vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.09. 

Szabadidőpark a Józsefvárosi Piac helyére

Szeretnénk, ha Budapest megújult egyetemvárosa lenne Józsefváros

Józsefváros polgármestere szerint a kerületnek Budapest újjáépült egyetemvárosának kell lennie, és nem elhanyagolt, bűnözőkkel teli gettónak. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) az önkormányzati ciklus első felét értékelve arról is beszámolt, hogy a programjában szereplő tervek jórészt megvalósultak, így hamarosan új javaslatokat kérnek a lakosságtól.

 Tény, hogy Józsefváros nagyon sokat változott az elmúlt két esztendőben. Egyre több a diák, s egyre több a felújított épület. Mi szükséges még ahhoz, hogy Józsefváros valóban egyetemvárossá váljon?

 –Többször hangsúlyoztuk: Józsefváros Budapesten páratlan intézményi adottságokkal rendelkezik, hiszen arányaiban a legtöbb nagy egyetem vagy annak valamelyik kara itt található. Nem akarok hosszas felsorolásba kezdeni, ezért csak példaként említem a Semmelweis Egyetemet, az ELTE Bölcsészettudományi Karát, a Károlyi BTK-át, a PPKE Jogi Karát, a Színház -és Filmművészeti Egyetemet. Itt valósul meg kiemelt kormányzati beruházásként a Ludovika Campus is, mely a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek ad majd otthont. Ezeken az alapokon föl lehet építeni Józsefváros egyetemi arculatát, ami szinte adott, a feladat ,,csak" annyi, hogy mindezt a profilt erősítsük. Ami ennél is fontosabb, hogy az egyetemi közegnek, annak a 30 ezer hallgatónak, aki nap mint nap Józsefvárosba jön tanulni, az igényeit kiszolgáljuk.Tehát olyan városnegyed jöjjön létre, ami nem csak a képzést, hanem az azon kívüli idő hasznos eltöltését is szolgálja. Éppen ezért építettük meg a Horánszky utca 13 szám alatt a vállalkozásfejlesztési központot és diákcentrumot. Az intézményben lévő programok a szabadidő eltöltést, a munkába állást, a tanulást segítik elő. Emellett a 2,2 milliárdos Európa Belvárosa program keretében a közterületek megújítása, a fásítás, a sétáló utcák kialakítása, mind -mind olyan lépések, melyek az említett célt szolgálják, illetve turisztikai szempontból is kiemelkedően hasznosak. Egyértelmű, hogy Józsefvárost, mint egyetemi várost kevesebben ismerik, holott a kerület dinamikája, jövője szempontjából ez nagyon lényeges, s éppen ezért kezeljük hangsúlyosan. Szeretnénk, ha Budapest megújult egyetemvárosa lenne Józsefváros.

 Eléggé eklektikus arculata van ma a kerületnek; a modern egyetemi épület közelében lepukkant kocsma, a téren hajléktalanok kukáznak, míg öltönyös üzletemberek érkeznek a Jázmin utcai iskolába. A Kőris utcai újépítésű ház mellett egy elhanyagolt állapotban lévő tákolmány bedeszkázott nyílászárókkal. Hogyan lehet javítani ezen az állapoton?  

–Lehet ezen javítani, de senki ne várja, hogy egyik napról a másikra sikerülhet. A pártállam, a szocialista éra idején teljesen lepusztították a kerületet. Tudatosan olyan társadalmi rétegeket telepítettek be abba a városrészbe, mely egykor a főváros tudományos, kulturális és közéleti központja volt, akik a kevésbé urbanizált életmódjuk miatt nem tudtak beilleszkedni, megélhetésüket bűnözésből biztosították.

 Mindez 1956 után történt. Mondhatjuk, bosszúból.

 –Így van, sajnos kevesen beszéltek eddig arról, hogy Józsefvárost büntették 1956 miatt. Józsefvárosnak az '56-os forradalom és szabadságharcban központi szerepe volt, és később tudatos várospolitikai döntés született arról, hogy a kerületet elgettósítsák, lepusztítsák. A Munkások és a polgárság összetartó közössége széthullott. Visszatérve a jelenlegi állapotokra: azok megszüntetése lassú, aprólékos, és sok anyagi forrást igénylő folyamat. Az ön által felvázolt Kőris utcai ,,látkép" a lenyomata az elmúlt éveknek. Sok kis lépéssel, közterület rendezéssel, az itt élők szociális, oktatási téren való megerősítésével mindez rendezhető. Józsefváros igen hányatatott sorsú kerület, és az elmúlt 20 év néhány pozitív lépése - például Corvin-sétány - ellenére nem nevezhető sikertörténetnek. Az elszalasztott lehetőségek, melyek mellett elment a baloldali vezetés, már nem visszahozhatók.

 Ahhoz, hogy a diákok szívesen jöjjenek ide tanulni, szükséges a megfelelő közbiztonság. A látható rendőrség. S valóban ma már nem csak autóból figyelik az utcákat a rendőrök, hanem járőröznek is. Nehéz volt elérni mindezt?

 – Igen, mert komoly problémát jelent még ma is a helyi rendőrség létszámhiánya. A BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányságának munkáját a Készenléti Rendőrség segíti - külön megállapodás keretében. Ez az utcai látható járőrszolgálatot jelenti. Addig lesznek itt, amíg a közbiztonsági állapotok jelentősen nem javulnak. Természetesen vannak még problémák, de összességében a kerület közbiztonsága az elmúlt évek alatt pozitív irányban változott. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy napokon belül maradéktalan rend lesz, hiszen az itt élők között vannak sajnos még jó páran olyanok, akik bűnelkövetésből próbálják az egzisztenciájukat megteremteni. Ennek a felszámolása is időt igénylő folyamat.

 Ha a VIII. kerület nevét kiejtjük legkevésbé sem gondol az ember kulturális időtöltésekre. Olvastam, hogy szabadidőparkot terveznek, méghozzá a jelenlegi Józsefvárosi - köznyelven a kínai - Piac helyére. Rögtön az jutott eszembe, ez igen bátor lépés, mert polgármester úr hadat üzent a maffiának...

 – Nem mérlegeltem azt, hogy kivel szállok szembe, hanem képviselőtársaimmal egyértelműen megfogalmaztuk: a Józsefvárosi Piac és az ott folyó tevékenység nem szolgálja sem a kerület, sem az itt élő kispénzű emberek érdekeit. Addig, amíg útlevéltől elkezdve számlákon át az illegális fegyverekig mindent lehet azon a piacon kapni, nem tudunk Józsefváros további fejlődésében gondolkodni. Jelentősek a közbiztonsági és a köztisztasági problémák is a piac miatt. Ezért határozott álláspontunk, hogy a MÁV területén működő piacnak meg kell szűnnie, és az ott elérhető olcsó és legális úton beérkezett árúkat -akár az önkormányzat üres üzlethelyiségeiben - ellenőrzött, normális, kultúrált környezetben, továbbra is kínálhatják a hazai, vagy a külföldi árusok. Ha a jelenlegi ,,bódéváros" területe felszabadul, és ha sikerül a MÁV-val, illetve az állammal egyességet kötnünk, akkor szabadidőparkot hozunk létre a területen műfüves futballpályákkal, csarnokkal, olyan lehetőségekkel, melyek a tömegsportot erősítik, hosszú távon pedig bérlakások is épülhetnek majd oda. A felvetéséhez visszatérve: Józsefváros helyzete nem teszi lehetővé, hogy azt mérlegeljük napestig, mihez mennyi bátorság kell. Éppen elég lehetőséget szalasztottak el a szocialisták korábban a tehetetlenkedésükkel. Mi a választásokat követően nem arra szerződtünk, hogy a nehéz ügyeket a szőnyeg alá söpörjük. Elsőként vettük saját kézbe a parkolási rendszer üzemeltetését, lebontottuk a Teleki téri piacot és 2013-ban megépül az új. Nagy viták árán, de a hajléktalanügy rendezését is megkezdtük. Annak kapcsán megjegyzem: máig nem tartom védhető álláspontnak azt, ami az elmúlt 20 évben Budapesten kialakult. Arra bíztatni embereket, hogy éljenek az utcán, és egyenek a kukából, mert az belefér a szabadságjogaikba, embertelenség. A józsefvárosi kínai piac ugyanúgy nehéz ügy, de megoldjuk. Reméljük, legalább annyi látszik a munkánkból, hogy nem félünk a tabuktól.

 

Medveczky Attila