vissza a főoldalra

 

 

 2012.03.23. 

Viszonossági elvű együttműködés a magyar és a román egyházak között

Viszonossági alapon támogatja egymás egyházi közösségeit a magyar és a román egyházügyi kormányzat – mondta az MTI-nek Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkára, miután hétfőn román egyházi és kormányzati vezetőkkel találkozott Bukarestben.

 Szászfalvi László a magyarországi egyházpolitikai változásokról, az új alaptörvény nyomán hatályba lépett új egyházi törvényről tájékoztatta Daniel pátriárkát, a román ortodox egyház vezetőjét és Adrian Lemeni egyházügyi államtitkárt. E jogszabály módosulása nyomán a román ortodox egyház is történelmi egyházi státust kapott Magyarországon.

 Az államtitkár elmondta: a román fél is támogatja a Temesi Egyházmegye magyar közösségeinek templomfelújításait és a nagyenyedi kollégium restaurálását.

 Bukaresti látogatása előtt Szászfalvi László többnapos erdélyi körúton találkozott a magyar történelmi egyházak képviselőivel. Kifejtette: Magyarország fontosnak tartja az erdélyi magyar történelmi egyházak nemzetmegtartó küldetését, és segíti őket e hivatás betöltésében.

 „Az elmúlt esztendőben elértük azt, amit eddig még soha, hogy minden határon túli magyar anyanyelvű pasztorációt végző lelkész és pap megkapja az úgynevezett szórványlelkészi támogatást" – mondta Szászfalvi László. Erre 2011-ben csaknem 200 millió forintot fordítottak.

 Ezenkívül az államtitkárság legfontosabb Kárpát-medencei célkitűzése az értékmentő és közösségépítő magyar egyházi kezdeményezések kiszámítható, rendszeres támogatása.

 A tavalyi év során 750 ilyen határon túli programot támogatott az államtitkárság 500 millió forinttal. Szászfalvi László reményét fejezte ki, hogy a támogatás idén is hasonló nagyságrendű lesz.

 

(Forrás: erdely.ma)