vissza a főoldalra

 2012.11.03. 

Minden igazi szeretetben jelen van az Isten
(Barsi Balázs: Beszédes képek)

Barsi Balázs ferences atya Beszédes képek c. könyve 2012-ben jelent meg a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium gondozásában. A szerkesztő, Keppel Dániel, a Kákonyi Asztrik Kortárs Galéria művészeti vezetője, a fülszövegben szeretettel ajánlja ezt a könyvet Tokár János ferences atyának, az esztergomi ferences gimnázium és kollégium igazgatójának, aki idén ünnepelte 55. születésnapját, és az iskola vezetésének 15 éves jubileumához érkezett. A 80 éves gimnázium és benne a 15 év eltörpülni látszik a történelem évszázadokat átölelő folyamában, mégis egy ember szűkre szabott életidejében jelentős szakasz. Egy egyházi iskola viharedzett hajóját kormányozni hittel és szeretettel többet jelent puszta társadalmi célok betöltésénél, a lelkek nevelésének és Istenhez emelésének gigászi küzdelmével párosul. Aki megérti ezt a nemes feladatot, az méltán kaphat elismerést diákjaitól és a vele együtt tevékenykedő munkatársaitól. Bona causa triumphat (a jó ügy diadalmaskodik) – tartja a latin mondás, és menynyire igaz ez akkor, ha Isten nagyobb dicsőségére történik – írta Keppel Dániel.

 Amint az esztergomi ferencesek honlapjáról megtudjuk, a ferences jelenlét Esztergomban történelmi jelentőségű, hiszen nagy valószínűséggel ebben a városban volt a Kisebb Testvérek első hazai alapítása még Szent Ferenc életében (1225–1226), és ez a kolostor volt az első magyar rendtartomány székhelye és névadója (Provincia Strigoniensis). A középkori források páratlan módon fejezik ki egyedülálló voltát, amikor nobile monasteriumnak (nemes monostor) nevezik. Az első házat, amely valószínűleg a város szélén állt, a IV. Béla által emelt új kolostor és templom váltotta fel (nagyjából a mai rendház és templom helyén) – a Segítő Szűz Máriának és Szent Erzsébetnek szentelve (1235–1240) –, ahová „ünnepi pompával, fehér zászló alatt lettek bevezetve” a testvérek. A tatárjárás után újjáépített templomot a Segítő Szűz tiszteletére emelték, s IV. Béla király – feleségével és fiával – ezt választotta temetkezési helyül (1275). A XV. század derekán obszerváns ferencesek lakják már a rendházat. Itt jött létre a rend első magyar főiskolája (studium generale), s a XV. század utolsó évtizedeiben itt élt és tanított két hitszónok, Temesvári Pelbárt és Laskai Osvát, akiknek prédikációs kötetei Európa-szerte ismertek voltak. 1520-ban itt lépett a rendbe a kiváló hadvezér, a később kalocsai érsek, Tomori Pál is. Miután az épületet a török elpusztította (1544), a város felszabadulását (1686) követően láttak hozzá új építéséhez Széchényi György prímás érsek támogatásával. 1717-re nagyjából elkészült a Szent Anna tiszteletére épült templom és rendház. 1775-ben a ferencesek átvették a megszüntetett jezsuita rend gimnáziumát, amelynek vezetését 1809-ben a bencéseknek adták át. 1875-ben a rendház egy emeletes épülete új részekkel bővült, eleinte bosnyák teológusnövendékek részére. A XX. század elején merült fel annak ötlete a Szűz Máriáról nevezett provinciában, hogy olyan középiskolát hozzanak létre, amely képes ellátni érettségivel a rendbe jelentkező fiatalokat. Így jött létre 1928-ban először internátus, majd 1931- től nyilvános iskola bentlakásos diákok számára. Az első érettségi vizsgákra 1939-ben került sor. A több új résszel bővült intézményt 1948- ban államosítják, s csak 1950-ben éled újjá a Kapisztrán Provincia fenntartásában. A korábban Szent Antalról nevezett kollégium 1959-től Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Diákotthon néven működik. El nem múló érdeme az itt tevékenykedő testvéreknek és a velük együtt dolgozó más rendhez tartozó vagy civil tanároknak és dolgozóknak, hogy számos papi és szerzetesi hivatást érleltek a kommunista diktatúra idején. Az intézmény további bővítése során 1986-ban készült el az új iskolaépület, ahol 1998 óta 6 és 4 évfolyamon 10 osztályban kb. 300-350 diák tanulhat. Jelenleg a rendházban élő testvérek az iskolában és kollégiumban folyó oktató-nevelő munkát végzik, valamint a templomhoz kötődő lelkipásztori feladatokat látják el. A rendházzal és kollégiummal egy fedél alatt szociális otthon is működik, amely többek között az idős és beteg testvérek számára nyújt megfelelő ellátást.

Dr. Prokopp Mária művészettörténész a könyv előszavában rámutat, hogy újra és újra felvirágoztatták az ősi magyar ferences központot. Országos, sőt európai szellemi központtá vált Temesvári Pelbárt könyvei révén. Ebben az irányban dolgozik Tokár János atya is immár 15 éve a gimnázium élén. Ő diákként ismerte meg Esztergomot és Szent Ferencet, egy életre megszeretve mindkettőt. Elkötelezte magát a dalos lelkű, mindig vidám, dinamikusan tevékeny, Istennek élő Ferenc testvérrel. S 15 év óta már nemcsak oktatja, neveli a magyar fiatalok százait az ősi falak között, hanem irányítja is a rendházzal egybeépült neves gimnázium szellemi-lelki életét. Mivel jól tudja, hogy ép lélek csak ép testben bontakozhat ki, ezért szüntelenül munkálkodik a fizikai környezet, az épület fejlesztésén, szépítésén. Legutóbb a XVIII. századi íves boltozatú, pompás térhatású szerzetesi ebédlő egykorú padjainak háttámláin látható XVIII. századi jeles festmények méltó kiemelésén fáradozott. Ez a 12 kép Szent Ferenc életének 12 eseményét, pontosabban 12 csodáját jeleníti meg. A képek egy nagyobb képsor részei voltak, amely a terem U-alakú asztalsorához kapcsolódó támlás padokat ékesítette… Ezek a képek a kortárs barokk művészet gazdag ikonográfiai gyakorlatában is ritka, önálló kompozícióban ábrázolják a rendalapító mélyen misztikus lelkületét. A halálról és Krisztus életáldozatáról elmélkedő Ferenc testvér mellett, a szép természeti tájban, angyal hegedül. A stigmatizáció eksztázisában angyal tartja fel a szent törékeny testét. Az Eucharisztia előtt imádkozó Ferenchez angyal száll le, és hozza a kehelyben Krisztus vérét.

Az első táblaképen Szent Ferenc a kortárs Szent Domonkossal, a másik jeles rendalapítóval körülöleli a világot jelképező földgömböt, és azt Mária által Jézusnak ajánlja föl. Domonkos 1171 és 1173 között született a spanyolországi Caleruegában. Amikor Domonkos elérte a hétesztendős kort, szülei rábízták egyik nagybátyjára, egy papra, aki vállalta pappá nevelését. A tanulmányokat igen komolyan vette, a Szentírás egyes részeit kívülről is megtanulta. Sokat emlegetett, érzékenységét jól jellemző történet életéből, hogy amikor egy alkalommal nagy éhinség tört ki vidékükön, ő eladta számára sokat jelentő könyveit a következő felkiáltással: „Hogyan tanulmányozhatnék én holt bőröket, amikor az emberek éhen halnak?!” 1196-ban Osma város katedrálisának kanonokja lett, néhány hónap múlva pedig pappá szentelték. Három évvel később, egy reform következtében, a kanonokok ismét közösségben kezdtek élni, Domonkos pedig örömmel vetette magát alá a közösségi élet elvárásainak, mely szemlélődő életét még jobban kiteljesítette. 1203-ban püspökével, Diego-val Dániába indul, és ugyanezt az utat két év múlva ismét megteszik. Nagyon megrázza az élmény, amit út közben átél: Franciaországban szembesül az eretnekség nagymérvű elterjedésével. Ettől kezdve élete egyetlen lényegre irányul: minden lehetséges és látszólag lehetetlen módon hirdetni (prédikálni) az embereknek az igazságot, az Igazságot, aki Krisztus. Létrehozza a Prédikátorok Rendjét (a kor szelleméhez képest nagy újdonságként, hiszen ekkor a prédikálás még csak nem is minden pap, hanem kizárólag a püspökök privilégiuma volt), és gyalogosan vándorolva viszi az emberekhez az Örömhírt. Ferenc életét pedig Celanói Tamás szerzetes krónikájából ismerhetjük meg. Történt, hogy Ferenc és Domonkos egy alkalommal ugyanazon időben tartózkodott Rómában az ostiai bíboros (a későbbi IX. Gergely pápa) házában. Celanói Tamás a két rendalapító szent alázatosságára és szentségére utalva megjegyzi, hogy mivel tele voltak bölcsességgel, a kegyelemtábla felé fordított arccal, barátságosan tekintettek egymásra. Barsi Balázs atya leírja, hogy az életrajzíró ezzel a Kivonulás könyvét idézi, ahol az Úr részletekbe menően előírja Mózesnek, hogy hogyan készítse el a frigyládát. Itt olvasunk a tiszta aranyból készült engesztelés táblájáról, amelynek két végére vert aranyból két kerubot kellett készíteni, arccal egymás felé fordítva. Az életrajzíró tehát Szent Domonkost és Szent Ferencet a két kerubbal azonosítja, de már az Újszövetség világában. Az engesztelés táblája ugyanis nem más, mint maga Jézus Krisztus, aki a kereszten való önátadásában tökéletes engesztelést nyújtott a világ bűneiért, Domonkos és Ferenc pedig az a két kerub, akik az újszövetségi engesztelés táblája, vagyis Jézus megnyílt oldalának szemlélésében él és átalakul. Barátságuk a barátság legnagyobb foka itt a földön, mert mindketten az isteni jelenlétet őrző frigyládához, vagyis Jézus Krisztushoz vannak szegezve. Ezért ők nem csupán egy irányba néznek, mint általában a barátok, hanem egymás arcába tekintenek, úgy, hogy a másik arcában már Krisztust látják. Minden igazi szeretetben valamiképpen jelen van az Isten, de egymás arcában megpillantani Krisztus arcát igen ritka kegyelem.

A kilencedik kép Ince pápa álmát mutatja be. III Ince pápa álmában azt látta, hogy egy egyszerű ember a vállaival megtámasztotta a Lateráni bazilikát. Szent Ferencben felismerte azt az embert, aki a templom, az Egyház megmentésére hivatott. Ahogy Balázs atya leírja, Ince pápa szívét az egyház rettenetes gondjai szorongatták: a méltatlan életű klerikusok, a tudatlan és babonás nép, az eretnekségek mételye. Ha körültekintünk, minket is joggal tölthet el aggodalom az egyház jövőjét illetően. Az egyház épülete ma is omladozik, püspökök, papok és a hívek hatalmas tömegei gyakorlatilag elszakadtak a Katolikus Egyháztól, hitüket ezoterikus tanítások fertőzték meg, sokan nem ismerik el a bűnt és tagadják a kárhozatot. A pápa álmában megjelenő jelentéktelen emberke azért óriási, mert ő nem adja át magát e tragikus látványnak. Ő nem az egyház felszínét nézi, hanem a San Damianó-i feszület óta szüntelenül Jézus arcát szemléli, s nem az ijesztő híreket és statisztikákat hallgatja, hanem az Úr mindig élő igéire figyel. Ahhoz, hogy bizalmunk valóban szilárd legyen abban, aki azt ígérte, hogy egyháza az utolsó napig fennmarad, s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta, alighanem szükséges, hogy Ince pápával együtt átérezzük a romba dőlés valós lehetőségét. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a szorongató rémlátások idején találkozzunk Isten szentjeivel, akik nem veszik le tekintetüket Jézus arcáról… A szentek nem erős vállukkal mentik meg a düledező egyházat, hanem Jézus arcának szemlélése és igéjének hallgatása által. Ők azok, akik felébresztenek bennünket a rémlátásból, és tekintetünket Jézus felé irányítják, hogy Őt szemlélve megerősödjön bennünk a remény.

A tizedik táblakép lényege, hogy az igazi szeretet a szeretett lényért való szenvedést is magában foglalja. A kép azt ábrázolja, hogy Ferencet megkísérti a gonosz lélek, és arra akarja rávenni, hogy sokkal kényelmesebb életmódot folytasson. Ferenc válaszul a rózsabokor tövisei közé veti magát. Balázs atya szerint a „freudista ideológia bizonyára mazochistának nevezné Ferencet ezért a cselekedetéért, mert öncélúnak gondolja az általa választott fájdalmat és szenvedést. (Vajon mi lenne a véleménye Freudnak a mellplasztikáról és a tökéletes alakért folytatott , anorexiáig menő kegyetlen böjtölésről? Azok nem öncélúak, sőt destruktívak?) A materialista pszichológia nem tud mit kezdeni Szent Ferenc viselkedésével, mert nem vesz tudomást arról, hogy annak mozgatórugója nem a gyönyörkeresés vagy valamilyen fizikai szükséglet kielégítése, hanem az Úr iránti mérhetetlen szeretet. Ferenc nem magát akarja gyötörni a virrasztással, és nem a fájdalmat keresi a tövisek között, hanem az Urat akarja viszontszeretni, akinek megtapasztalta megelőző irgalmas szeretetét… A szeretetből vállalt apróbb és nagyobb önmegtagadások elmaradása mögött egy talán meg sem fogalmazott, de egyetemes döntés van: Jézus kell, de a keresztje nem; a szeretet édessége kell, de a szeretet szenvedése nem; a papságból, a szerzetességből, a házasságból, illetve a másik emberből a kellemes kell, de a kellemetlen nem…”

A tizenkettedik táblakép azt mutatja, hogy mikor a testvérek száma elérte a nyolcat, Boldogságos Ferenc maga elé gyűjtötte valamennyiüket, és miután sokat beszélt nekik az Isten országáról, a világ megvetéséről, a tulajdon akarat megtagadásáról és a test igába fogásáról, kettesével szétküldötte őket a világ négy tája felé. „Menjetek, kedveseim” – mondotta nekik –, ketten-ketten a világ különböző tájai felé, és hirdessétek az embereknek a békét és a bűnbánatot a bűnök bocsánatára! – olvashatjuk Celanói Tamásnál. Balázs atya rámutat, hogy „Isten országának hirdetése hiábavaló és hiteltelen, ha világias ember szájából hangzik. Ezért ma is aktuális a világ megvetése, amely természetesen nem a teremtett dolgok leértékelése – mi sem áll távolabb a Naphimnusz költőjétől– , hanem a világ szellemének elutasítása. Ellene mondás annak az Isten nélküli, olykor nyíltan, máskor burkoltan istenellenes világfelfogásnak, amely a bűnbeesés óta jelen van a világban, beépül a gazdasági-társadalmi struktúrákba, és megmérgezi az anyagi és szellemi javakhoz való viszonyulásunkat. Kortársaink nem szavakat várnak tőlünk, hanem életpéldát.”

Reméljük, hogy Barsi Balázs elmélkedései minden olvasónak megmutatják, azt, ha az ember modern bálványokat imád, nem az életet választja; nem szabad, hanem rab: önzésé, bezárkózásé. A „megtestesülés”, a megtestesült Ige megszabadít, szabaddá tesz.

(Barsi Balázs: Beszédes képek; Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium, 2012.)