vissza a főoldalra

 2012.03.30. 

Örkény István: Tóték

(Győri Nemzeti Színház)

Örkény István Tóték című kisregényét 1964-ben írta. Ezzel a művével valami új kezdődött írói pályáján. A fordulatról maga nyilatkozott: „Az élet jelenségeit legjobb tudásom szerint igyekeztem realista eszközökkel realista módon megmagyarázni, de egyre jobban éreztem, hogy mindez nem elég.” A Tótékat két évre rá, 1966-ban dramatizálta, és még ebben az évben látott napvilágot a Kortárs hasábjain. A színjátékot 1967 februárjában vitték először színre a Thália Színházban. Az őrnagyot a színészkirály, Latinovits Zoltán alakította. Tót szerepében Nagy Attilát láthatta az akkori publikum. Ezt az előadást több vidéki és külföldi bemutató is követte. Örkény Párizsban, 1970-ben a Fekete Humor Nagydíját is elnyerte vele. Még az 1969-es esztendőben Fábri Zoltán rendezésében elkészült a filmváltozat is, ami az Isten hozta őrnagy úr! címet kapta. A filmben az őrnagyot Latinovits Zoltán, Tót Lajost a színészóriás, Sinkovits Imre, Tótnét Fónay Márta, Ágikát Venczel Vera, a postást Dégi István játssza.  Az ősbemutató óta se szeri, se száma a felújításoknak, nincs olyan évad, hogy valamelyik fővárosi, vagy vidéki színház nem tűzné műsorára.

A Tóték mondanivalója nem kötődik időhöz, nem veszti el aktualitását, így minden korok emberéhez szól, ugyanis az őrnagy és Tóték viszonyában a mindenkori hatalom és a mindenkori áldozat viszonyát vizsgálja az író. Örkény István a Tóték-ban ennek a szolgalelkű családnak a kálváriáját ábrázolja. A szállóigévé vált „édes jó Lajosom” megszólítással ismertté lett tűzoltóparancsnok és az őrnagy egyenlőtlen összecsapása áll a darab középpontjában. Tóték: Mariska, a feleség és Ágika, a kamaszlány mindent megtesznek azért, hogy a fronton szolgáló Gyulának jobb beosztást, emberibb körülményeket szerezzenek. Ez csak úgy érhető el, ha a Gyula parancsnokát, az idegbeteg és sértődékeny őrnagyot vendégül látják, és minden szeszélyét, őrült kívánságát teljesítik. A drámai konfliktus a két férfi, a tűzoltó és az őrnagy között zajlik. „Tót és az őrnagy nem kizárják, hanem feltételezik egymást.”- ahogyan ezt Örkény megvilágította. Amíg szegény Tót egyedül veszi fel a harcot a démoni erővel, addig az őrnagynak Mariska és Ágika személyében készséges segítőtársai is akadnak, sőt fokozatos önfeladásának minden egyes stációja - a sisaklehúzás, a dobozolás, a zseblámpa szopogatása, a bocsánatkérés - tőlük ered. Ez a család sajnálatraméltó, de a néző lelke mélyén megérti őket. Bármilyen hatalom - függetlenül a ráaggatott jelzőtől - kihasználja a tőle függőket, a jóindulatára ácsingózókat, mert ilyen számító és gonosz a hatalom természete. A színpadon az erőfölényben lévő feljebbvalónak és az eleve vesztésre álló kisembernek a küzdelme látható. Az őrnagy azzal hitegeti Tótékat, hogyha visszamegy a frontra, akkor a fiukat odaveszi maga mellé a jól fűtött zászlóaljirodára. A közönség együttérzése akkor szűnik meg, amikor kiderül, Gyula életét vesztette a csatatéren, mert ezután értelmetlenné válik a család áldozatvállalása. Az emberi méltóságában porig alázott Tót az őrnagy minden packázását eltűri, esze ágában sincs megtagadni bármit is, még legelképesztőbb hóbortjait is fogcsikorgatva ugyan, de teljesíti, mert az összes megszégyenítő helyzetet a felesége és a lánya úgy tünteti föl neki, mintha azok a világ legtermészetesebb dolgai lennének, olyan apró kis semmiségek, amiket egy apa igazán megtehet az egy szem fiáért.

Örkény István színművét most a győri Nemzeti Színház tűzte műsorára, 2012. március 3-án volt a premierje a Kisfaludy teremben. Funtek Frigyes rendező nem visz be mindenféle aktualitásokat a darabba, nem gondolja úgy, hogy az elmúlt években vékony porréteg telepedett a műre, amit neki muszáj lefújni róla, inkább magát a darabot mutatja be, hagyja, hogy az maga szóljon és fogja meg a közönség lelkét. A bogaras és erőszakos őrnagyot Csankó Zoltán alakítja. Nehéz dolga van, mert Latinovits Zoltán örökébe lépni bizony színészt próbáló feladat. Igyekszik kibújni a nagy előd árnyékából, és ez sikerül is neki. A szerencsétlen Tót Lajost Ungvári István kelti életre. Ő viszi a vállán az előadást, mesterségbeli tudásával, játékának megjelenítő erejével hozza a figura legfeljebb zúgolódásra képes jellemvonásait. Varga Mária személyesíti meg Mariskát. Derekasan helytáll ebben a szerepben. Huzella Júlia Ágikában naiv, butuska bakfist visz fel a színre. Posonyi Takács László ügyefogyott postása központi figurája a Tótéknak. Ez a győri előadás öregbíti Örkény István művének jó hírét, mert plasztikusan érzékelteti a nyomasztó kiszolgáltatottságnak és a kicsinyes lázadásnak kétségbeesett és nevetséges módját, és azt, hogy mindez nem csak Kelet-Közép-Európában, de bármelyik kontinensen is megtörténhetett, és bizony előfordul még ma is. (Felső képen: Varga Mária és Ungvári István; alsó képen: Huzella Júlia és Csankó Zoltán.)