem okvetlenül Magyarország a „haza”.

 -                     Ez bizonyos értelemben érthető és világos is. Ugyanakkor miként fogalmazná meg: a harmadik és a negyedik csoportba sorolható magyar származású embereknek mit jelent a magyarságuk?

 -                     Itt a kulcskérdés, hogy sikerül-e ezeknél a személyeknél elérni azt, hogy megértsék a nemzeti azonosság fogalmát, és azt tudatosan fölvállalják? Ha igen, akkor ők is a nemzetbe tartozóknak fogják magukat érezni. További kérdés, hogy hogyan érhető ez el? Amíg az emigrációban teljes elszigeteltségben éltünk, egyes szülők puszta idealizmusból akarták azt, hogy gyermekeik megtartsák a magyar nyelvet. 1990-ig Magyarország nem jelentett „előnyöket”, nem volt EU-tag, az ún. szovjet blokkhoz tartozott, és Európa így kezelte. Ne felejtsük el, hogy mi itt 1990-ig nem beszélhettünk valódi „hátországról”, amely politikamentesen mellénk állt volna! Minek akkor bajlódni a magyar nyelv elsajátításával? A magyar nyelvet megtartani korántsem könnyű feladat! Sok pluszmunkával jár, és ha nincs mögötte szilárd, kitartó meggyőződés, nem is sikerül, pláne akkor, ha nincs az erőfeszítéshez mért, kézzel fogható előny... A gyerek magától nem szívesen vállal el többet az okvetlenül szükségesnél. Nem minden szülőben maradt meg kitartóan a következetes hozzáállás. Sajnos rengetegen „koptak le” az évek folyamán.

 -                     A nyelv alapköve lehet egy idegen országban élő népcsoport megmaradásához és önazonosságához, ennek ellenére megfigyelhető, hogy a külföldön élő magyarok közül sajnos sokan nem adják tovább gyermekeiknek a magyar nyelv ismeretét. Főleg más nemzetekhez viszonyítva. Ennek mi lehet az oka?

 -                     Ez egy nagyon összetett kérdés, és régóta fennáll a polémia ezzel kapcsolatban. Amikor az 1980-as évek elején Torontóban tartottam előadást, e kérdésben a közönség két nagy táborra oszlott. Az egyik azt vallotta, hogy a megmaradás törekvésében elengedhetetlen a magyar nyelv. A másik azt hirdette, hogy a nyelv nem szükséges, mert elég átadni a magyar öntudatot, a magyar érzést, a magyarság iránt való szeretetet, és azt meg lehet tenni spanyolul, angolul, de akár kínaiul is. Én ott és akkor tettem le az első nyilvános hitvallásomat a magyar nyelv ismerése, tudása mellett.

-                     Miért?

-                     Azért, mert hitem szerint a nyelv egy kapocs, és mert a nyelvben benne rejlik egy egész érzelemvilág; benne rejlik egy népnek lelki- és szellemi képlete. Egy egész mentalitás, egy egész történelem és kultúra. A kultúra nagy képviselője pedig az irodalom, márpedig a magyar irodalom a fordításban nagyon sokat veszít. A magyart kiváltképpen nehéz lefordítani, legalábbis az általam ismert nyugati nyelvekre. Az irodalom fő exponense – különösen a magyarban – a líra, a költészet. A magyar lírában benne van az egész magyar szellem. Ha azt az utat választom a magyar öntudat és szellem átadására, hogy ezt a nyelvvel együtt, a nyelven keresztül teszem, eleinte a nehezebb utat választom, hiszen ez azt jelenti, hogy a magyar nyelvet meg kell tanítani. Ez sok nyűggel jár, fáradsággal, szívósság kell hozzá, erős pluszmunka. De utána sokkal könnyebb a magyarság szellemében az utódainkat abban megtartani, ha kezükbe adjuk ezt az eszközt, ezt a kulcsot, mert ezzel behatolhatnak abba a megigéző kincseskamrába, ami maga a magyar kultúra.

-                     Mi a helyzet a nyelvmegtartással Argentínában? Különösen a fiatal nemzedék tagjai szemszögéből nézve?

-                     A Buenos Aires-i magyar kolónia rendelkezik számos segédeszközzel: nemcsak jól működő intézményei vannak, de ott van a cserkészet is, amely nyelvkérdésben a „magyarmentés” fellegvárának számít. Ezt mindenki szereti, mert sikerélményt hozhat a magyar származású fiataloknak. A szombatonkénti magyar nyelvoktatás a Zrínyi Ifjúsági Körben (ZIK) pótolhatatlan eszköz a megmaradásunkhoz. A ZIK 1952-ben indult, mint önképzőkör, a magyarul akkor még kifogástalanul tudó fiatalok számára. Az idők folyamán azonban mindinkább hétvégi iskolajelleget öltött, míg ma már elsőfokú teendője a magyar nyelv tanítása.

-                     Az önök közösségében milyen mértékben áll fenn a végleges beolvadás veszélye?

-                     A beolvadási folyamat nálunk némileg kitolódott ugyan, de messze nem szűnt meg, aminek élő jele a nyelv félelmetes kopása. Mind gyakoribbak a vegyes-házasságokból származó gyermekek, akiket a kolónia igyekszik a meglévő lehetőségekbe besorolni, de ezeknél az első nagy akadály a magyar nyelv nem ismerete. A cél: legalább annyira megtanítani őket magyarul, hogy a ZIK-ben és a cserkészfoglalkozásokon nagyobb fönnakadás nélkül részt vehessenek. A nem magyar házastársak miatt a szülői értekezleteket már spanyolul kell tartani. A két cserkészcsapat tábori beszámolója 2006-ban első ízben szintén már spanyolul folyt. Kérdés, hogy meddig lehet eleget tenni a Buenos Aires-i Hungária Egyesület alapszabályi követelményének, amely szerint választmányi tag csak magyarul beszélő lehet? Számunkra ütött a 25. óra! Hathatós segítségre van szükség az anyaországtól, csakis így tudjuk késleltetni a beolvadást. Ezt Magyarország mindinkább belátja, és a körülményekhez mérten nyújt is segítséget: vannak ösztöndíj-lehetőségek, amelyeket a Külföldi Magyar Cserkészszövetség kezdeményezett és a budapesti Balassi Bálint Intézettel megállapodásokra jutott. Ezen kívül vannak kurzusok, amelyeken a diaszpórában élő tanerő is részt vehet, illetve ösztöndíjat kaphat, és az ottani kiképzésben szerzetteket aztán itthon, Argentínában alkalmazhatja. Egyszóval: magyart, mint idegen nyelvet taníthat a magyarul már nem beszélőknek. Ezt a tudásukat különösen most bevethetik és gyümölcsöztethetik, hiszen a honosítás és az állampolgárság biztosításának megváltozott föltételei közé szerencsére igen bölcsen fölvették a bizonyos szintű magyartudás követelményét. A nyelvismeret aztán magával hoz egyfajta kötödést is. Tehát mindezek a megnyílt lehetőségek égetően szükségesek a megmaradásunk érdekében. Mert amint eltűnt a nyelv, minden más rohamosan semlegessé válik.

-                     Aligha tévedek, ha azt mondom: ugyanígy létfontosságú az ön által működtetett magyar könyvtár és a magyar nyelvű folyóirat.

-                     A 2005 márciusában megindult Argentínai Magyar Hírlap, évente tízszer jelenik meg, összetartja a kolóniát, és már hetedik éve terjeszti hírünket a nagyvilágban. A lap hiánypótlónak nevezhető, mivel az 1929-ben alapított, több jogfolytonosságon végigment Dél-Amerikai Magyar Hírlap 2004 januárjában végleg megszűnt. A lapban ifjúsági melléklet, valamint spanyol nyelvű oldalak is találhatóak. Utóbbi igen hasznos a nem magyar házastársaknak, családtagoknak, mert így közelebb kerülhetnek a helyi sajtóban nem-, vagy félreismertetett magyar témákhoz. Az Argentínai Magyar Hírlap az egyetlen magyar nyelvű újság egész Dél-Amerikában. Emiatt nemcsak az argentínai, de a brazíliai és más dél-amerikai országokban élő magyarokról is jelennek meg írások.

-                     Mennyire követik nyomon az aktuális anyaországi eseményeket?

-                     Ma, az internet korában ez már természetes és könnyen megoldható. A lap szempontjából pedig szükséges is, hiszen fontos, hogy hitelesen tájékoztassuk olvasóinkat. Ha már a Magyar Fórumtól keres, akkor hadd mondjam el önnek, hogy rendkívül nagy sajnálattal értesültünk Csurka István tragikus haláláról. Talán nem mindenki előtt ismert, hogy a nagyszerű író meglátogatta kolóniánkat 1989 májusában. Nagy sikerű előadásokat tartott, nagy hatást gyakorolt ránk a személyisége. Természetesen lapunk is megemlékezett róla. Márciusi számunkban emlékező írásunk mellett közöltük azon sorait is, amelyet a Buenos Aires-i Hungária Egyesület emlékkönyvébe jegyzett be a búcsúvacsora alkalmával. Így hangzik: „Méltó szavakat találni egy a világ „alsó” felén élő magyar közösség emlékkönyvébe nehéz és kockázatos. Ha dicsérem, vállveregetésnek érezheti, ha bírálom, megsértődik. Mert érzékeny és törékeny, mint minden létküzdelmet folytató közösség. Most veszem észre, ez utóbbi három szóval mindent kimondtam. Csak a magyart kell hozzátennem. Magyarként létezéséért hősies küzdelmet folytató közösséget ismertem meg itt a „Hung”-ban. Ámulatba ejtett és meghatott. Segített felismerni elfeledett és elföldelt, meggyalázott nemzeti értékeinket. Hitet adott magunkban. Ezt köszönöm elsősorban, no meg persze a szeretet is! 1989. május 10.”

-                     Úgy gondolom, ezek a sorok is mutatják Csurka István mély, nemzeti elkötelezettségét. Köszönöm, hogy megosztotta lapunk olvasóival! Itthonról is hozzáférhető az Argentínai Magyar Hírlap?

-                     Igen, a lap az anyaországiak számára is elérhető az interneten (www.argentinaimagyarhirlap.blogspot.com). Az újság sokat tesz annak érdekében, hogy vidékről is bekapcsolódjanak a Buenos Airesben létező magyar élet vérkeringésébe.

-                     Hallgatva önt, nem éppen könnyű feladatba vágta a fejszéjét. Mi adja az erőt önnek a missziós tevékenysége fenntartásához?

-                     Időnként bizony megkérdezik tőlem: végül is mire jó ez a nagy igyekezet, miért fontos megmaradni magyarnak 14 000 km-re az óhazától? Hadd mondjam: a magyar szellem indokolja ezt meg, és teszi érdemessé az összes erőfeszítést ez irányban. Nálunk szellemi műhelynek számít mindaz, ahol a magyar nyelvet ápoljuk! Ne hagyjuk kialudni azt a még jelen lévő kohéziós erőt, azt a magyar lelket, ami még összetart minket! Aki kissé kíváncsi, és megkeresi az interneten az Argentínai Magyar Hírlapot, meglátja, hogy látszólag pezsgő koloniális élet folyik nálunk. Ez részben megtévesztő! Mert a helyzetértékelés messze nem rózsás. A sorvadó szórvány-közösségek képtelenek lesznek erős és fejlődő entitásként fennmaradni, ha az anyaország nem nyúl a hónuk alá. Ez a szomorú tény! Akik nálunk még megmaradtak, tevékenyebbek, mint valaha. A vegyes-házasok közül is sokan bekapcsolódnak a közösségi életbe, az önkéntes közmunkába, szerepet vállalnak a közös célért: a kolónia fennmaradásáért. Nem akarják föladni a meglévő hagyatékot, az elődök munkájának gyümölcsét. Sokan szeretnék továbbra is ápolni a magyar kultúrát és továbbadni az örökséget. Szeretnék gyermekeikbe beoltani a hitet, az ideálokat, a történelmi- és egyéb kulturális értékeket - egyszóval: a magyar szellemet, ami naggyá tette a magyart. A magyar kötődést, az azonosságtudatot. Ettől még megmaradhatnak jó argentin-magyaroknak. Vagy brazil-magyaroknak. Vagy venéz-magyaroknak. A magyar szellemileg igényes nép. A szellemi nemzet nem röghöz kötött. A rög egy horgony ugyan, de a szellem nem ismer határokat. Ezért, amíg hisszük, hogy a szellemi, mindent átfogó és senkit sem kizáró nemzeti eszméért munkálkodunk, addig nem a múltat siratjuk, hanem a jövőbe nézünk. A magyar lakosságba nem tartozunk bele, de a nemzetbe igen! Ahol megmarad a nyelv, ott a hagyományok őreként lép föl. És bátran mondom: ott a szellemi műhelyek továbbra is létezni fognak.

 Kovács Attila