vissza a főoldalra

 2012.11.09. 

Élményt adó újfigurativitás

Minőséget mutatunk föl, és ha sikereket is elérünk,egyre több követőnk lesz

László Dániel festőművész 1976-ban Budapesten született. Művészeti tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) festő szakán 2001-ben fejezte be, mestere Károlyi Zsigmond volt. 2003 óta a SENSARIA Képzőművészeti Egyesület elnöke. Az egyik legelismertebb hazai kortárs képzőművészeti csoport tagjait maga köré gyűjtve számtalan alkalommal szervezett és rendezett kiállítást Hódmezővásárhelyen. A Vásárhelyi Festőszimpóziumból az évek alatt képzőművészeti szimpóziummá vált közös alkotómunka és kiállítások szervezője. Barcsay-díjban az ezredfordulón részesült, 2006-tól 2008-ig Derkovits-ösztöndíjat kapott, valamint a Kogart tanulmányút-ösztöndíját nyerte el. 2004-ben a Vásárhelyi Őszi Tárlaton Endre Béla díjjal, 2009-ben Gallyas Miklós díjjal ismerték el.

Válogatott egyéni kiállítások:

2000 - Százkép, Budakalász ; 2001 - Primavera, Hincz Gyula kiállító terem, Vác [Lőrincz Tamással]; 2002 -A városon túl, Fióka Art galéria, Budapest [Kovács Lehellel]; 2004 - Megszerkesztett valóság, Szinyei szalon, Budapest; Attenzione! Lavori in corso sul tetto! Magyar Akadémia, Róma; 2004 - RÓMA, Óbudai Amfiteátrum, Budapest; Veduta Arcedie, Ráday Galéria, Budapest, [Kondor Attilával]; 2005 ; Magas helyeken, Városi Galéria, Szentes; 2006 - Mai figurák, St.Art galéria, Budapest; Várakozás, Szinyei Szalon, Budapest; 2007 - Sillye Gábor Művelődési Központ, Hajdúböszörmény; Látóhatár, Kert Galéria, Szolnok [Balogh Zsófiával]; 2008 - Simontornyai Vármúzeum, Simontornya; Görög Templom kiállítótér, Vác; Közeli helyeken, Pelikán Galéria, Székesfehérvár - ; 2011 – El Camino, Budapest, Párbeszéd Háza. 2012 –ben a Mária Útról festett képei Makón, Zalaegerszegen, Gödöllőn, Vácon, Agárdon, Sümegen, Esztergomban voltak kiállítva.

Válogatott csoportos kiállítások:

1999 -Rendhagyó emlékezet Szombathelyi Képtár, Szombathely; 2002 - Dialógus, Műcsarnok, Budapest; 2001 - Az év bortermelői, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest; Diplomázók kiállítása, DOVIN Galéria, Budapest; Belső tájak, Vigadó galéria, Budapest; 2002 - ; Asztal network, Csontváry Múzeum, Pécs; 2003 - Hortus Conclusus, Görög templom, Vác; Élesdi Művésztelep kiállítása, Tibor Ernő Galéria, Nagyvárad; Kecskeméti képek, Régi Művésztelep Galéria, Szentendre; 2004 -, Valóságosabban, Alföld Galéria, Hódmezővásárhely; A Múzsa reinkarnációja II., A Széchényi Művésztelep kiállítása, Limes Galéria, Komárno; 2005 - XI. Indiai Triennálé, Lalit Kala Akademy, Delhi; Egyhetes, Műcsarnok, Budapest; SYMPOSION MMV, Alföld Galéria, Hódmezővásárhely; Esztergomi művésztelep kiállítása, Keresztény Múzeum, Esztergom; 2006 - ; IDŐN TÚL, Szombathelyi Képtár, Szombathely; A festészet vállalt hagyománya, Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely; A festészet vállalt hagyománya II., Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely; A festészet vállalt hagyománya III, Pécsi Galéria, Pécs; Pittoreszk - zene a kortárs képzőművészetben, Hermann Ottó Múzeum, Miskolc; Jelenlét, Villa Alba, Balatonfüred; Aratási riport, Oktogonart galéria, Budapest; ; 2007 - A festmény ideje, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest; Natura Marosmenti Művésztelep, József Attila Múzeum, Makó; Nagybányai művésztelep kiállítása, Kállay Ház, Nagybánya, Románia; SENSARIA a Szolnoki Galériában, Szolnoki Galéria (Volt Zsinagóga); A fény, Volksbank, Budapest; Új figurativitás, Csepel Galéria, Budapest. ; 2009 - A festmény ideje, REÖK Palota, Szeged; Genus Loci, Régi Művésztelepi Galéria, Szentendre 2010- Sensaria, Bozsó gyűjtemény , Kecskemét.

 Művész úr kapta idén a Tornyai-plakettet, az 59. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, amelyet a képzőművészeti seregszemle tizenöt másik elismerésével együtt a kiállítás megnyitóján adtak át. A december 2-áig látogatható Vásárhelyi Őszi Tárlaton 174 művész 263 alkotását láthatja a nagyközönség: 141 festményt, 54 grafikát, 67 szobrot, plasztikai alkotást, valamint egy gobelint. Művész úr, gratulálunk az elismeréshez! Milyen rangja van a mai képzőművészeti életben a Tornyai-plakettnek?  

–Igen nagy a rangja, mert az egyetlen országos tárlat fődíjáról van szó. Sajnos több évtizede nem rendeznek máshol országos szintű kiállítást. Még Budapesten sem. Próbálkoznak más megyei központok tárlatok szervezésével, de nem sikerül elérniük azt, hogy országosak legyenek. Ezért is dicséretes, és tiszteletre méltó dolog, hogy 59 éve folyamatosan működik Hódmezővásárhelyen ez az őszi tárlat-sorozat. Egyre több művész adja be az alkotását, és egyre nívósabbak a művek. A díj értékét mutatja, hogy azt 2010-ben és 2011-ben is Kossuth-díjas művésznek ítélték oda. Számon is tartják képzőművészeti körökben azt, hogy ki kapta meg eddig a Tornyai-plakettet.  

A fiatalabb, a 30-as korosztály tagjai közül – amibe ön is tartozik – többen megkapták ezt az elismerést?

 –Nem, én szinte kivételnek számítok, és remélem,velem elindul a fiatalabb generáció elismerése is. Előttem 5-10 éve Nagy Attila és Boldi szobrászművészek kapták meg aránylag fiatalon ezt a díjat.

 Semleges tájakat, internetről letöltött tájképeket nem tudnék lefesteni

 Mióta vesz részt az őszi tárlaton? Azt tudom, hogy 2009-ben már megnyerte itt a Galyasi Miklós költő és muzeológusról elnevezett díjat.

 –Diplomázásom, 2001 óta minden évben adok be munkákat az őszi tárlatra. Nagyon figyelek arra, hogy mit adjak be, és hosszú ideig készülök rá. Tehát komolyan veszem a vásárhelyi tárlatot. Lehet, hogy idén a kitartásomat is értékelték. A Galyas Miklós-díj is igen jelentős, ha csak azt vesszük, hogy más város tárlatának fődíja nem éri el annak az összegét. Tehát nem csak szakmai, hanem anyagi megbecsülésről is beszélhetünk. Ez azért is lényeges, mert az elmúlt két-három évben egyre kevesebb képet vásárolnak, így nem könnyű a megélhetés, de a művész akkor is dolgozik, ha nem tolonganak a képeiért.

 A tárlat fődíjának elnyerése nem jelent reklámot?

 –Azért még eddig nem kerestek föl, hogy az új Tornyai-díjastól vegyenek festményt. De abban biztos vagyok, hogy több emberhez eljut ezáltal a hírem. Azok a gyűjtők lehetnek büszkék, akiknél a képeim vannak, mert így azok a díjjal együtt többet érnek. Elsősorban azok gratuláltak nekem a díjért, akik vettek már tőlem festményt.

 Összesen három festményt adott be. Az egyik a Bazilika kupolája „nézőpontjából” festett alkonyati városkép.

 –Amikor nekikezdtem a kép festésének, elhatároztam, hogy teljesen más témát ábrázolok, mint azelőtt. Hiszen két éve a Mária Útról festettem képeket. A Mária Út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán, a történelmi Magyarországon átívelő zarándok- és turistaút-hálózat, melynek kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet. Nekiláttam tehát a festésnek, és már két hónapja dolgoztam a képen, mikor rájöttem, hogy a festmény közepén húzódó út a Mária Út része. Akkor jöttem rá, hogy csatlakozik ezt a kép valahogy az előző témához, és teljes új képet nem tudok festeni, mindig is vannak, és lesznek átfedések, és felfedezhető a folytonosság. A másik látkép is a Bazilikából készült, és közben arra jöttem rá, hogy azon az úton járok naponta angol-tanfolyamra. Általában az életem részét festem. Semleges tájakat, internetről letöltött tájképeket nem tudnék lefesteni, mindig szükséges a személyes kapcsolat.

 Pedig vannak olyan tájképfestők, akik soha nem jártak pl. Szicíliában, de lefestenek egy ottani hegyet.

 –Az internet korában nagyon könnyű, és csábító dolog és egy fotó alapján festeni, és nem egy kollégám él ezzel a lehetősséggel, hogy minél jobb képeket készítsen egy olyan helyről, ahová bár szeretne eljutni, de anyagilag nincs rá módja. Én viszont csak azt a tájat festem le, ahol jártam is. Még akkor is, ha nem annyira „teátrális” a táj, gondolok a Mezőségre, vagy a nyírségi dombokra. A célom, hogy azt, ahol élek, azt „megfogjam” és annak lényegét visszaadjam.

 2009 őszén gyalogosan végig zarándokoltam a spanyolországi El Caminon

 Mi önnél a tájképfestészet módszere? Készít egy vázlatot, és a műteremben az alapján megfesti a képet?

 –Több mint 10 éven keresztül a szabadban festettem. Kimentem autóval az adott területre, vittem magammal egy 2 méteres vásznat, és egy nap alatt megfestettem a képet. A zarándokutakon ezt már nem tudtam véghez vinni, mert ott szó szerint minden gramm számít. 2009 őszén gyalogosan végig zarándokoltam a spanyolországi El Caminon, 40 nap alatt a francia határtól Santiago de Compostela-ig. Amikor elindultam, magammal cipeltem egy akvarell-készletet, de az út közepe felé kidobtam, mert felesleges súlyt jelentett. Így a zarándok utakat a benyomásaim alapján, egyből hazatértem után festem meg a műteremben. A tájképfestészet másik jellemzője, hogy egy adott tájat egy adott napszakban kell lefesteni, hiszen a Nap átfordul, és akkor ellenkező irányból jönnek a fények. Ezért is eléggé gyorsan, oldottan kell a szabadban festeni. Az impresszionisták elég gyorsan, viszonylag pár óra alatt elkészültek a képekkel, és ők is figyelték a fényállásokat.

 A harmadik kép, amit beadott a tárlatra, a Móricz Zsigmond körtéren látható Gombát ábrázolja – a felújítások alatt. Mi fogta meg a Gombában?

 –Idestova másfél éve festek enteriőröket, a régi iskolám alagsorát, lebontásra ítélt épületeket, s így került témaként a Gomba, már csak azért is , mert nem messze lakom a körtértől. Arra akarok rámutatni, hogy mi mindent örököltünk a XX. századból? Ez az örökségünk, a szocializmusban épült lepusztultság. A kép végén viszont süt a Nap. Átlátunk az alagúton, és ott virágzik a cseresznyefa. Ez arra utal, hogy azért a teremtett világból is megmaradt valami, és nem mindent épített be az emberiség.

 Azt szokták ma mondani, hogy Hódmezővásárhely a figurálisok, míg Szentendre, s főleg az ottani „ malom” a nonfiguratívok gyülekező helye. Ön is így látja?

 –Ezt így nem lehet kategorikusan kijelenteni, mert a MűvészetMalomban a nagybányaik műveiből is rendeztek kiállítást, és a figurális szentendrei festők is helyet kaptak. Érdekesség, hogy Tornyai is lakott egy éven át Szentendrén, a művésztelepen. Nincsenek éles különbségek, és nekem is többször volt kint a „malomban” képem …Örülnék, ha több olyan pontja lenne az országnak, ahol megjelenhetnek a festők, csak az a baj, hogy Budapesten ilyen hely nincs. A képzőművészet, és főleg a figurális irányzat teljes mértékben vidékre szorult.

 Létezik vásárhelyi hagyomány?  

–Létezik, de mivel nem élek Hódmezővásárhelyen, arra nem tudok válaszolni, hogy ez mennyire élő hagyomány. Évente egy hónapot vagyunk ott a művésztelepen, s ott próbálunk beilleszkedni, és felvenni a kollégákkal a kapcsolatot. Mi is Tornyaihoz, Endre Bélához nyúlunk vissza. Azokhoz, akik alapítói a művésztelepnek.

 Tornyai, Endre Béla példát mutat?  

–Először is minőséget jelentenek. Azt mutatják, bármilyen nehéz körülmények közt dolgozik is az alkotó, ha odafigyel, és alázattal tekint a témára, és az egész munkafolyamatra, akkor jó eredményt képes elérni.

 Ön a SENSARIA Képzőművészeti Egyesület elnöke. Sensaria (magyarul : friss levegő) Tiziano műterme volt. Bizonyára innen a név. Ha az interneten rákeresünk erre a csoportra, meglepődve tapasztalhatjuk, hogy olyan fiatal képzőművészekről van szó, akik nem ötletművészek, nem a divatot követik. Miként jött létre ez a csoport?

 –Az egyesület jelenlegi tagjai együtt jártak a főiskolára is, és érdeklődési körünk is közös volt. Minket a XX. század előtti művészet érdekelt, így a reneszánsz, a romantika és realizmus. Mindez meglátszott a képeinken is. Mi ábrázolni akartunk, és mesterünk Károlyi Zsigmond is akkortájt tért rá a figuratívizmus útjára. Én pedig a ’90-es években Karel Fabricius-képeket másoltunk, csendéleteket festettünk hagyományos eszközökkel. Egyik kollégánk kissé elvontabb képeket alkotott, majd kiment Rómába, és hazajötte után azt mondta, hogy ezután a reneszánsz jelenti számára a példát.

 Nemrég hallottam arról, hogy Cezanne Michelangelo –képeket másolt. Mi a célja a másolásnak? Gondolom nem egy epigonizálás a cél.

 –Természetesen nem. A hamisítók másolnak le mindent színről színre, és a restaurátorok próbálnak meg úgy dolgozni, hogy a stílusjegy minden mozzanata érzékelhető legyen. Egy művész inkább parafrázisokat készít. A főiskolán volt olyan feladatunk, hogy Rembrandt Lengyel lovasát készítsük el. Senki nem csinált másolatot, hanem parafrázist; mindegyik képről meg lehetett mondani, hogy ki festette. Hiszen a képekről következtethetünk az alkotó személyiségére. Egy festő kézjegye, képi gondolkodása mutat az individuumra. De térjünk vissza az egyesületünkre, amit a főiskola befejezése után két évvel jegyeztettünk be. A lényeg az volt, hogy együttesen vegyünk részt művésztelepeken, évente eltöltsünk egy hónapot hol Kecskeméten, hol Vásárhelyen, hol pedig Makón. Ez azért is lényeges, mert 10 éven keresztül nem volt közös műhelyünk, holott az egyesület lényege az együttdolgozás is. Az egyesületi forma pedig azért jó, mert eredményesebben tudunk pályázni, részt tudunk venni a programokban, így a tavalyi ArtMarket vásáron. Nemrég pályáztunk a Viennafairre, ahol szintén csoportként fogadtak minket. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete képvisel minket de csak elvileg, s ezért is döntöttünk egy saját egyesület mellett. A Fiatal Művészek Stúdiója pedig teljesen más irányzatot követ. Kevesen vagyunk, de ismerjük egymást, jó barátságban dolgozunk, és ez a működés alapja.

 Ritkaság, hogy a művészek összeállnak, és segítik egymást. Sokak szerint a művészeknek el kell szakadni a társadalomtól, magányosként kell élni, hogy jó képet hozzanak létre.

 –Sajnos éppen az a célja egyeseknek, hogy a művész magányos legyen, mert akkor sokkal jobban befolyásolható, és akár tönkre is tehető. A magyar sajnos nem csapatjátékos. De szükségesek a valódi művészeti érdekvédő szervek, egyesületek, a művész enélkül igen nehezen képes egzisztenciát teremteni. Idén nálunk először a Műcsarnokban mutatkozott be a román festőkből álló kolozsvári figuratív iskola, s jelenleg Debrecenben látható a művészek képei. Ezek a festők remekül képesek együtt alkotni, sikereket érnek el, és igen hasonlít az anyaguk a miénkhez. Ma már ők szinte világsztárnak számítanak, mi meg semerre sem tudunk lépni.

 Úgy festenek hasonlót, hogy nem ismerik egymást. Tehát ez a stílus benne van a levegőben?

 –Így van. Nyugaton is igénylik, hogy bemutassuk azt, miként is éltek az előző rendszerben a közép-kelet-európai országok lakói. Azt, hogy milyen épületek, közösségi terek voltak. Azt, hogy mik maradtak ránk…

 Előfordul, hogy egyesületük tagjai közösen festenek meg egy vásznat. Egy ilyen közös munka esetén van egy főnök, vagy abszolúte demokrácia van?

 –Új projektünk a közös festés, és a terv szerint minden képnek lesz egy gazdája, aki befejezi azt. A filmesek mindig küzdenek az utolsó vágás jogáért, no most a kép gazdájáé lesz az utolsó vonás joga. Az ötlet Tiziano műhelyéből jött, amikor céhes rendszerben dolgoztak a mesterek és inasaik. Ezért sokszor nem lehet megállapítani, hogy az adott képet Bellini, Giorgione vagy Tiziano festette, mert mindhárman dolgoztak rajta. Mi is hasonlót gondoltuk, és az ilyen képeket nem is írjuk alá, csupán annyi lesz rajta jelölésként, hogy Sensaria. Eddig három ilyen festmény született. Nemrég a szobrászok készítettek ilyen módszerrel egy alkotást, amit a Mi a magyar? kiállításon láthattunk. A közös munkához bizalom, alázat, megértés, türelem szükséges, ezért is unikum a kortárs festészetben az, amit mi művelünk.

 Amikor a főiskolán úgy döntöttek, hogy ezt az irányzatot viszik tovább, senki sem nézte önöket csodabogárnak?

 –Értek minket támadások a diplomázás idején más mesterektől, de azt látom, hogy ellenszélben az ember mindig jobban koncentrál, és csoportosul azokkal, akik vele egy stílust követnek, és úgy halad tovább. Munkánknak meglett az eredménye, hiszen a Képzőművészetire járók többsége ma már figurális festő. Szerintem sokkal érdekesebb volt akkor az, amit mi csináltunk, mint mikor most valaki a tömeggel megy. Mi akkor voltunk figuratívok, amikor azt az irányzatot eléggé lesajnálták.

 Létezik egyfajta generációs határ is? Mert amikor idősebb absztarkt-festőkkel beszélgetek, ők azt mondják, hogy a szocreál ellen lázadtak, mikor az absztarktot, vagy a groteszket választották.

–Elképzelhető. Mi pedig a XX. század művészeti izmusait nem fogadtuk el, mikor visszahoztuk a régebbi korok figuravitását. Az impresszionisták sem jelentenek számunka kötődési pontot, hanem például Corot, aki preimpresszionista volt, és akinek az irányzatát követni lehet. Azért is, mert úgy látom, hogy az impresszionisták már sokszor viccet csináltak az értékekből, és közben a mélység eltűnt.

 Sokak szerint a hagyományos festészet kifulladt és nem folytatható tovább. Önök ennek az ellenkezőjét akarják bizonyítani?

 –Így van. A Szépművészeti Múzeum kortárs kínai kiállítása jut eszembe, ami sok szempontból nagyon is jó volt. Igaz, voltak benne giccses képek is, de azt láthattuk, hogy aki dolgozik, és nagy volumenű,. minőségi dolgot alkot, azt nem lehet letagadni, semmibe venni. Ugyanúgy nem szabad kategorizálni sem, pl. úgy, hogy egy valóban giccses kép miatt leszólják a figurális festészetet.

 Ha azt mondják, hogy kortárs festészet, akkor az emberek általában valami értelmezhetetlen dologra gondolnak.

 –Holott nem kéne…A legnagyobb baj, hogy az értékek devalválódtak. És ez a keveredés volt a jellemzője a XX. századnak, amikor egymás után születtek az érthetetlen képek. Ezért az első feladat a rendrakás. Ha máshol nem is tudok, először magamban, majd a vásznamon teszem. Ez nem könnyű, mert sokan nem értik, miért is festek értelmezhető dogokat. A mi festészetünkben sok minden olyan benne található, ami a XX. század előtt nem volt, de a XX. század szellemiségét sem akarjuk tovább vinni, mert tudjuk, hogy az hová vezetett.

 Az önök ars poetikáját valaminek a tagadása , vagy valami érték mellett való kiállás jellemzi?

 –Egyértelmű, hogy az értékek melletti kiállás, de mivel olyan erősen szembemegyünk a divattal, így a tagadások is felvetődnek. Ilyenkor az is kérdés, hogy mi konzervatívok vagyunk-e, mert aki szembemegy az uralkodó áramlatokkal, az általában nem az.

 Sturcz János művészettörténész szerint önök radikális neokonzervatívok. Egyetért ezzel a megállapítással?

 –Abban a tekintetben, hogy nem a XX. század dolgait, hanem az azt megelőző korok értékeit szeretnénk megőrizni. A több évszázados európai kultúra értékeit. Az El Camino sikere abban is keresendő, hogy Spanyolországban, a polgárháborús éveket leszámítva működött az európai keresztény kultúra. Nálunk viszont legalább két emberöltő idejére kimaradt. Ezért nekünk azokat a „szálakat” kell megtalálni, melyeket nem tudott a kommunizmus elvágni, illetve a régi eszméket újra éltetni.

 A fiatalok miként viszonyulnak az önök képeihez? Ehhez az új figuralizmushoz?

 –Érdeklődnek, de túlzás azt mondani, hogy nagy számban látogatnák a műtermünket. A megnyitókra fiatal zenészekből álló zenekart hívtunk meg, hogy azáltal hassunk a fiatalokra. Nem tanítok sehol, így arról sem tudok beszámolni, miként is látják ezt az új irányt a diákok. Minőséget mutatunk föl, és ha sikereket is el tudunk érni, akkor bizonyára egyre több követőnk lesz. Sikerekről viszont csak mérsékelten tudok beszélni. Látjuk, hogy például a Ludwig Múzeum köre működik, tőlük mindig vesznek képet, így ők akkor is tudnak példaképek lenni, ha valaki szellemileg nem ért velük egyet, mert azt látja: működik az a rendszer.

 Úgy vélem, hogy az egész rendszer mögött a nagy galériák spekulációja húzódik

 Kiknek jött jól az, hogy tömegével jönnek létre az értelmezhetetlen képek, mert nem hiszem azt, hogy az alkotónak.

 –A művészeknek biztos, hogy nem, mert ők szinte rámutatásos alapon lettek kiválasztva. Így Jean-Michel Basquiat bizonyára azt se tudta mi történik körülötte, mikor kiválasztották arra, hogy képviselje az afroamerikai művészetet. Úgy vélem, hogy az egész rendszer mögött a nagy galériák spekulációja húzódik. Szerintem mára rájöttek arra, hogy hiába teremtettek meg a galériák néhány művészt, azok életművét már nem lehet továbbadni.

 Egyértelmű, de ha ma egy művészeti író azt mondja, hogy xy Kondor Béla művészetének folytatója, azt el lehet adni, de azt bizonyára kinevetik, ha azt írják: Michelangelo művészetét viszi tovább az illető.

 –Valóban, csak az a nagy kérdés, mit lehet Kondor Bélán folytatni? Michelangelo sokkal követhetőbb. További baj, hogy hazánkban nagyon szűk a gyűjtőkör. Nyugati gyűjtőkkel pedig nem vagyunk kapcsolatban. Nincs olyan fórumunk, amely lehetőséget biztosít arra, hogy ők találkozzanak a munkánkkal.  

Mitől lesz művész a művész? Attól, hogy a művészeti egyetemet elvégzi?

 –Attól sajnos nem, mert igen erős a túlképzés. Csak Budapesten 50 festő diplomázott le a közelmúltban. Az a szelekció, ami a ’80-as, ’90-es években a felvételi előtt volt, kitolódott a diploma után életre. Ha valakit nem vesznek föl, mehet más szakma felé, de ha nem tud elhelyezkedni a szakmájában az egyetem után, az azért is gondot jelent, mert csak egy diploma megszerzése ingyenes.

 Annak idején milyen élmény hatására döntött úgy, hogy képzőművészetet tanul?

 –Tizennégy évesen már bejártam a képzőművészeti szakközépiskolába, és a festő szakot választottam, azért is, mert modell után dolgoznak, nagy méretben. Először szobrokat akartam készíteni, mert dédapám szobrász volt, és gondoltam, örököltem a tehetségét. De kiderült, ez nem így működik. Rajzolni pedig nem igazán szeretek, azok mindig tanulmány ízűek maradnak. Műveimmel próbálom meg leképezni a világot, ezzel tudok talán hasznára válni az emberiségnek. Nem bántam meg döntésemet.

Medveczky Attila