vissza a főoldalra

 2012.11.03. 

A luxemburgi bíróság több durva eljárási szabálysértést is elkövetett

Egy pártatlan ítéletnek utalnia kellett volna arra, hogy Sólyom László kiutasítása (kitiltása) kárt okozott az európai egység ügyének is

Szlovákia nem sértett uniós jogot 2009-ben, amikor jegyzékben tiltotta meg Sólyom László akkori államfő belépését az ország területére – derül ki az Európai Bíróság október 16-ai ítéletéből. A taláros testület az ítéletével elutasította az ezzel kapcsolatos magyar beadványt, s kimondta, hogy a szlovák állam a nemzetközi diplomáciai szabályok szerint cselekedett.

 Meglepte az Európai Bíróság ítélete? –kérdezem Dr. Mohi Csaba nemzetközi jogászt, egyetemi tanárt.

 – Az Európai Unió Bíróságának ítélete rendkívüli mértékben megdöbbentett, mert az ítélet maradék hitemtől is megfosztott, amely abból állott, hogy azt reméltük, a „Barroso Bizottság” által az elmúlt fél év során Magyarországgal szemben elkövetett súlyosan diszkriminatív államigazgatási természetű intézkedésekkel ellentétben, a bíróság részrehajlás nélkül, kellően bölcs, az európai megbékélést, a nemzetek közötti közeledést, vagyis az európai egység ügyét szolgáló ítéletet fog hozni. Sajnálatos módon, azon túlmenően, hogy a meghozott ítélet érdemi tartalma, valamint az indokolás is számos jogi megalapozatlanságot és logikai ellentmondást tartalmaz, a luxemburgi bíróság több durva eljárási szabálysértést is elkövetett. Összességében: a bírósági ítélet teljességgel megalapozatlan, az Magyarországgal szemben egyoldalúan, súlyosan diszkriminatív, amely újólag megdöbbentette a hazai és a felvidéki magyarságot. Az politikai szempontból is rendkívül káros, mert az európai integráció jelenlegi igen kiélezett, számos súlyos megoldatlan problémával terhelt helyzetében növeli a bizonytalankodók számát, tovább fokozza az Európai Unióval szembeni ellenérzéseket és mindezzel rendkívüli károkat okoz az európai egység ügyének. Különösen súlyos vádat fogalmaz meg az ítélet saját magával és az európai integráció egészének működésével szemben is. Ennek lényege a következő: egy nemzetközi szervezet (az unió egy, a föderatív államiság irányába fejlődő szervezet) döntéshozatali mechanizmusa épülhet a politikai, vagyis hatalmi alapon meghozott döntések rendszerére, illetve a szervezet (unió) által kibocsátott jogszabályok következetes betartásával meghozott döntések demokratikus rendszerére  Az első esetben a döntéseket az európai nagyhatalmak érdekei determinálják, az intézkedések az ő javukat szolgálják a gyengébb alku pozícióval rendelkező, azaz a közepes és kisebb méretű tagállamok érdekeivel szemben. Az unió jogszabályainak, különösen az Alapszerződés előírásainak megfelelően, korrekt eljárás keretében meghozott határozatok ugyanakkor biztosíthatják a tagállamok közötti egyenjogúságot, a diszkriminációmentes döntéshozatalt, amely az egyedüli és kizárólagos garanciáját képezi az Európai Unió sikeres működésének, sőt mi több: az európai integráció életben maradásának! Ennek az ítéletnek legszomorúbb tanulsága abban áll, miszerint a luxemburgi bíróság meggyőzött bennünket arról, hogy a politikai megfontolások alapján meghozott, a felek egyenjogúságának legcsekélyebb mértékét sem biztosító, egyoldalúan diszkriminatív döntéshozatal gyakorlata immár megjelent a pártatlanság és a jogszerűség garanciális követelményének betartatására hivatott európai bíróság gyakorlatában is! Ez pedig Európával szemben hatalmas, ma még felmérhetetlen veszélyeket képez. Uniós részről velünk szembeni elfogultságot, további diszkriminációt képez az a körülmény, hogy a José Manuel Barroso által vezetett bizottság eleve a magyar féllel szemben foglalt állást, jóllehet, tudta, hogy az államigazgatási természetű eljárást követően bírósághoz fogunk fordulni és ezzel hatalmi szóval nyomást gyakorolt a pártatlan ítélkezésre. Mindezeken túlmenően, már ez év tavaszán döbbenetet keltett hazai jogász körökben, amikor az egyik luxemburgi „főtanácsnok” (Advocate General) nyilvánosan kijelentette: „a magyar fél várhatóan az ügyet el fogja bukni”. Ezzel súlyosan prejudikálta az ítélkezést, aminek negatív eredményével most szembesültünk.

 Sólyom László jelezte, hogy ominózus révkomáromi látogatását magánszemélyként teszi meg. Így nem illette volna meg az EU-s szabad mozgáshoz való jog?

 –A luxemburgi Európai Bíróságnak kötelessége lett volna érdemben eljárni, tekintettel arra, hogy Sólyom László egyértelművé tette, ő magánszemélyként kívánt Révkomáromba menni, ezért korlátozások nélkül megillették őt az „uniós polgárság” intézménye által biztosított többletjogok is, így különösen szlovák területen a „korlátozásoktól mentes mozgásszabadság”. Mindjárt hozzá teszem, hogy ugyanez a jog megillette Sólyom Lászlót, mint magyar köztársasági elnököt, ebbéli pozíciójából adódó, a nemzetközi jogra épülő diplomáciai mentessége következtében is. Elemezzük ezt a kettősséget, amely szituációval a bíróság képtelen volt megbirkózni. A nemzetközi közjog és az uniós jog egyidejű hatályának kötelező szabályát, az elnöki jogosultságok és mentességek kumulációjának gyakorlati követelményét sutba dobva, megsértette az ítélkezés jogszerűségének követelményét és a magyar felet súlyosan diszkriminálta.

 A bírósági szövegben arról van szó, hogy Sólyom Lászlót nem engedték be Szlovákiába, viszont arról van szó, hogy az államelnököt akkor a komáromi hídról visszafordították. Ez nem különös?

 –Sólyom László magánemberi mivoltát egyértelművé tette azzal, hogy nem magyar lobogóval díszített államfői gépkocsival, hanem gyalogosan ment át a komáromi Duna-hídon. A túloldalon a szlovák hatóságok megállították és felszólították, hogy hagyja el Szlovákiát.(A direkt TV adásban jól látható volt, amint a szlovák rendészeti személyek körülvették elnökünket. Feltehetően nem magyar felségterületen tették ezt, mert ha igen, akkor az további nemzetközi jogsértést képez.) Köbvetkezésképpen elnökünket „kiutasították Szlovákiából”. A jelen kritikai jogi értékelés abban az esetben is megáll, amennyiben kiinduló pontnak a bíróság által megerősített szlovák érvelést fogadjuk el (nevezetesen, hogy a magyar elnököt „nem engedték be”). Ez esetben ugyanis nem „kiutasításra” hanem „kitiltásra” került sor, ami egy államfővel szemben éppen olyan tilos kényszer intézkedés mint a „kiutasítás”!

 Északi szomszédunk arra hivatkozott, hogy a magyar államelnök személye súlyos biztonsági kockázatot jelent. Egyáltalán egy államfő képezhet biztonsági kockázatot egy másik állam vonatkozásában?  

– Magától értetődően egy demokratikusan megválasztott államfő személye nem képezhet biztonsági kockázatot valamely másik állam vonatkozásában. Az uniós bírák a tényeket félretéve kijelentették, hogy Sólyom László államfői minőségben kívánt Szlovákiába menni és ezért nem illette őt meg az „uniós polgár” részére az alapszerződésben biztosított mozgásszabadság. Ez szánalmat keltő, primitív logikai bukfenc, két okból is. Egyrészt magától értetődő, hogy egy államfői pozíciót is betöltő „uniós polgárnak” csakis többletjogosítványai lehetnek, nem pedig kevesebb. Természetszerűen Sólyom László államfői minősége következtében nem vesztette el az „uniós polgárságból” őt egyidejűleg megillető jogokat, erre sem a nemzetközi közjog, sem pedig az uniós jog nem ad lehetőséget. Az Alapszerződés hatályos rendelkezése előírja (20. Cikk):”Uniós polgár mindenki, aki, aki valamely tagállam polgára. Az uniós polgárság kiegészíti a nemzeti állampolgárságot.” Jelen esetben egy államfőt és egy „európai polgárt” egyidejűleg megillető jogosultságok magától értetődő egységének esete forog fenn. Vagyis kiutasítása eredményeként mind a nemzetközi jog, mind az uniós jog sérelmet szenvedett! Ebben áll a bírósági ítélet megalapozatlanságának további jogsértő eleme.  

 Az államfőknek a nemzetközi jog szerint nem éppen többletjogosultságai vannak? Nem illeti meg a diplomáciai immunitás?

 –Elemezzük, milyen jogsérelem érte Sólyom Lászlót, mint köztársasági elnököt, majd azt, hogy az uniós jog által részére, mint magánembernek biztosított alapjogok mennyiben sérültek! A magyar államfő kiutasítása a nemzetközi jog és az államok közötti kapcsolatok kőbe vésett rendező elvének legdurvább megsértését képezi. Sólyom László mint Magyarország legfőbb közjogi méltósága a „diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. évi bécsi egyezmény” értelmében teljes immunitást élvezett  szlovák felségterületen, aminek következtében a szlovák hatóságok vele szemben semmiféle kényszerintézkedést, ezek körében természetesen a kiutasítást vagy kitiltást, mint annak legdurvább fajtáját, sem foganatosíthatták volna! Közjogi méltóságok más országok területére hivatalos és magánemberi minőségükben egyaránt gyakorta utaznak. Ez utóbbi esetben a fogadó államnak a nemzetközi protokoll szerint „meg kell adnia a kötelező tiszteletet, és mindenben elő kell segítenie, hogy tartózkodása kellemes és eredményes legyen, őt semmiben sem akadályozhatják, szabad mozgásában nem korlátozhatják”. Valamely államfő méltóságát sértő magatartás a szuverenitások egymás közötti érintkezésében rendkívül barátságtalan cselekedetnek számít. Sólyom László Szlovákiából történt kiutasítása a magyar állam és a magyar államfő méltóságát egyaránt durván megsértette. Ezt az ügyet ennek megfelelő komolysággal, a rendelkezésünkre álló jogi eszközök lehetőségeinek ismeretében egyúttal következetes szigorral kell kezelnünk!

 Az is felvetődik, hogy az Európai Bíróságnak volt-e egyáltalán jogalapja az eljárás lefolytatásához.

 –A bíróság Sólyom László közjogi pozíciójára hivatkozva állapította meg Szlovákia jogsértésének hiányát, majd Magyarországot a perköltségek viselésében marasztalta el. Ezzel indirekt módon a magyar felet tette felelőssé az általa jogalap nélkülinek minősített eljárásért. A luxemburgi bíróság saját indokolását alapul véve kizárólag egyetlen jogszerű döntést hozhatott volna: a magyar fél beadványának kézhez vételét követően haladéktalanul megállapítja hatáskörének hiányát, a magyar fél keresetét elutasítja és jóhiszeműségét bizonyítandó – az ilyenkor kötelező jogi tanácsadás és útmutatás jegyében - a megfelelő fórumot megjelöli. Nem ez történt, az általa megállapított hatásköri hiányban, jogalapot nélkülözve lefolytatta az eljárást, a magyar felet megalázó módon kioktatta és diszkriminációt megvalósítva a perköltségek egyoldalú viselésére kötelezte. Az Európai Bíróság gyakorlatában ritka az ilyen durva bírói tévedés. Hatáskör hiányában lefolytatott eljárás esetében a bíróságnak saját magának kell viselnie a felmerült költségeket.

 A nemzetközi jog szerint mi mindent sértett meg 2009 augusztus 21-én Szlovákia?

 – Amikor a szlovák hatóságok nem engedték tovább Sólyom Lászlót, hanem kutasították, ezzel megsértették az unió alapszerződésének a személyek szabad mozgását biztosító garanciális alapelvét. Ezt a szabadságot a szlovák fél kizárólag három veszélyeztető okra hivatkozva korlátozhatta volna: közegészség, közbiztonság, közrend. Amennyiben Sólyom László az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által nyilvántartott valamely súlyosan fertőző betegségben (lepra, tífusz, stb.) szenvedett volna, akkor sem tagadhatták volna meg belépését, de ilyenkor egészségügyi zárlatba (karantén) kellett volna őt helyezni egészségi állapotának helyreállásáig. A közbiztonság veszélyeztetésére akkor hivatkozhattak volna, amennyiben Sólyom László nemzetközi bűnözői banda (pl. drogkereskedelem) szervezését kívánta volna megvalósítani. A szlovák állam közrendjének veszélyeztetettségére utalhattak volna például, ha ő fegyveres csoport vagy a „Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom” aktivistáinak élén haladt volna keresztül a Duna-hídon. Egyik eset sem állott fenn, a szlovák állam minden jogalapot nélkülözve foganatosított kényszerintézkedést, következésképpen szlovák részről rendkívül súlyos jogsértés történt! Figyelmet érdemel, hogy az előbbi indokok bármelyikének fennállása esetén is az uniós bíróság ítélkezésének gyakorlata szerint a meghozott korlátozó intézkedések „kizárólag az érintett személy konkrét, tényleges viselkedésének figyelembe vételén alapulhatnak és nem kapcsolódhatnak ezen túlmenő indokokhoz”. (Így pl., hogy az érintett uniós polgár egyúttal államfő is.) Mindezeken túlmenően, az Európai Bíróság számos korábbi ítélete kimondta, hogy a korlátozó intézkedésnek arányosnak kell lennie azzal a fenyegetéssel, amelyet az érintett személy magatartása képez. Sólyom László szembetűnően szelíd, intellektuális, tudós ember, egyénisége veszélyt nem mutat. A szlovák fél által be nem tartott arányosság követelménye mellett a luxemburgi bíróság számos ítéletében (pl. Roland Rutili ügy) határozottan kimondta azt is, hogy az uniós polgár mozgásszabadságát korlátozó intézkedések során a tagállamok kötelesek az un. „uniós alapjogokat” messzemenően tiszteletben tartani. Ezek címszavakban: az emberi méltósághoz való jog és a megalázó bánásmód tilalma, márpedig egy kiutasítás vagy kitiltás önmagában is megalázó. További alapjogok: a diszkrimináció tilalma, az egyenlő bánásmód, a méltányosság, a szabadsághoz való jog, védelem a kiutasítással szemben és a tisztességes eljáráshoz való alapjog. Az uniós bíróság jelen ítéletének legfőbb hibája a bemutatott nagy számú, kárunkra elkövetett jogi tévedésen túlmenően az, hogy abból hiányzik a tanult bíróktól joggal elvárható  mértéktartás és bölcsesség, amit az uniós jogalkotást is előre vivő, korábban hozott ítéletekben gyakorta elismeréssel méltányoltunk. Egy bölcs és pártatlan ítéletnek utalnia kellett volna arra, hogy Sólyom László kiutasítása (kitiltása) sérti az uniós tagországok közötti baráti kapcsolatokat és az a kétoldalú kapcsolatok sérelmén túlmenően kárt okozott az európai egység ügyének is.

 Létezik olyan nemzetközi fórum, ahová még lehetne fordulni az ügyben?

 – Végül fel van adva számunkra a kérdés: hogyan tovább? A megoldás mikéntjére a magyar politikusoknak kell mielőbb döntést hozniuk, mégpedig a lehető legmagasabb, felelős szinten, mivel itt a magyar állam és a magyar nemzet méltóságán esett csorba! Jóllehet a mostani uniós ítélet jogerősnek számít, ami újabb adalék az Európai Unió sokat emlegetett demokratikus hiányosságaira. Miként lehetne, egy olyan szervezetet demokratikusnak minősíteni, amelynek egyszintű bírósági rendszerében meghozott  elsőfokú ítélet nincs helye fellebbezésnek?! Ennek ellenére megalapozottan javasolható, hogy a magyar fél legfelső szinten, az Európai Bíróság elnökéhez intézendő levelében fejtse ki álláspontját, mutassa be a fentiek szerinti súlyos érdemi, valamint eljárási jogsértéseket és tiltakozzon a bennünket sújtó diszkriminatív ítélet ellen. A velünk szembeni diszkriminációra, az elemi törvénysértésekre történő figyelemfelhívás és a tiltakozás elemi kötelességünk akkor is amennyiben annak (várhatóan) nem lesz jogi következménye.  Tekintettel arra, hogy az uniós bíróság más jogi fórumot jelölt meg a jogsérelem illetékes feloldására, ezért további érdemi lépéseket is tennünk kell. Az előzmények ismeretében ezt a fórumot nem az uniós jog, hanem a nemzetközi jog területén kell megtalálnunk, amely a lehetőségek gazdag tárházát biztosítja. Jelen esetben két állam közötti jogvitáról (angolul: „dispute”, franciául: ’différend”) van szó. A nemzetközi viták békés rendezésének vannak un. nem-bírói és bírói fórumai. Tekintettel az uniós ítélet sajnálatosan bennünket sújtó tagadhatatlanul prejudikatív szerepére, valamint a szlovák fél durván elutasító álláspontjára,  a bíróságon kívüli rendezési lehetőségek (egyeztetés, békéltetés, jószolgálat stb.) minden bizonnyal figyelmen kívül maradnak, A bírói módok ugyanakkor további gazdag választási lehetőséget kínálnak: létezik eseti (ad hoc) és állandó nemzetközi választott bíróság, valamint egyetemes hatáskörrel felruházott, un. állandó nemzetközi bíróság. A nemzetközi közjog szabályai nem tartalmaznak semmiféle korlátozó szabályt, az érdekelt fél szabadon választhat az érdekeinek érvényesítésére legjobb eredménnyel biztató fórumok között.

Medveczky Attila