vissza a főoldalra

 

 

 2012.03.30. 

Dél-Korea a megállapodások teljesítése miatt méltatta Janukovicsot

Szöulban, Dél-Korea fővárosában sor került Viktor Janukovics ukrán államfő és Kim Kwang Sik koreai miniszterelnök találkozójára. Az ukrán államfő sajtószolgálatának közlése szerint a találkozó során a felek a kétoldalú együttműködés széles körét vitatták meg. Kim Kwang Sik koreai miniszterelnök a találkozó alatt elmondta, hogy a koreai kormány méltányolja, hogy Ukrajna is a nemzetközi nukleáris biztonság kiépítésének részese ¨C írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.

 A koreai kormány vezetősége kifejezte azon meggyőződését, miszerint az ukrán államfő a jelenlegi csúcstalálkozón való részvételével a világ nukleáris biztonságának további erősödését szolgálja.

 A két ország közötti kapcsolat fejlődésével kapcsolatban a korai miniszterelnök kiemelte, hogy Ukrajna maradéktalanul teljesítette a 2011. szeptemberben folytatott hivatalos találkozón elért egyezségeket.

 Kim Kwang Sik köszönetet mondott Janukovicsnak azért, hogy az egyezségek megvalósítását folyamatosan figyelemmel követte.

 Az ukrán államfő a találkozó során kijelentette, hogy Ukrajna nagy jelentőséget tulajdonít a Koreával való kölcsönösen előnyös együttműködés bővítésére.

 „Ukrajna és Korea területileg távol állnak egymástól, hosszú ideje tartó barátságuk azonban összeköti őket” ¨C mondta az ukrán államfő, majd hangsúlyozta, hogy az ukrán nép számára Korea egy megbízható barát és partner.

 

(Forrás: Kárpátinfo.net)