vissza a főoldalra

 

 

 2012.11.23. 

Mai napig elevenen él bennünk Csurka István szabadkai látogatásának emléke

Szerbiában 2010-ig nem létezett civil szervezetekről szóló törvény, előtte a titói „jogszabályok” voltak érvényben

Csurka István akkor, a délszláv-háború idején arra bíztatott bennünket, ne adjuk föl identitásunkat, és minél többet tegyünk a magyar közösség fennmaradásáért  – nyilatkozta Kudlik Gábor. A szabadkai Nyitott Távlatok civil szervezet elnöke november 3-án a Magyar Házban filmvetítéssel egybekötött konferenciát szervezett az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei és Nagy Imre mártír miniszterelnök emléke előtt tisztelegve. Kudlik Gábor úrral a konferencia szünetében beszélgettünk.

 Kedves elnök úr, kezdjük azzal…

 –Kezdjük azzal, hogy nagyon örülünk annak, hogy lejött hozzánk a Magyar Fórum újságírója. Azért, mert felerősíti bennünk azt az emléket, mikor lapjuk alapítója, Csurka István közöttünk járt. A mai napig elevenen él bennünk az ő szabadkai látogatásának emléke. Zsúfolásig megtelt akkor a Magyar Művelődési Központ nagyterme. Csurka István akkor, a délszláv-háború idején – a nagy infláció kellős közepén – arra bíztatott bennünket, ne adjuk föl identitásunkat, és tegyünk meg minél többet a magyar közösség fennmaradásáért. Tehát lelkileg megerősített bennünket. Csurkát útjára elkísérte Győri Béla is. Addig mindkettőjüket főleg a Vasárnapi Újságból ismerhettük. Éveken át minden vasárnap hat órakor bekapcsoltuk a rádiót és hallgattuk Csurka úr jegyzeteit a Győri Béla által szerkesztett műsorban. Azok voltak a hősi idők…

 Ezekben a hősi időkben alakult meg a Nyitott Távlatok?

 –1990-ben, mikor létrejött a történelmi VMDK, akkor mi amatőr, újsütetű politikusok rájöttünk arra, hogy nagyon jó, hogy van végre politikai szervezetünk, de ez édeskevés; szükségünk van civil egyesületekre is. A háború akkortájt már kezdetét vette, egymás után érkeztek a katonai behívók, és ekkor alapítottuk meg karitatív szervezetünket, a Vox Humánát. Ennek egyik vezetőjeként az élelmezéssel voltam megbízva, így ingyenkonyhát is vezettünk. A VMDK megalakulása óta Szabadkán működött az ún. Nyitott Ajtó vitafórum. Ez a párt lakossági fóruma volt, és minden kedden a Népkör nagytermében tartották azokat az előadásokat, melyekre több százan voltak kíváncsiak. Ami lényegesebb, hogy a tagsággal itt tudtunk információt cserélni. Teltek-múltak az évek és Délvidéket is utolérte a magyar „átok”, létrejött a kisebbségi többpártrendszer, előbb a VMSZ alakult meg, majd a többi párt. A Nyitott Ajtó civil szervezett lassan veszített tekintélyéből, és egyre kevesebb embert vonzott tevékenysége. Közben jómagam a karitatív tevékenység által kapcsolatba kerültem a szerbiai civil élettel. Ez azért is érdekes, mert mi úgy folytattunk civil tevékenységet, hogy mindannak tudatában lettünk volna. Miután a pártpolitikával felhagytam részt vettem olyan képzéseken, melyek szükségesek egy civil szervezet működtetéséhez. A Nyitott Ajtó-t már nem lehetett megreformálni, így a velem hasonlóan gondolkodókkal megalakítottuk a Nyitott Távlatokat, és 2000 áprilisában, a legkeményebb milosevicsi érában kézhez kaptuk a Seselj vajda baráti köréhez tartozó igazságügyminiszter kézjegyével ellátott végzést. Ezen nagyon csodálkoztunk, mert azt hittük, elsőre elutasítanak. Valószínűleg nem figyeltek akkor a civilekre.

 Mi volt a célkitűzésük?

 –A kisebbségi kollektív jogok érvényesítése volt a cél, mert ekkor még a szerbiai kisebbségi törvényről álmodni sem lehetett. Bekapcsolódtunk a szerbiai civil élet forgatagába, és nem is sejtettük, hogy mi vár ránk, hiszen a 2000. szeptember 24-ei országos választást elcsalták, és következett az október 5-ei nagyszabású tüntetés, mely után Milosevics kénytelen volt elismerni a vereségét. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de a kampányok és megmozdulások idején a civil szervezetek végezték a legnagyobb munkát. A kampányt azért sem tudták volna lebonyolítani csak a politikai pártok, mert nem volt kellő infrastruktúrájuk. Ekkor 400 civil szervezet aláírt egy dokumentumot, melyben többek közt megfogalmazták, ha most nem történik változás, akkor az elmúlt évtized teljesen elfecsérelt idő volt. A politika jellemzője, hogy míg egy párt ellenzékben van, addig kedveli a civil szférát, de mihelyt hatalomra kerül, másként viselkedik. További probléma, hogy Szerbiában 2010-ig nem létezett civil szervezetekről szóló törvény, előtte a titói jogszabályok voltak érvényben. Mint magyar civil szervezet nagyon jó kapcsolatot ápoltunk a szerb civil szféra tagjaival is, természetesen azokkal, akikkel lehet értelmesen szót váltani és 2000 nyarán vetődött föl az ötlet a szerbiai kisebbségi civil szervezetek megszólítására. Ennek eredménye lett az a szabadkai három napos fórum, melyre 12 nemzeti kisebbség civil szervezete jött el, és azok a szerb szervezetek, melyek szintén változást akartak, és megértették a mi kisebbségi létünkből fakadó kommunikációt. A Presevo-völgyi albánok korábban bejelentették, hogy bojkottálják a választásokat, viszont a civil képviselők a mi általunk rendezett konferencia után másként gondolkodtak, és a változásokra szavaztak. Már ezt is sikernek lehet elkönyvelni. Természetesen azonnal kértük az új kormánytól a kisebbségi és a civil szervezetekre vonatkozó törvényt, de , mint mondtam, süket fülekre találtunk. 2002-ben összehívtuk a második kisebbségi civil tanácskozást, amire már 18 nemzeti kisebbség civil szervezete jött el. Pontokba szedtük a követeléseket, de azokat nem siettek végrehajtani. A fő követelések teljesítéséig kb. 8 évet kellett várni.

 Mióta foglalkoznak az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeinek kutatásával, méltó megünneplésével, a témában zajló konferenciák megtartásával?

 –Láttuk, hogy az ’56-os eseményekkel „mélységében” egy civil szervezet sem foglalkozik. Mi délvidékiek teljesen másként éltük meg 1956-ot, mert a titói rendszer nagyon sokáig szimpatizált Nagy Imre reformtörekvéseivel. Majd kb. 20 ezer menekült érkezett az országba és a legnagyobb befogadó központ éppen Szabadka volt. 2001-ben Orbán Viktor és Zoran Djindjic adta át a szabadkai főkonzulátus épületét, s az azt követő a palicsi Szent István-napi ünnepségen felvetettük azt, hogy 1956-tal is kéne foglalkozzunk. Helyes, szervezd meg – bíztattak. A bíztatásnak és a szervezésnek az lett az eredménye, hogy már 2001. november 8-án sikeres konferenciát tartottunk a témában, majd megalakult a Délvidéki ’56-os Műhely, ami a középiskolások számára is pályázatokat hirdet, hogy a magyar fiatalok minél jobban megismerjék a közelmúlt magyar történelmét.

 

Medveczky Attila