vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.09. 

A KMKSZ javított a 2010-es eredményén, de nem eléggé

Nagyszőlős központú választókerületben Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a harmadik helyen végzett

Lanyha szavazókedv és számos szabálytalanság, csalás jellemezte a hétvégi parlamenti választásokat Kárpátalján. A megyében a választási részvétel az országosnál is alacsonyabb, mindössze 51,61 százalékos volt. Igaz, az egyes választókerületek között számottevő különbségek mutatkoztak. A 70., Szolyva központú választókerületben volt a legnagyobb a szavazási kedv 65,68 százalékkal, és a 71. számú, Huszt központúban a legalacsonyabb (44,02 százalék). A pártlistára leadott szavazatok tekintetében a voksok 30,94 százalékával a Régiók Pártja végzett az élen Kárpátalján. A Batykivscsina 27,66 százalékot, az Udar 19,99 százalékot, a Szvoboda 8,34 százalékot, Ukrajna Kommunista Pártja 5,03 százalékot ért el a megyében. A Régiók Pártja egyéni jelöltjeinek a 68. számú Ungvár központú (Vaszil Kovacs), a 70. számú Szolyva központú (Mihajlo Lanyo) és a 73. számú Nagyszőlős központú (Ivan Busko) választókerületekben sikerült megszerezniük a győzelmet, míg a 69. számú Munkács központúban, a 71. számú Huszt központúban és a 72. számú Técső központúban az Egységes Közép (JeC) (Viktor Baloga, Pavlo Baloga és Vaszil Petyovka) jelöltjei voltak a befutók. Érdekes, hogy az egyéniben a JeC által uralt körzetek közül pártlistán a 69. és a 72. választókerületben a Batykivscsina, a 71. számúban az ugyancsak ellenzéki Udar végzett az élen, s csak a többi három választókerületben sikerült győznie a hatalompártnak.

A magyarok által jelentősebb számban lakott választókerületek közül a 68. számú, Ungvár központú választókerületben 100 százalékos feldolgozottság mellett Vaszil Kovacs, a Régiók Pártjának jelöltje a szavazatok 31,14 százalékával jutott a parlamentbe. A magyarságot képviselő Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke 7,73 százalékkal az 5. helyen végzett. A 69. számú, Munkács központú választókerületben – 100 százalékos feldolgozottságnál – az Egységes Közép (JeC) színeiben induló Viktor Baloga 49,42 százalékkal győzött, míg Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke 10,59 százalékkal negyedik lett. A 73. számú, Nagyszőlős központú választókerületben Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a harmadik helyen végzett a szavazatok 10,41 százalékával, a győzelmet 41,22 százalékkal szerezte meg Ivan Busko, a Régiók Pártja jelöltje.

Az előzetes jelentések szerint az új összetételű Legfelsőbb Tanácsnak 10 kárpátaljai képviselője lesz ukrán pártok színeiben, köztük a Régiók Pártja választási listáján indított Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke. A választások a hivatalos jelentések szerint nyugodtan és lényegében eseménytelenül zajlottak, civil szervezetek, ellenzéki pártok megfigyelői és szakemberek azonban számos szabálytalanságról és érthetetlen jelenségről számoltak be. Egyszerű technikai hibának minősítette például a 68. számú választókerület választási bizottsága, hogy kedden majd 500 szavazattal kevesebb szerepelt az Udar neve mellett a Központi Választási Bizottság (CVK) hivatalos honlapján, mint amennyien a párt párhuzamos szavazatszámlálása szerint rájuk szavaztak az Ungvár központú kerületben – jelentette a mukachevo.net. Ellenzéki politikusok szerint ugyanakkor országszerte számos esetben tapasztalták, hogy eltérések mutatkoznak a kárukra a szavazókörzetekből a választási bizottságokhoz beérkező eredmények, s a CVK honlapján megjelenő adatok között.

Az Ukrajnai Választók Bizottsága (UVB) elnevezésű civil jogvédő szervezet számítógépes rendszerét saját közlésük szerint a választások napján hackertámadás érte Kárpátalján, minek következtében nem tudták időben nyilvánosságra hozni az általuk végzett párhuzamos szavazatszámlálás eredményeit. A másik jelentős civil jogvédő szervezet, az Opora arról számolt be, hogy megfigyelőik munkáját számos esetben akadályozták a megyében. Ugyancsak több bejelentés érkezett arról, hogy akadályozták a sajtó munkatársainak és a megfigyelőknek a munkáját egyes szavazókörzetekben. A nagyszőlősi járási Gyulán (73. számú választókerület) például a szavazóhelyiségben jogtalanul tartózkodó polgármester elvette az újságírók igazolványait és kitaszigálta őket a teremből – jelentette az Opora. A megye minden szegletéből, többek között Beregszászból, az Ungvári járásból, Perecsenyről is érkeztek információk a voksolás napján a szavazatok tömeges felvásárlásáról – jelentette be sajtótájékoztatóján Valerij Packan, az ellenzéki Udar kárpátaljai megyei kampánystábjának vezetője. Információik szerint az ungvári diákszállókban (68. számú választókerület) például fejenként 200 hrivnyát fizettek a Régiók Pártjára és Vaszil Kovacs képviselőjelöltre leadott szavazatokért. Több esetben kaptak hírt arról, miszerint a fiatalok lefényképezték a saját szavazólapjaikat, hogy el tudjanak számolni a szavazásért kapott pénzért – írja a sajtótájékoztatóról beszámoló zakarpattya.net.ua.

Az ua-reporter.com portál tájékoztatása szerint több bejelentés is érkezett a Munkácsi járásból úgynevezett választási láncszavazások szervezéséről. Néhány esethez a rendőrség is kivonult, a híradás azonban nem szólt arról, hogy sor került-e intézkedésre a részükről.

Fegyir Sandor ungvári szociológus szerint a szavazatvásárlás tömeges volt Kárpátalján a hatalompárt javára – mint fogalmazott – vagy pénzért, vagy pálinkáért. Rég nem láttam ennyi részeg embert – idézte a szakembert a zakarpattya.net.ua. Szavait támasztja alá az ellenzéki Batykivscsina választási stábjának az a jelentése is, miszerint egy ungvári Blagojev utcai kávézóban ingyen itallal kínálták azokat, akik a Régiók Pártjára szavaztak, s egy bizonyos összeget is kifizettek nekik cserébe a szavazatért.

 

(Forrás:karpataljalap.net)