vissza a főoldalra

 2012.11.03. 

Nevelni és szórakoztatni

Nevünk kötelez, és minőséget is sugall

„Művészként és szülőként is nagy felelősség hárul a felnőttekre, hiszen a kicsik nem maguk választanak. Rajtunk múlik, hogy a bennünk feltétel nélkül bízó gyermek, milyen élménnyel gazdagodva tér haza.”- olvasható a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház honlapján. A színház, a társulat célkitűzéseiről, előadásairól Nyírő Bea művésznőt, művészeti vezetőt kérdezem.

 Mikor alakult ez a színház és milyen céllal?

 –A Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színház két éve lett bejegyezve, de maga a társulat, a formáció hat éve a Turay Ida Színház keretén belül gyerekdarabokat állít színre. A „Turay”-ban játszottak azok a művészek, akik nálam is dolgoznak, de nagyon sok „szabadúszó” is fellép a produkciónkban. Amikor anno a Turay Ida Színházzal vidéken játszottunk, sokszor megkérdezték: van-e a tarsolyunkban gyerekeknek szóló darab, illetve tervezzük-e ilyen produkciók létrehozását. Ugyanis a vidéki városok – és nem a megyeszékhelyekre gondolok – igényes gyerekszínházi produkcióval való ellátottsága igen mostoha. Nagyon sokan utaznak mesedarabokkal vidékre, még jó színészek is, de a díszlet, a jelmez legtöbbször bizony igencsak gyatra. Színházunk egyik alapítójával, Darvasi Ilonával és igazgatónőnkkel, Darvasi Cecíliával a klasszikus, és ismert mese, a Holle anyó mellett döntöttünk, hogy az legyen az első gyerekeknek szóló játékunk. A darab tehát megvolt, de a pénz az igényes előadáshoz még nem. Tudjuk, csak akkor lehet jó minőséget elérni, ha annak megvan az anyagai háttere. Nagy sikere volt az első előadásunknak, nagyon sokat jártunk vele vidéki településekre, és már kérdezték, mi lesz a következő gyerekeknek szóló darab. Tehát a közönség igénye szorított minket az egyre több produkcióra. Néhány év után úgy gondoltuk, hogy váljunk le a Turay Ida Színházról, és alapítsuk meg a Magyar Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Színházat. Saját díszlet-és jelmeztárunk és díszletszállító teherautónk van. Minket is , ahogy a „Turayt”, a Szemiramisz Színházi Kht. üzemeltet, de már saját honlappal (nemzetigyermekszinhaz. hu)büszkélkedhetünk. Idén többek között a József Attila Színházban, Győrben, Keszthelyen,  és állandó helyszíneinken, a Ferencvárosi Művelődési Központban, az Óbudai Művelődési Központban és Törökbálinton 4-5 produkciót is játszunk egy évadon belül.

 A színház nevében a „magyar” és a „nemzeti” csupán jelző, vagy annál több is?

 –Mielőtt a név mellett döntöttünk volna, körbetekintettem, hogy a különböző társulatok milyen gyerekeknek szóló darabot játszanak. Tehát széjjelnéztem a kulturális piacon, hiszen mi a nézőkből, a piacból, állami támogatás nélkül élünk. Azt vettem észre, hogy nagyon érdekes és furcsa nevű társulatok utaznak gyermekprodukciókkal. Úgy gondoltam, hogy a név kötelez, és minőséget is sugall. Miután több millió forintot tesz ki egy nagy klasszikus mesedarab esetén mind a díszlet, mind a jelmez költsége, ezért nem is lehet primitív a nevünk. Ha a nevünkben szerepel a magyar és a nemzeti, akkor nem adhatunk elő butácska darabokat jelzésszerű díszletekkel. Nagyon jó lenne, ha minél több klasszikus magyar mesét tudnánk bemutatni, mert messzemenőkig egyet értek Csukás Istvánnal, aki azt mondja: magyar gyerekeknek, magyar mesét adjunk. Sajnos a klasszikus magyar mesék jogdíjasak, és ezért nem tudjuk azokat műsorra vinni.

 Viszont egy népmese –átiratnak nem lenne jogdíja.

 –Ez így van, voltak is nekünk Mátyás király-mesénk, és egy népmese-egyvelegünk is, viszont azt tapasztaltuk, hogy a népmesékre nincs igény a kultúrházakban. Vagy azért, mert sokan viszik azokat, és így unalmassá válnak, vagy ,mert a televízióban is adnak magyar népmeséket. Másrészt: tőlünk elvárják a nagy klasszikus színrevitelét. Ezért is játsszuk a Csipkerózsikát, a Dzsungel könyvét, az Ózt, a Holle anyót, a Péter és a farkast, a Pinokkiót. Orosz népmese –feldolgozás a Négy évszak, míg Karácsonykor a Betlehem csillagát adjuk elő. Úgy próbáljuk a repertoárunkat összeállítani, hogy minél változatosabb legyen. Terveim közt szerepel egy népek meséje sorozat, de sajnos ennek megvalósulása is anyagiak függvénye. Szeretnénk minél több zenés mesejátékot létrehozni, de akkor is a jogdíjak jelentik a gondot. Ismerjük az emberek fizetőképességét, s tudjuk, hogy a mesedarabokra nem lehet nagyon drága jegyeket árulni a művelődési házakban. A művelődési házak viszont nem tudják kiegészíteni számunkra a jegyárakat. Ahhoz viszont, hogy a minőséget fenntartsuk, ragaszkodnunk kell a jelenlegi árainkhoz. Bizonyára lehetne olcsóbban is kiállítani egy adott darabot, de az már nem a mi társulatunk lenne.

 A kisgyerekek többsége már kétéves kortól ül a tévé előtt, és nézi a különböző filmeket, olyan rajzfilmeket, ahol egy jelenet nem tart tovább 10-20 másodpercnél. Gyorsan peregnek az események, és egyre fejlettebb a technika. A színház ezzel miként is tud versenyezni?

–Egyetlen egy előnyünk van, hogy mi háromdimenziósok vagyunk, és ezt ritkaságot használjuk ki. Tehát a gyermek szinte megfoghatja a színészeket. Sokan temetik a színházat, teljesen alaptalanul, mert addig, amíg a néző azt érzi, hogy karnyújtásnyira vannak tőle a színészek, a színház él. Az is sokat számít, hogy a mi művészeink felnőtteknek szóló produkciókban is játszanak. Ez azért fontos, mert a művészi ambíciójukat a nagy klasszikusokban ki tudják élni. S közben híres színészek szinte belekönyörögték magukat a gyerekdarabjaimba, mert ők ezt szívesen csinálják. Sokszor, sajnos gyorsan összetákolnak egy gyerekeknek szóló darabot, csakhogy a színész megélhessen. Ez magával vonzza a primitív díszleteket, jelmezeket, és azzal bizony becsapják a gyereket. A gyerek a lehető legőszintébb közönség, és akkor tudjuk igazán elvarázsolni, ha a színészek jókedvvel, szeretettel és nem muszájból játszanak a gyerekeknek. Aki felmegy a honlapunkra, láthatja a pazar díszleteket, jelmezeket, kellékeket – egy példa: nálunk nem papírból vágják ki a koronát. Igaz a legutóbbi premierünkön, a Pinokkióban, ami táncmese, vetítünk is. Nem arról van szó, hogy kivetítünk egy erdőt, és azt láthatják egy órán keresztül, hanem igen komoly technikáról. Láthatja a néző, hogy Giepetto elindul megkeresni Pinokkiót, és mindez filmszerűen van felvéve.  

Nemcsak az a fontos, amit lát, hanem az is, amit hall a gyerek. Lényeges a helyes hangsúlyozás, hogy ne énekelve beszéljen a színész, és ne gügyögjön, amivel hülyének nézi a gyereket.

–A gyerek nem buta, hanem picike. Nálunk nem is játszhat olyan, aki nem diplomás, vagy nem rendelkezik „színész1” minősítéssel. Sőt már díjnyertes író, Topolcsányi Laura is tagja a társulatnak. Tehát ő az egyik írónk, és jómagam is írok szövegeket, megpróbálom a szegedi bölcsészkaron szerzett tudásomat kamatoztatni. Természetesen se csúnya szó, se öncélú káromkodás nem hagyhatja el a szánkat. Nem szeretem, amikor pongyolán beszélnek, amikor énekelnek a szereplők. Ha ilyet hallunk, annak két oka lehet: így kéri a rendező, vagy amatőr a színjátszó. Mi nevelni és szórakoztatni szeretnénk úgy, hogy az emberi értékeket emeljük ki és állítjuk követendő példának a gyermekek elé, s közben igényes látvány-és hangzásvilágot teremtünk a számukra.

Medveczky Attila