vissza a főoldalra

 

 

 2012.03.30. 

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának javaslatai a kormányprogramhoz

A 73 civil szervezetet tömörítő Szlovákiai Magyarok Kerekasztala levélben tudatta Robert Ficóval és alakuló kormányával a javaslatait a nemzeti kisebbségek jogait érintő kérdésekkel kapcsolatban.

 A Kerekasztal tájékoztatása szerint a levélben figyelmeztetettek arra, hogy a nyelvtörvényt össze kell hangolni Szlovákia nemzetközi kötelezettségeivel. A nyelvhasználatot szabályozó törvényeket többször is módosították, a változtatások áttekinthetetlenek és aránytalanok, gyakran az állampolgárok magánszférájába avatkoznak be. Nem sikerült megoldani a kisebbségek nyelvén való televíziós közvetítés, a nyilvános feliratok kérdését sem, míg a hivatalos kommunikációban való kisebbségi nyelvhasználatra nagyon kevés tér nyílik, a gyakorlatban az kikényszeríthetetlen.

A Kerekasztal kitér arra, hogy a nyelvhasználati rendelkezések Szlovákia nemzetközi vállalásait is sértik, ezzel kapcsolatban több szervezet, például az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezményének tanácsadó bizottsága, vagy a Velencei Bizottság is bírálta az országot. A szervezet fontosnak tartja, hogy a szlovák kormány a programnyilatkozatába sorolja be a nyelvhasználatra vonatkozó kérdések továbbfejlesztését, összhangban az ország nemzetközi kötelezettségeivel. Ezzel egyidejűleg meg kell teremteni a kisebbségi nyelvhasználatra vonatkozó törvény alkalmazásának feltételeit.

A jövőbeni célkitűzések között szerepelnie kell több törvény elfogadásának: a kisebbségi kultúrák finanszírozását, a kisebbségi közoktatást, valamint a kisebbségek jogállát is szabályozni kell. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a Kerekasztal fontosnak tartja, hogy a kormány egy önálló, megfelelő kompetenciákkal és anyagi háttérrel rendelkező emberi jogi és kisebbségügyi minisztériumot hozzon létre a most létező kormányalelnöki hivatal helyett.  

A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala pártállástól függetlenül szeretne konstruktív párbeszédet folytatni az új kormány képviselőivel, a kisebbségek jogállásának érvényesítéséről. A szervezet ezért arra törekszik, hogy bekapcsolódhasson a fent említett törvények előkészítésébe és a szakmai párbeszédbe.

 

(Forrás: felvidek.ma)